egykori spam-gyanús tartalom - sebaj, nem volt rossz
Megtaláltam, lomtalanítás közben, kinyomtatva tárolva. Most visszakerül a helyére, a világhálóra, és a papír mehet újrahasznosításra. Az aktuális megosztásra ihletés: a gyereknevelés. Pedig kb. 10-15 éve a tudatos párkapcsolat formálás és tökéletesítés jegyében foghatott meg. Vagy éppen a saját gyermekkorból hozottak megértésére. Mindegy is. Azokra értendő, akiket szeret az ember, s akikkel törődik.
Vannak dolgok, amik örök érvényűek.
Nyitott kézzel szeretni
Amikor ezen a héten egy barátommal beszélgettem, eszembe jutott egy történet, amelyet a nyáron hallottam. "Egy könyörületes ember, aki látta, amint egy pillangó küszködött, hogy kiszabadítsa magát a bábjából, segítő szándékkal gyengéden meglazította a báb falát, hogy utat nyisson neki. A pillangó kiszabadult, kibújt a bábból, csapkodta a szárnyait, de nem tudott repülni. Ez a könyörületes ember nem tudta azt, hogy csak a születés küzdelme során erősödnek meg a szárnyak, és válnak alkalmassá a repülésre. A pillangó rövid életét a földön töltötte - bár soha nem ismerte meg a szabadságot, soha nem élt igazán."
Én úgy mondanám, hogy meg kell tanulni nyitott kézzel szeretni. Számomra ez egy lassú tanulási folyamat volt, a fájdalom tüzében és a türelem könnyei között. Azt tanulom, hogy szabadon kell engednem azt, akit szeretek, mert ha kapaszkodom belé, szorosan tartom, korlátozni, irányítani akarom, akkor elveszítem.
Ha próbálom megváltoztatni azt, akit szeretek, mert úgy érzem, hogy tudom, milyennek kellene lennie, akkor értékes jogától fosztom meg, attól a jogtól, hogy felelősséget vállaljon saját életéért, döntéseiért, azért, ahogyan él. Valahányszor rákényszerítem akaratomat vagy kívánságomat, vagy megpróbálok hatalmat gyakorolni felette, elveszem tőle azt a lehetőséget, hogy saját növekedését és érését teljes mértékben átélje. Legyen a szándékom bármilyen jó, tettemmel korlátozom és akadályozom őt.
A legjobb szándékú védelmezés is korlátozhat és sebezhet, és a túlzott védelem és törődés minden szónál "ékesebben" mondhatja a másiknak, hogy: "Te képtelen vagy gondoskodni magadról, nekem kell gondoskodnom rólad, mert az enyém vagy. Felelős vagyok érted."
A tanulás és gyakorlás eredményeként azt tudom mondani annak, akit szeretek: "Szeretlek, nagyra értékellek, tisztellek, és bízom benne, hogy elég erős vagy, vagy elég erőssé válhatsz, hogy az életben megvalósítsd mindazt, ami számodra lehetséges - ha nem állok az utadba. Annyira szeretlek, hogy el tudlak engedni, hogy örömben és bánatban mellettem járj. Meg fogom osztani a könnyeidet, de nem kérlek arra, hogy ne sírj. Törődni fogok szükségleteiddel, gondoskodom rólad, és segítek Neked, de nem veszlek fel, amikor egyedül is tudsz járni. Kész vagyok rá, hogy gyászodban és magányodban veled legyek, de nem fogom a gyászt és magányt elvenni tőled. Arra törekszem, hogy figyeljek szavaidra és azok mélyebb értelmére, de nem fogok mindig egyetérteni veled.
Néha haragudni fogok, és amikor haragszom, megpróbálom azt nyíltan kifejezni, hogy ne kelljen neheztelnünk azért, hogy másmilyenek vagyunk, és ne kelljen elidegenednünk egymástól. Nem tudok mindig veled lenni, és meghallani amit mondasz, mert van idő, amikor magamra kell figyelnem, és magammal kell törődnöm. Amikor ez történik, olyan őszinte leszek veled, amilyen csak tudok."
Tanulom ennek a kifejezését, akár szavakkal, akár azzal, ahogy élek azokkal, akiket szeretek és akikkel törődöm, és önmagammal. Ezt nevezem én nyitott kézzel való szeretetnek.
Nem tudom mindig távol tartani a kezemet a bábtól, de egyre gyakrabban sikerül!
Megjelent a The Observer című újságban
Fordította Draskóczy Magda
