dolgozz érte, és kortalan maradsz

Az ember más embereknek köszönhetően lehet igazán boldog. Pontosabban: a jó kapcsolatok kölcsönhatásaitól. (Persze, lehetne itt fejtegetni a saját részt, hogy mindenki elsősorban ne önmagáért, hanem másokért éljen, vagy az istenit, hogy fedezzük fel egymásban A magasabbrendűt, de ezek mit sem változtatnak a lényegen.) Ember emberré az Emberei által válik.

Hosszú évek óta hiszek ebben mélyen és elszántan. Az alábbi videót szpojlerezve, amerikai elnökké nem kívánok válni, de skizofrénné sem. S persze az is igaz, hogy - őszintén megmondva - nem szeretnék igazán agg kort megélni. De ez egy másik téma...

Megelégszem azzal, ha boldog, s ezáltal kortalan lehetek azokkal az emberekkel, akikkel időt töltök, akikkel akár egészen hosszú évek óta dolgozunk a "good relationship" fenntartásán.
Mert igen, ez minden esetben dolgos, de sebaj, szeretek dolgozni :)

a mindennapok professzionális kommunikációjáról

Addig jó, amíg az emberek úgy gondolják, hogy a saját szakterületük létezése nélkül ez a világ nem lenne Az a világ, mint ami.

Ez nem nagyképűség, s nem eredhet kivagyiságból sem.

Ez hit.
Ez a hit kell ahhoz, hogy egy szakmát igazán elkötelezetten lehessen művelni, hivatásként lehessen megélni.

A mindennapok tudatos kommunikációja a szakszerűen és etikailag helytállóan művelt interakciók - kölcsönhatások - tervezése és lebonyolítása. Egy szakma. Mi több, az emberiség számára nélkülözhetetlen, alapvető emberi képességekre épít. Így gépek számára tökéletesen át nem is adható tudás, tudomány.
Na és a professzionalitásának tökéletesítése? Szerelem.

(a kép ismeretlen forrásból)

az utódlás mestersége

A Budapest LAB kutatásának bemutatójából ma kiderült számomra, hogy tudományos becslés alapján csupán nagyjából 2800 olyan családi vállalkozás van Magyarországon, mely már túljutott legalább egy generációváltáson, illetve a következő 5 éven belül várható a stafétabot átadása. (Hogy pontosan mekkora vállalkozásokra értelmezett a kutatás, és milyen utódlási viszonyok a "gyakoriak", ezekre is kitér a gondos cikk.)

kép forrása: badische-zeitung.de       

Mennyire jó lesz, ha egyszer itt is az üzleti és társadalmi kultúra részévé válik, válhat a sikeres vállalkozások tudatos örökítése, az utódlás.

Szubjektív konklúzió: Mondjam, hogy persze ebben a témában is ott a tudatos kommunikáció több formájának szükségessége?!

Életen át tartó

A TEDxConversations Program, illetve annak egyik nagykövete, Faludi Orsi meghívásának hála - köszi Orsi! ;) - többedmagammal a minap elgondolkozhattam azon, mit is jelent az életen át tartó tanulás. Úgy mentem oda, hogy majd elmondom, nekem mennyit számít a gyakorlatias oktatás, mennyire meghatározó személyes tiszteletnek és megbecsülésnek örvendő emberektől alázattal kitanulni szakterületeket, illetve, hogy az oktatási rendszer(ek) így, meg úgy.

Aztán arra jutottam a beszélgetés közben, hogy a legjobb, amit tehetek, ha magamat tanulom egy életen át.

Hiszen minél jobban ismerem önmagam képességeit, határait, erősségeit és gyengeségeit, s minél nyitottabb őszinteséggel vállalom fel ezeket, illetve dolgozom kijavításukon, vagy fejlesztésükön, annál inkább leszek képes természetesen és asszertíven viselkedni, igazán hozzám illő feladatokat vállalni és ellátni, képviselni magamat és másokat adott környezetben, s mindezeket követve gyakorlatilag élvezettel megszerezhető tudásanyagokat sajátítani el, használni és adni tovább. 

forrás: yourtrainingedge.com

Az asztaltársaság arra is segített felfigyelni, hogy tulajdonképpen az emberiség, sőt, az egész evolúciós fejlődés is egy tanulási folyamat. Vagyis tanul a test (is), az anyag (*). De az elmúlt 20-25 év nagy adománya, hogy a laikusok számára is elérhetővé vált szakkönyvek, lélekbúvár tananyagok, know-how-k :) és fejlesztő kurzusok lehetővé teszik az autodidaktikus lelki tanulást (is). Vagyis a szellem (*) is. (Persze utóbbiban mindenkor segítségünkre voltak és vannak, de legalább is lehetnek szakemberek és egyházi, vagy hitéleti védőhálók, de ezek opcionális megoldások, mert lássuk be, nem találja meg magát/amit keres mindenki ezekben.)

S mindezeken átívelve az elején triviálisnak tekintett, lexikális tudásra törekvő elméleti, tudományos tanulás témája egyszerre hangsúlyát vesztette. Pedig az is mekkora élmény!

Továbbá téma volt, hogy kitől tanulni, amire bedobtam a minket tanító saját filterbuborékaink veszélyét. (Avagy, a szűrőbuborék.) S az is felmerült, hogy nekem mindig azt mondták, azért járjak iskolába, hogy megtanuljak tanulni.

"Már elfogadjuk a tényt, hogy a tanulás egy életen át tartó folyamat

annak érdekében, hogy lépést tartsunk a változással.

És ezzel együtt a legnyomasztóbb feladat

megtanítani embereknek, hogyan kell tanulni."

(Peter Drucker)

Tanulj meg: létezni, együtt-élni, tudni és alkotni.
(a Bloom Collaborative egy folyamatábrája alapján)

forrás: benchmarkpsychology.com.au

egy egészségesebb és boldogabb hely

A Nemzeti Túllövés Napja az a dátum, amikor a kalkulációk alapján egy ország lakossága kifosztja a rendelkezésére álló környezetét arra az évre. Szebben: ekkor kimerítjük az ország területén található ökoszisztémák által az adott évre fenntarthatóan előállított erőforrásmennyiségeket.

kép forrása: intunrelated.wordpress.com

Kitöltöttem egy kérdőívet is (https://www.greencred.me/footprintcalculator/) a biztonság kedvéért: az jött ki, hogy ha 7,5 milliárdan lennék, akkor nekünk 2,21 Földre lenne szükségünk. Több eltérő kalkuláció, így lista létezik a lábnyomaink becslésére, s bár ezzel az eredménnyel még mindig jobb vagyok (/vagyunk?), mint pl. az örmények (2,28), hát még a qatariak (11,68), de így is kissé elkenődtem, mert azt képzeltem, én egészen tudatosan élek.

Idén a National Overshoot Day Magyarországon szeptember 22. lesz. A CEEweb és a GreenDependent szervezetek erre elindítottak egy kezdeményezést (sajtóközlemény: HUN / ENG), e határidő elodázása érdekében. A felhívásukra pedig én is reagáltam, mert szeretném, ha még lenne egy darabig legalább 1 Föld, s azért is, mert azt is odaírták, hogy:

"Make Hungary a healthier and happier place to live, do your bit!"

S hát ez is erős érv :D

jövünk majd hatkor is

Nem tudunk egyebet tanítani, mint amik vagyunk.

Felnőtt koromra már annyi normát ismerek, annyi elmélet dolgozott már meg, annyi helyzetnek és közösségnek a szabályait építettem be a mindennapjaimba - a legjobb szándékkal, kerülve a megjátszást -, hogy talán már észre sem veszem a finom deformálódásokat.

Azonban a friss gyermeki lélek még nem itta magába ezeket a regulákat, nem kavarja össze őt ezek kusza algoritmusa. Mi több, valószínűleg még nem is érzi szükségét megfejteni, olvasni mások kódoltságát. Vagyis érkezhetek haza bármilyen lelki állapotban, a fiamon azt látom, hogy nem azt érzékeli belőlem, amiből éppen megérkezni próbálok, a rendes polgárként betöltött, adott napi "tisztségemet". Hanem valami elemibbet.

Volt egy örömteli találkozásunk valakivel vasárnap este. Nyolc után búcsúztunk a kedves és fontos ismerőstől, és a fiam többször is megjegyezte neki kézrázás közepette, hogy "jövünk majd hatkor is". Én is jöttem volna hatkor is, de nem tudtam volna ilyen jól kifejezni ezt az érzést.

fotó: Kiss Magdi ;)

a szabad véleménynyilvánítás gyakorlása - @RC

Mindenek előtt: az ARC 2000 óta, töretlenül egy művészeti kiállítás.

Hónapok óta követem a kiállítás szervezését, sőt, dolgozunk azon, hogy támogatókat találjunk, a tradcionálisan Magyarország egyik legforgalmasabb terén - Ötvenhatosok tere -, szeptemberben megvalósuló, művészeti értékkel bíró óriásplakátokból álló kiállítás megvalósulására.

De a helyzet az, hogy a piaci szereplőknek mostanság, úgy tűnik, nem üzlet a 150 000+ látogató elérése, a forgalmas köztéren elhelyezhető saját hirdetés/termék megjelenítése, a kultúra támogatása.

Vagy netán ennyire érzékeny téma lett az, hogy a "civil elmondja, amit gondol"? Ez a szabad véleménynyilvánítás gyakorlása. Igen, igaz, vannak ennek szélsőséges formái (is).

  (fotó: Szvoboda Szófia)

Figyelem! (!) Ez nem egy politikai bejegyzés. Nem. Itt arról van szó, hogy van egy művészeti kiállítás, ami ráadásul "cool", mert óriásplakátokon látható, interaktív, elgondolkoztató, kortárs, szabadtéri, ja, és igen, az idei témája az, hogy: "Vigyázat, civilek!"

De ez miért lenne rossz téma? Ez egy felszólítás. Ami csupán annyit akar mondani, hogy vigyázat, civilek. Civil kezdeményezésekről szóló, tudatosító, társadalmi érzékenységet felébresztő műalkotások, amik olykor súlyos tényekkel szembesítik majd a látogatókat. De a valóság bizony sokszor fáj.

S tényleg hagyjuk, hogy az idei kiállítás témája éppen bármilyen érdekcsoport számára valami egészen bizarr, saját céljait szolgáló "másként jó" eszköz. A civil ügyek a társadalom egyes rétegei, s olykor az egész társadalom számára fontos ügyek. Kész, pont.

S ezért várjuk támogatók jelentkezését, akik örömmel állnak az @RC kiállítás mellé.
Az alábbi videó:

egy szikra

időzítek, ma március 4. van

Egy különös hét után ma ezt az idézetet hozta fel a gép - kösz Ancsa, hogy felhoztad a gépre ;)

"Nagy de ritka művészet sokat tenni, sok emberrel együttműködni,

s mindamellett sem önmagunktól, sem Istentől el nem térni."

(Ignacio de Loyola)

Az Ignáci szikrák c. gyűjtemény szerint július 6-ára szánt idézet . Így "most" nem spoilerezek, beidőzítem, s megnézzük, mit mond majd a napján...

Update: ma is tetszik. Alkossunk hát tovább, megőrizve önmagunkat és tisztelve Istenünket. 

az elnyűhetetlen generációs kérdés

Nem lehet megunni: a generációk kutatása.

Miben is különbözik egy-egy generáció? Mit keresünk, mit kapunk, mit hozunk, mit viszünk, mit adunk át, s mit igyekszünk felszedni bölcsességünk mélyítése érdekében?

Például: a már most közöttünk élő legfiatalabbak (az Alfák) már nem is biztos, hogy a beszédalapú kommunikációt fogják választani elsődleges megoldásként önmaguk kifejezésére. Ahogyan a szülői, illetve az életközösségi mesélésre építő tudásátadás mértéke csökken, úgy növekszik az egyre elérhetőbb online környezet által is erősen támogatott vizuális információátadás értéke. A legfiatalabbak egy, számunkra (X és Y) már alig felfogható hozzáállással szűrik ki videókból, képsorozatokból a számukra szükséges adatokat. Egészen másként értelmezik ezeket az üzeneteket, mint ahogyan mi egyáltalán képesek lennénk rá. S ez nem baj, ezzel csak tisztában kell lenni.

A digitális eszközök használati metódusa egyre inkább a kisgyerek tanulási folyamatához hasonló: húzogatás, lapozgatás, tologatás, görgetés... Egyre kevesebb szó, egyre több kép.

Régen egy generáció 25-30 évet ölelt fel. Ma már csak 10-15 évet fog egybe, s ez is folyamatos csökken. A 2000-es években beszivárgott életünkbe az online világ. De 2010 óta ennek egy Bummját éljük már.

Egy Z már nem szereti használni a Google Maps-et. Inkább megkérdezi az ismerőseit az aktuális igénye kapcsán, javaslatokért.

Egy anya (/ gyermekét nevelő szülő) nem kell, hogy tanítsa gyermekét az eszközök szeretetére. Még csak nem is ő hozza gyermeke életébe az eszközt - nem mentegetés -, hanem a társadalmi helyzet, a tény, hogy a világunk egyre inkább ezek használata által működik. A szülőnek az eszközökön keresztül van lehetősége egy-egy lopott percben kapcsolatot tartani barátaival. Ennek örömét a gyerek érzékeli, s így tapasztalja, hogy ez jó.

Az pedig egy másik kérdés, melyik generációnak mit jelentenek a barátok, ők hol lelhetőek fel, hol érhetőek el. Az X sok élő kapcsolatot teremtett még. Az Y és felette már egészen más közegben mozog, ismerettségi köre nagyban tágul, de egyre kevésbé "offline igényű".

...s mennyi mindent lehetne még írni...

Egy kutató blogja: 6generáció.hu

(kép források: alchetron.com és nintendolife.com)

én ezt tanítom a gyerekeimnek

A kisfiam megkérdezte, hogy milyen macinak és mit dolgozom. Világos, hiszen lássuk be, nem mindennapi, hogy az ember apukája egy olyan valakinek is dolgozik, aki hasonlít a játék cimborákhoz, akik ráadásul az emberrel egy gyerekszobában laknak! Sőt, Micimackóhoz is hasonló lehet ez a...

S fogalmazni kezdek egy háromévesnek: hogy ez a maci munkahelyeket - mert ezt már tudja, mi - kapcsol össze, és segíti a munkájukat: jót cselekedni másokért, a világért, a Földért. Ezt például úgy teszi, hogy a civilszervezeteknek - így hívják ezeket a munkahelyeket - a jó híreit igyekszik minél több emberhez eljuttatni. Na. Én ebben segítem ezt a Macit.

Aztán gondolkodom tovább. Nekem a "civilkedés" a szabadság, az egyenlőség és a szolidaritás (emberség) érvényre juttatását jelenti, s én ezt szeretném tanítani a fiaimnak. Mi több, mindezek értékességét kívánom hangsúlyozni nekik. Ezek a fogalmak pedig csak nem válhatnak szitokszavakká, ugye nem?

Miként rossz az, aki szabad?

Miként rossz az, aki egyenlő elbírálást remél?

Miként rossz az, aki közösséget vállal másokkal, akár a bajukban is?

A pénz nagyon szabaddá tesz, vagy nagyon nem.
kép: 1stcenturyfaithtoday.wordpress.com

Mégis, vannak, akik tudatosan formált kommunikációval éppen a civil kifejezés lejáratásán, vele az eddig taglalt morális értékek, illetve az ezekhez kapcsolódó humánus cselekedetek csorbításán munkálkodnak.

Ja, s mindezt arra hivatkozva követik el, hogy a határainkon túlról finanszírozott szervezetek, hogy úgy mondjuk, gyanúsak és veszélyesek lehetnek. (valamire)

S ott találom magamat, hogy azon töprengek, egyes helyeken hogyan ítélnek meg/el, ha csak azt mondom, folytatok civil tevékenységet. Tényleg? Tehát ellenség lettem, mert "civilkedem"? Vagy "csak" egy libsi okoskodó, egy unatkozó értelmiségi - utóbbihoz egy csipetnyi városi, meg egy kk-nyi csak-a-kétkezi-dolgozik, és már forrhat is a nemzeti összeugrasztás, de ezt most ne is... -, és különben is, mennék inkább dolgozni a magyar emberekért. Dolgozom. Sokat.

Igen, úgy látom, ez alakul a civil szóból.

By the way. A megfélemlítő p r o p a g a n d a olyannyira működik, hogy életemben nem láttam még akkora keletjét a disztópia kifejezésnek, mint az elmúlt hetekben.

Nos, bár jelenleg sikerült remekül pozicionálni ellenségként a nem mozduló, de megállítandó világvárost, vagy az agg, nemzetrontó csilliárdos csicskáit, de végképp csak lábjegyzetként hozzá kell tennem, hogy, mint ismeretes, az ember szinte bármilyen származást (pedig ez ritkán választott jellemző!), vallási hovatartozást (hát még, ha provokálóan hitbeli, ugye), nemi identitást (biztos, hogy neki is van valamilyen), politikai nézetet (máséval foglalkozva nyilván neki is van sajátja) képes egy bűnbakra skarlátbetűként rávarrni, majd megkergetni azt a lényt a bizonyos puszta irányába, ha éppen úgy szolgálja érdeke. (valamiért)

Miként rossz az, aki...?

Én a jóban hiszek.

(Ez nem csak egy elcsépelt közhely idebiggyesztve. Állj meg, s gondold végig: Te hiszel benne igazán?) Hiszem, hogy legfőképpen arra vagyunk, hogy jót tegyünk, a Nagyobb Jó megvalósulásáért. Gyakran nem sikerül a jót tennem, de na és. Újra és újra kell próbálni. Erre törekszem, mert ettől válik a világ eggyel jobbá.

S végül, ha vannak, akik szenvtelenül és büntetlenül felvállalhatják mások életére is kiható kapzsiságukat (ami elv?) és uralomvágyukat (ami hit?), akkor nekem is csak az marad, hogy büszkén felvállaljam másokra veszélyt nem jelentő nézetemet (ami elv) és elkötelezettségemet (ami hit).

Mindezek alapján arra tanítom a gyerekeimet, hogy a civil, a nemcivil (vagy épp anti-civil), tehát minden polgár is mind szabadságot, egyenlőséget és szolidaritást érdemel, s bárki is - csak az Isten tudja, milyen egyéni céljait szolgálandó - mondjon bármi mást nekik, a gyerekeim az előbbieket tartsák alapelvnek.

kép: frasercoastchronicle.com.au

(végső, család- és jövőbarát verzió)
(Megjegyzés: vigyázat, ez a bejegyzés tartalmazhat olyan szavakat, melyek érdekcsoportok általi kisajátítás útján esetleg jelentésmódosuláson, vagy -romláson eshettek át.)
(A MACI a Magyar Civilszervezetek kommunikációs kampány - www.sziamaci.hu -, és igen, külföldről finanszírozott, bár igaz, hogy "csak" egy kampány.)