"Abban vagyunk szabadok, amiben kontrollált formában válunk alkalmassá arra,
hogy az adottságainkat, készségeinket megéljük."

2012. március 20., kedd

Szeretet himnusz (1 Kor 13 ) - átgondolkodva - XVI. (befejező) rész

A záró sor:


"Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük legnagyobb a SZERETET."





- Sokat hallható. Hit, remény és szeretet triója. A legnagyobbnak nevezett szeretettel. Mindezt végig olvastam. Talán még soha nem gondolkodtam el ilyen részletesen, ilyen hosszasan egy ekkora szentírási részről, mint a himnuszról az elmúlt 3 hét során. Valóban más értéket kapott ez a szó. Azt a felsőbbrendűségét, amiről eddig csak sokat hallottam, de nem igazán fogtam fel soha, miért olyan nagy dolog szeretni,... Nos... talán kicsit közelebb jutottam ahhoz, hogy értsem, hogyan látok ma még csak tükörben, és abban is csak homályosan.
Nem fogom kielemezni a záró mondatot. Ez valóban egy tartalmas befejezés. De nem szeretnék most hitről és reményről is „eszmét futtatni”. Részben az elmúlt napokban beleszövődtek a gondolatokba, másrészt pedig legyen elég témának a szeretet. Így sem egy kis falat önmagában sem.


Egyet biztosan érzek: a vágy még nagyobb lett, hogy igazából szeretni tudjak, de ugyanakkor be is fogadni, "szeretve lenni". Ezek hatalmas ajándékok.
Fogadjuk el.

Hiszem Azt, akibe reményemet vetem, hogy vele képessé válok valóban szeretni és a szeretetet elfogadni.



2012. március 19., hétfő

Szeretet himnusz (1 Kor 13 ) - átgondolkodva - XV.rész


„Most még csak töredékes a tudásom,
akkor majd úgy ismerek mindent,
ahogy most engem ismernek.”



- A napok során megismert és jól körbejárt töredékesség. Saját magáról is bevallja, hogy az ő tudása is kevés még. Aki egyébként egy szent. Egy nagy szent, egy nagy térítő, olyan ember, akit sokan követtek példája nyomán.

- A következő gondolat viszont, közeledve a végső csapást mérő nagy záró mondathoz, ismét rémítően tömör, sűrű. Benne van maga a majd akkor – amiről tehát tudjuk-e mi (lesz) az (?) –, benne van, hogy az ő ismerete, tehát a miénk, az emberek ismerete milyen lesz akkor, de ami mindezeknél megrázóbb: „ahogy most engem ismernek”.

Kik? Ahogyan az Atya, a Fiú, a Szentlélek, a Szentháromság ismer bennünket? Netán az angyalok? Vagy ahogyan mi, emberek ismerjük egymást?
Mindent tud rólunk a világ? Mi mit tudunk másokról? Mit tudunk a világról?
S ezek a tudások alapján ítéljük meg egymást? Ennyik alapján?

- Mi az, amit nem akarjuk, hogy tudjon rólunk bárki is? Biztos van. Nekem is van. Na. Az Atya ezt is ismeri. (Innentől nem is olyan sérthetetlen és misztikus. Máris nem csak én tudok róla.) De vajon az ilyen féltett titkaik mennyire befolyásolnak másokat? Hiszen az enyém is kihat, meghatároz engem, különben nem ragaszkodnék hozzá, nem félteném másoktól ennyire.
S ha ilyeneket nem tudunk egymásról, ilyen meghatározó dolgokat, akkor milyen alapon is ítélünk? S ítéletünk mennyire lehet helytálló?



- Másokat tartunk valamilyennek a saját képalkotásunkon keresztül.
- De csak úgy tudunk másokat szeretni, ha önmagunkat is szeretjük.
- Ugyanakkor, amit a legjobban utálunk a másikban, az pedig a magunk gyengesége.



Hát szeressünk. Szeressük önmagunkat, elfogadva és tudomásul véve saját gyengeségeinket is, s akkor tudni fogjuk szeretni a másokat is, akik szintén gyengék ebben-abban, de „na és”. Emberek vagyunk.

Fogynak a gondolataim.

2012. március 18., vasárnap

Szeretet himnusz (1 Kor 13 ) - átgondolkodva - XIV.rész

- Legyen bárhogyan is. Legyünk fiatalok, vagy öregek, érettek, vagy kevésbé azok, amíg nem ismerjük fel, nem éljük meg a valódi szeretetet – hogy az mi –, addig nem tapasztalhatjuk meg a dolgokat a maguk valóságában. 


„Ma még csak tükörben homályosan látunk,
akkor majd színről színre.”


- Mi van, ha a megváltás – az Örök Élet – egyet jelent a tökéletes szeretetettel, annak elsajátításával? Egy átlényegülésről lehet szó. De képzeljük csak el, milyen is lehetne, ha Mindenkit képesek lennénk szeretni.




… na, ezért egy átlényegülés.


- Mit látunk homályosan?
Önmagunkat a tükrökben - másokban -, és mindent, ami körülvesz bennünket.


2012. március 16., péntek

Szeretet himnusz (1 Kor 13 ) - átgondolkodva - XIII.rész




„De amikor elértem a férfikort,
elhagytam a gyermek szokásait.”







- No persze, igen, mert mindenki olyan komoly és érett, s persze csak úgy elhagyja.



- De nézzünk mögé most annak a hasonlatpárnak, ami az elmúlt napi és a mai idézett mondatokból áll elő. Mi van akkor, ha a gyermekkor a még „tapasztalatlan” és kezdetleges szeretet-készségünket jelképezi. Mint embernek, nem kis feladat azt a szeretetet nyújtani – és befogadni sem – amiről ez a himnusz beszél. Mint a tegnapi másik idézetben, ahol azt javasolja Pál, hogy értelem dolgában legyünk érettebbek. Így a felnőtté válás jelentheti azt, hogy a gyermekségből egyszerűen felnőtté leszünk, vagyis megtanuljuk, megértjük, megtapasztalva elsajátítjuk a szeretet művészetét, képességét.




- Gyermeki szokásainkon túllépve, elkezdjük gyakorolni (vagyis megvalósítani) a valódi szeretetet.
De ez nem korról, nemről, magasságról, őszbe boruló hajkoronáról szól. Ez valami belső felnőtté válás. Olyan, amire egy szent már gyermekként is képes lehet(ett). Egy Kis Szent Teréz, vagy korunk egyik fiatal boldoggá avatottja, Chiara Luce Badano.


- Nem, nem kell megöregedni, s nem kell fásult felnőtté válni. Csak képessé kell válni szeretni, éretten.

2012. március 15., csütörtök

Szeretet himnusz (1 Kor 13 ) - átgondolkodva - XII.rész

„Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyermek,
úgy gondolkoztam, mint a gyermek,
úgy ítéltem, mint a gyermek.”




- Ezt miért írta Pál? Mire akart célozni ezzel? Milyen kapcsolatban áll ez a szeretet kifejeződésével, megnyilvánulásával, kinyilvánításával?


- Hogyan beszél egy gyermek? Számomra egy gyermek őszinte, nyitott és én mindig gyermek maradnék, ha csak ezen múlna.



- Hogyan gondolkodik egy gyermek? Roppant egyszerűen és következetesen. Nyilvánvalóságok és képzelőerejének legtisztább kombinációi alkotják tiszta naivitásának bölcsességét.

- No és az ítéletek, a megítélés? Ritkán ítél el, ritkán ítélkezik. Azonban a gyerek is megítél, igen. Következtetést és tanulságot von le eseményekből. S persze mindeközben kezdi eltanulni tőlünk, felnőttektől ennek negatív formáját is, de az olykor tisztán látható megrökönyödésük éppen a döbbenet kifejeződése, és a számukra addig egyértelmű ítéletalkotás deformációját jelzi.

Ahogy olvastam valahol az összefoglalást:
a gyermek kíváncsi, hiszékeny, nyílt,
reménykedő, nem kész ember – alakuló.


S kivételesen hadd írjak le kettő további idézetet a Bibliából
(best-seller, amúgy):


(Jézus) „Bizony, mondom nektek: ha meg nem tértek és nem lesztek olyanok, mint a kisgyerekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki ugyanis kicsivé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. És aki befogad egy ilyen kisgyereket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsik közül, akik hisznek bennem, jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tenger mélyébe vetnék, Jaj a világnak a botrányok miatt! Mert szükséges ugyan, hogy botrányok legyenek, de jaj annak az embernek, aki által a botrány történik.” (Mt 18,3-7)



(és Pál később) „Testvérek, értelem dolgában ne legyetek gyermekek, legyetek inkább a gonoszságban gyermekek; értelem dolgában viszont legyetek érettek.” (1Kor 14,20)


2012. március 14., szerda

Szeretet himnusz (1 Kor 13 ) - átgondolkodva - XI.rész

- Mi lehet a tökéletes?
- Milyen lehet?
- Mit jelenthet?
- Elérkezik földi életünk során?
- Vagy akkor tapasztaljuk majd meg, amikor valami véget ér?
- Vagy csak földi életünk folytatódik valahogyan másképp, tartalmasabban, teljesebben?
- Jó lesz?
- Hogy lehetne rossz valami, amit egy ilyen hangzatú ígéret harangoz be?
- Mindenkinek egyszerre jön el?
- S még mindig csak a szeretet a téma?
- Vagy nincs is más, csak nem értem a szó lényegi értelmét?


„Ha azonban elérkezik a tökéletes,
ami töredékes az véget ér.”




- Ami töredékes, az nem teljes, az nem egész, az akadozó, szétesett, leginkább valószínűleg rendezetlen, omladozó, bizonytalan, labilis, megkérdőjelezhető, elbizonytalanító, tördelt, töredezett és tagolt, ráalapozásra alkalmatlan, ismét csak, jó eséllyel kusza. S mindez elmúlik, a végéhez ér. Itt is feltehetnék még hasonló már sorolt kérdéseket. Mit is jelent pontosan, hogy véget ér? Hogyan? Elmúlva végérvényesen velünk együtt, vagy csak eltűnik a töredékesség a további létezésünk elemeként?



2012. március 13., kedd

Szeretet himnusz (1 Kor 13 ) - átgondolkodva - X.rész

- Eddig is éreztem. Megkérdőjelezhető, hogy emberi képességeinkkel felfogható-e egyáltalán, hogy mi a szeretet. S ez a dilemma csak tovább erősödött az elmúlt napok során. Most pedig lassan egészen bizonyossá válik: elképzelésünk csupán csak formálódhat róla. Megélhetjük egy-egy ajándékát ennek a csodának. Hol kaphatjuk, hol adhatjuk. De ez csak ízelítő.

„Most megismerésünk csak töredékes,
és töredékes a prófétálásunk is.”



- Éppen ezért minden szeretetről alkotott véleményünk, és nézőpontunk csupán részben képes csak megfogalmazni, szavakba önteni annak bármilyen megnyilvánulási formáját. Ne is próbálkozzunk. Hagyjuk, hogy egyszerűen csak magával ragadhasson egy érzelemben, vagy egy valaki iránt tudatosan is megélt áldozatvállalásban, egy másik emberben, egy tiszta, őszinte odaadásban. S egyszerűen legyünk azon, hogy ezt mások számára valahogyan szintén átélhetővé tegyük.


- De ugyanígy a filmek világában gyakran emlegetett, szinte fizikai fájdalommal kísért érzésekben, amik uralmukba tudnak minket keríteni, a gyomorban repkedő pillangóknak köszönhetően, a túláradó formájának megélésében szeretteink iránt, vagy egy kisbaba, egy kiskutya láttán, és egyéb, személyre szabottan emocionálisan erre alkalmas ingereknek köszönhetően szinte bármilyen helyzetben lehetőségünk van, hogy találkozhassunk ezzel a csodával. Mindig adja, mindig rendelkezésünkre bocsátja.


2012. március 12., hétfő

Szeretet himnusz (1 Kor 13 ) - átgondolkodva - IX.rész


„A prófétálás véget ér,
a nyelvek elhallgatnak,
a tudomány elenyészik.”


- Nem kell ékesen szólni, hogy kifejezhető legyen.


- Talán egyáltalán nem is kell megszólalni hozzá.












- Sőt, érteni sem kell a működését.


- Arról nem is beszélve, hogy a szavak, a kommunikáció, a tudás pusztán véges és mit sem számító értékek az árnyékában. El tudod képzelni? Ha szeretsz, és hagyod, hogy szeressenek igazán: nem fontos mit tudsz, nem fontos hogyan adod elő, és egyáltalán eladnod sem kell önmagad. Csak lenni, szeretetben.


2012. március 11., vasárnap

Szeretet himnusz (1 Kor 13 ) - átgondolkodva - VIII.rész













-          A kicsúcsosodás. Katarzis.
Elérkezünk a mondatok számát tekintve
a himnusz közepéhez, egyben a legrövidebb,
a többi összetetthez képest egy éppen csak kibővített
tőmondathoz. Pál eddig sem vitte túlzásba a kijelentései
megmagyarázását. De ő megteheti, ő már letett annyit az asztalra,
hogy elgondolkodjunk:
na, jó, de mégis mit ért alatta?
  

 És itt van értelme.
Mert: hogy’ meri éppen ezt
a mondatot így kiemelni?
Egyáltalán, mi alapján jelentheti ki ezt?


 „A szeretet nem szűnik meg soha.”


-          Nem akartam sokat írni ehhez.
Hiszen a mondat ereje többek között
éppen abban is van, hogy csak ennyit mond.
Minden szót önmagával definiálni pedig nem lenne
túl építő jellegű. De…

-          Megszűnik vagy elmúlik?
Bennem, benned, vagy mindenben?
Ha mégis úgy érzem valamiről, hogy megszűnik,
akkor az mi lehetett, ha szeretet nem?
Ha pedig nem szűnhet meg - tehát mindig van -,
akkor egyáltalán valaha képes voltam már igazán
felfogni - tapasztalni - a létezését? Annak, ami mindig van?!


-         Soha?
Soha ne mondd, hogy soha. Ő meg le meri írni ezt is, csak így, egyszerűen, egy ilyen kurta mondatban. Ráadásul ez valami dologra vonatkozik.
Jó ég, mi lehet az, és honnan eredhet, ami nem szűnik meg soha?

-          Tényleg katartikus.

2012. március 10., szombat

Szeretet himnusz (1 Kor 13 ) - átgondolkodva - VII.rész


„Mindent eltűr, mindent elhisz,
mindent remél, mindent elvisel.”


- Ez egy túlságosan tartalmas mondat. Egy napig írnék róla. Azt éreztem egy héttel ezelőtt, a himnusz a maga stílusával nem tudja majd részletezni a szeretetet ennyi soron át úgy, hogy ne váljon egyhangúvá, önismétlővé. De a tartalom egyre intenzívebb. Egyre tömörebb is, így nő a sűrűsége, a halmazállapota. Fokozódik.

- Tűr.
Eltűr. Hogyan lehet a tűrés egy szerető cselekedet? Az egy szenvedő ige, negatív töltettel. Egy áldozathozó, de nem a jó értelemben. De persze értem, mit akar mondani ez a kifejezés, de ezt felfogni?!
Ugyanakkor a szeretetet érzelemnek tartják. Valamit felfogni, az értelmen alapul. Nem csoda tehát, hogy nem tudom felfogni bizonyos aspektusait a szeretetnek, ugyanakkor éppen a tűrés is bizonyítja, „pusztán” érzelemnek sem igazán érzelem, annál „tudatosabb”, bizonyos döntési folyamatokat is tartalmaz. De, hogy ezek (értelem és érzelem) alatt áll-e, vagy felettük, ezt sem jelenthetjük ki egyértelműen. Feltétlenül kell a szeretethez értelem? Kihagyhatatlanul szükséges hozzá érzelem? Én hiszem és látom, hogy vannak emberek, akik nem érzelmesek, vagy kevésbé értelmi emberek. Mégis felfedezhető minden, minden emberben szeretés és szeretetből elkövetett cselekedet, s nincs olyan ember a Földön, akit valaki ne szeretne. Nincs. Éppen ezért ez valami mindenektől függetlenül létező adomány, képesség, készség... Valami, egy Létező, egy alkotóelem.


- Ha hiszel valakiben, azzal a megbecsülés ajándékát adod neki. Az pedig alapanyag bátorsághoz, önbizalomhoz, lelki nyugalomhoz. Hát mi akkor a hit, ha nem szinonima a szeretet valami egészen emelkedett szintjére? (S akkor ez a valami lehet még emelkedettebb önmagánál?)


- De nem mulyaság, vagy hiszékenység.


- A reményhalról már sokat hallottunk. Ő ér be utoljára a versenyben a ponty és a keszeg után. Remény nélkül nem érdemes belefogni semmibe. De ha remélni tudunk, máris bizalmat fektetünk abba, amire, akire vonatkozik reményünk. Ez pedig már a korábbiak.

- Talán Pál kissé meg akart könyörülni ennek a bejegyzésnek olvasóján (és rajtam), s egyszerűen csak választott egy újabb erős kifejezést a tűrés értékének tovább hangsúlyozására, ezzel nem indítva el bennem újabb gondolatözönt.

Szeretet himnusz (1 Kor 13 ) - átgondolkodva - VI.rész




- Gonoszkodó hetem van. Nem ellenszenvből ered, nem is rosszindulatból, egyszerűen csak a nyelvemet vágták fel kissé, az energiaszintemet pedig le egy cseppet. Ennek következtében hozom a pimasz oldalam igen intenzíven. De add, hogy valóban gonosz azért soha ne legyek. Az egyik legerőszakosabb szó számomra.



 " Nem örül a gonoszságnak,
örömét az igazság győzelmében leli."


- Van azért különbség az igazságomért utolsókig való küzdés, és az igazság győzelme között. Sokszor ez a különbség éppen abból ered, ha szeretettel tudok válaszolni arra, ami ér. Legyen az szerintem igazságos, vagy sem, igazságból eredő, vagy éppen ellenkezőleg. Hú, de nehéz.