"Abban vagyunk szabadok, amiben kontrollált formában válunk alkalmassá arra,
hogy az adottságainkat, készségeinket megéljük."

2011. január 9., vasárnap

A hallgatás naaagy gyümölcse

Csapjunk a lovak közé! Mindenkinek utólag is nagyon Boldog Karácsonyi Ünnepeket, s még boldogabb 2011-es esztendőt! Még boldogabbat, hiszen nyilván az előző év is boldog volt, tehát csak fokozni tessék!

Most pedig nagy levegő, s jöjjön a hírözön.

Régen volt – no ha nem is egy éve, de tény, hogy még tavaly –, amikor legutóbb jelentkeztem az amúgy továbbra is kissé magamutogatósnak tartott információ megosztó blogírós opción keresztül. Az indokok kinek többé, kinek kevésbé ismeretesek, de legyen erről annyi elég, hogy súlyos internettelenségben, majd költözősdiben, ideiglenességesdiben szenvedtünk majd’ 2 hónapon át.

A költösést december közepén abszolváltuk, az internetet pedig a Virgin Media úgy 4 napja. Azonban kisebb szolgáltatási zűröknek köszönhetően ez még csak cca. 2 egyértelmű szolgáltatott napot takar. De akkor most hadd tárjak fel egy-két eddig rejtőző részletet.

A legutóbbi bejegyzés óta több, mint egy hónap eltelt. Készítettem vizuális archívokat, s rövidesen közszemlére is bocsátom majd őket – bocs, továbbra sem lettem professzionális kameraman, de muszáj, mert akarom :) –, s remélem, azért a tartalmuk segít majd ellensúlyozni minőségük nekem köszönhető továbbra is gyengébb mivoltát. Lesz videó előző lakhelyünkről, s egyéb, kisebb-nagyobb élményeket nyújtó mozgó/képek.

Az elmúlt hosszú intervallum egyrészről azt eredményezte, hogy sok minden belefért, ami említést érdemelhet, másrészt pedig talán vannak apróságok, amik a feledés homályába vesztek, így nem fogják fárasztani a lelkes olvasó szemeket. Éljen az agyam természetes szelekciója!

Hol is kezdjem, mit is mondjak? Az élet nagyvonalakban továbbra is összetett, s ezerarcú, de hagyom a sallangokat. Talán hadd kezdjem onnan, hogy Muswell Hill Broadway igen mutatós, s egész előkelő lakhelynek bizonyult. Habár be kellett látni, hogy a központtól meglehetősen távolabbra kerültünk, de ez a munkábajáráson kívül másban nem igen adott okot panaszra. Ebben a tekintetben pedig a napi rutint kb. 30 perccel korábbi keléssel áldotta meg. De a saját biológiai ritmusomat ez nem igazán zavarta meg, hiszen nem vagyok egy nagy alvó. Tehát a házat úgy 7 óra körül kellett elhagynom, azonban kb. a kapun kiesve máris a buszmegállóban találtam magam. Tehát volt, hogy a buszt úgy értem el, hogy a negyediken láttam begördülni, lassítani, s tudhattam, hogy ez még nem veszett ügy. Tehát busz Angel-be, majd onnan egy másik emeletes 3-4 megállóra, s már a cégnél is voltam 7.45 – 8.00 között, valahogy.

A lakással jól jártunk. Baráti, legalább is egész kedvező áron bérelhettük, a körülményekhez képest tágas, nagyon rendezett kis birodalom volt, pazar kilátással. Központi fűtés a tulajdonos környezetbarát, kanadai származású kockázati menedzsment professzornak köszönhetően hiányként mutatkozott, no meg a kiköltözése okán a mosógép is, de amúgy a komfort egészen magasfokozatúnak volt mondható. Persze a megnövekedett igénybevételnek köszönhetően a bojlernek sikerült felmondania a szolgálatot pár napra, de mintha ezeket már említettem volna.

A nagyszobai „kuckózásnak” köszönhetően – ugye a nappaliban kettő fotel mögé rejtett légágy és a köré dúcolt csomagjaim alkotta bunker – december közepére megfogadtam, ha beköltözünk végre saját házunkba, egy-két napig bizonyosan nem kívánom elhagyni a saját szobám csendes rejtekét, kissé elszeparálódva végre mások életétől. Később éppen így is tettem.

A hónap szaladt, látogattuk a nyilvános mosodát, számoltuk a napokat, s Mr.Adams otthagyott nem kis könytára olykor egész jó élményeket nyújtott. Így az SAS Survival Handbook, ami a túlélés fortélyainak mindenféle titkait fedte fel; hogyan vadássz le vadtevét, mi ehető egy hódból, vagy milyen íze kell legyen a sirálynak, hogy megállapíthasd, ehető-e még. Ezt a könyvet még megszerzem egyszer, mert hasznos! :) (nem, cseppet sem mulatságos, sem szórakoztató, kizárólag hasznos, s komoly olvasmány)

Közben ismét volt örömöm vendégeket fogadni. Halmos Andi és Szabó Csilla – aki esetleg nem ismerné kedves volt gimnáziumi osztálytársaimat, nos, ők kedves volt gimnáziumi osztálytársak – Londont tűzte ki magának következő bebarangolásra váró úticélnak. Természetesen fel se merüljön senkiben, hogy esetleg a nevezetes látványosságokon kívül bármi más is vonzotta volna őket Londonba a téli vásár időszakában! Az üzletek, a leárazások, a márkák, színek, stílusok és formák kavalkádja... Neeem, mindez mit sem ér a Tower Bridge látványával szemben. :)

Örültem lányok! Köszönöm a cigit, bocs a hideg zuhanyért, a kicsit hűvösebb éccakákért a kályha mellett, s a busz menetidőért! De akkor is jó, hogy itt voltatok! A saját házunk már sokkal komfortosabb! Ki lehet próbálni!


A házról egy kicsit. Bár az ígért videó remélhetőleg többet fog mondani, de a lényeg, hogy december, talán 12-én átvettük a kulcsokat, nekiláttunk a festésnek, rendberakásnak, kiganézásnak, mivel a korábbi olasz fiatalok nem semmi nyomokat hagytak maguk után. Például így történt, hogy Joel egy csekély összegű notebook keyboard csere révén egy új Acer One notebook-ra tett szert, amit a fiatalok már beáldoztak a gardróbjuk enyészetének. Szóval a kifestéseknek, rendberakásnak, takarításoknak és Mariyananak – a takarítónőnk, aki jött velünk Holloway Road-ról – köszönhetően a ház megváltozott, megszépült, kivirult, s most már lenyugodva élvezhetjük a külváros békéjét, a kádméretű zuhanyfülkét, a nappalit, s minden egyéb apróságot. Amúgy Londonon belül Enfield-be költöztünk, ha minden igaz leginkább lengyel környéknek számít. A metró kb. 6 perc, azzal a belváros kb. 25. A szobám nagyjából a duplájára nőtt az előzőhöz viszonyítva, ami nem egy rossz arány, azt hiszem.


Az internet hiánynak köszönhetően az elmúlt hónapok veszteségei közé sorolható a munkakeresés további csúszása, a könyvelő igény megoldása és a magánvállalkozói adózás kisillabizálása. Murphy: most, ha sikerül elintéznek ezeket, sőt, esetleg még a vállalkozói kedvezményeket is az önkormányzatnál a lakásfenntartási költségekre, tutti, hogy kapok egy normális alkalmazotti állást, s csinálhatom vissza az egészet. De ennyit megérne. Nem bánnám, nem én!

A szintén említett laptop probléma egy újabb kisebb befektetéssel nyert megoldást: egy PacardBell „dot s” notebook csatlakozott a háztartáshoz. A HP-m sorsa pedig jelenleg sógor kezében van, Budán. Meglátjuk, mit tud belőle kivarázsolni. Köszi Attis!


Bringa halad, kocsi szalad, munka ismét teljes gőzzel. Itt különösebb említésre méltó nem esett, illetve esni éppen esik eleget, de azt kár is említeni. S történt említendő, de most nem említem. Mert nem.


És Nos

Andris barátom közreműködésével sikerült felvennünk a kapcsolatot Tőrincsi Krisztivel – egyetem begyedem, hajdanán régen –, aki évek óta itt kamatoztatja szakmai és élettapasztalatait. Kisebb szervezés után sikerült is meglátogatnom, s elkezdtük felgöngyölíteni az elmúlt 7-8 év fonalát, nem éppen időrendi sorrendben, de annál részletesebben. A fonalgombolyítás még folyamatban, de van is mit áttekinteni.

Krisztinek köszönhetem, hogy bemutatott minket egymásnak Karen-nel, aki Kriszti lakása felett bérli a maga jelenlegi londoni kis otthonát. Barátnők, s nem tagadás, megérthető barátságuk, jól egymásra találtak :)

Tehát találkoztunk. S egy nagyon kedves, csupaszív lányt ismertem meg Karen-ben. S úgy alakult, hogy igen jól alakult. Ha jól sejtem, az érzések egészen kölcsönösek. Így aztán december eleje óta szépen alakulgat tovább. De félre a kertelgetést, igen, együtt, s ez nagy dolog!

Karen birmingham-i, mikor ezt írom éppen mégis Krisztivel Budapesten lógatják lábukat.

Így alakult, hogy valami jég megrepedt, s olvadni látszik bennem.


Karácsonyi örömök. Nagy meglepetésre Blackman-ék meghívtak Karácsonyra, Karen Birmingham-be ment a családjához, s így Cottenham-ben töltöttem a Szentestét Blackman-ékkel újra, 8 év után, anglikán ünnepi liturgiával fűszerezve, ami nagyon megfogott. (Igaz, annak idején Szenteste Crawley-ban voltunk Mary édesapjánál, aki azóta távozott) Majd maradtam velük hétfőig. Egészen feltöltődtem az alatt a néhány nap alatt, volt ejtőzés, meg ejtőzés is, aktív TV nézés, étkezések, angol ünnepi étkek - most a magyarságok elmaradtak, leszámítva egy magyar száraz vöröset, amit Colin nagy alkalomra tartogatott -, majd ismét ejtőzés, Henry-vel cambridge-i vásárolgatás... Szóval kikapcsoltam, velük voltam, s ismét jó volt. Közben megjött a hír, hogy Laurie felvételt nyert Oxford-ba, a St Hugh’s College-ba szeptembertől!


Az Új Év már Karen-t is itt találta Londonban, így együtt ünnepelhettük, itt, az új házban, a többiekkel, kivéve Chris-t, aki majd' egy hónapra visszautazott Görögországba.


A közösség él, az ünnepeket persze megérezte az átlagos létszám, hiszen a legtöbben össze-vissza elrepültek a szélrózsa minden irányába. De például az újévvel érkezett már egy eljegyzés híre is! S ne feledjük, közeledik Madrid 2011! (remélem, nem hülyéskedtem el a jelentkezés határidejét. Mivel még nem jelentkeztem rá, s azt hiszem már illet volna...ideje utána néznem.)


A következő hetek remélhetőleg a szakmai előrehaladásom egyengetésével fognak telni, ami nagyon húzódott már, de ami késik, továbbra is azt kell mondjam, hiszem, nem múlik. Aztán februárban Budapest, Kristóf keresztelő – igen, Orsáéknál megérkezett a harmadik, Isten éltesse! –, s én pedig ismét keresztpapa lehetek, bizony! Megtisztelő.


Minden egészen más, mióta lenyugodhattunk végre. A mindennapok is gyorsabban repülnek.

Boldog Új Esztendőt, folytatás és kifelejtések várhatóak! Mindenkinek sok örömet, boldogságot! Az Erő legyen Veletek :)