Muswell Hill

Nos, a mai bejegyzees uujdonsaaga az eekezetlenseeg lesz. A torteenet azonban koraabbrool kezdoodik, haat most csak elneezeest az esetleges iiraas okozta keenyelmetlenseegekert, s haladjunk nagyjabool sorjaban.

A legutoobbi tudoosiitaas oota ismeet sokat fordult a vilaag. Elooszor is, elkoltoztunk. Baar keet napig uugy tuunt, hajleektalanok leszunk, veegul az elet ismeet hozta a megoldaast. Carly egyik vendeege mikor meghallotta az esetet, kozolte, hogy az eedesapja most koltozott el egy uuj lakaasba, megurult a koraabbi csalaadi rezidencia, eeppen aaruljaak, de akkor addig nem adjaak el, uugyhogy beereljuk csak ki annyieert, amennyieert eddig beereltuk a koraabbit, s akkor koltozzunk egy hoonapra Muswell Hill-be. Rovidesen keesziitek majd egy videot, bemutatni, hol, hogyan is eelunk most ideiglenesen, de legyen egyeloore annyi errool, hogy nagyon szeep, hangulatos, karakteres lakaas, vaskaalyhaaval, kandallooval, oreg bojlerrel, gyonyoruu kilaataassal, a negyedik emeleten, London egyik egeeszen elookeloo negyedeeben.

S, hogy miert egy hoonap? Ugyanis meg mieloott nagy hirtelen lerovidiitetteek volna a Holloway Road-on tolthetoo felmondaasi idoonket, mar megtalaaltuk, s letettuk a foglaloot a leendoo sajaat beerlemeenyunkre, egy 4 haalooszobas + nappalis, keet furdooszobaas, kulon mellekhelyseeges, elool-haatul kiskertes hazra, Bounds Green-ben. Ami maar joocskaan messzebb van a kozponttool, de a metro meeg mindig joo megoldaas, s a helyi aallomaastol kb. 5 percre, egy csendes utcaacskaba koltozunk. Azonban csak december 15/16-aan vehetjuk birtokba.

Aznap, mikor letettuk a foglaloot, derult ki, hogy Maria, Paulo paarja nem egyezik bele, hogy tovaabb maradjunk Holloway Road-on, iigy nem sokaaig orulhettunk a kozelgoo uj megoldaasnak, mert uugy tuunt addig nem tudjuk, mi lesz velunk. Volt egy hetunk, hogy megoldjuk a kikoltozest. Vegul ez let beloole.

Amioota itt vagyunk een a nagyszobaaban eelek, a fekhelyem a fal menteen keet fotel aarnyekaaban egy matracaagy. A heeten pedig kiproobaalhattuk, milyen melegviiz neelkul az eelet majdnem 2 napig. De maar ezen is tuul vagyunk. Legalabb hasznosiithattam a hajdanaan Balatonakarattyaan a csaladi telken betaniitott, majd elsajaatiitott melegiitett vizes-kancsoos furdeesi technikaat. Meeg joo, hogy itt is van egy zuhanyzoos, s egy kaadas furdooszobaank.

Kozben veegre regisztraaltam a helyi haaziorvosnaal, s elkuldtem az “UK apeh”-nek a magaanvaallalkozoosaag miatt esedeekes TB fizetees moodosiitaasaanak igeenyeet. Most maar jelentkezhetek itt EU eu kaartyaaeert, s veegre nem fogok 2 orszaagban TB-t fizetni.

Az unnepek kozott nincs munka, derult ki peenteken, iigy december 23 – januar 2. kozott szabad leszek, igaz “keresetlen”. De lesz mit tenni az uuj haazban is, amit egybool az elejeen peeldaaul kifestunk, no meg vaarnak az aallaasjelentkezeesek, s a tovaabbtanulaas keerdeeseevel is less idoom foglalkozni. Valamint szeretneem meglaatogatni Blackman-eeket Cottenham-ben. Uugyhogy lesz mivel kitolteni a szabadnapokat. Csak paar szoo Blackman-eekrol (aki nem tudnaa, a csalaad, akikkel 2002-2003 kozott eeltem Cambridgeshire-ben): Laurie maar 18 eeves, tovaabbra is igen jooeszuu, s nevesebbneel nevesebb egyetemekre adta eeppen le a jelentkezeeseet Tortenelem szakra. York maar fel is vennee. Az idoo szalad.

Kicsit meeg visszakanyarodneek a koltozeeshez. Nem volt egyszeruu paraadee. Veegul egy teherautoot beereltunk, mindenunket hoztuk magunkkal ide, iigy peeldaaul a foteleinket is, igen, a 4. emeletre, lift neelkul, nagy belmagassaaguu impozaans eepulet, tobb, mint 100 leepcsoofok. A koltozees kb. 4 oraankba kerult. S leenyegeeben csak Nagia, Joel ees een tudtunk reeszt venni benne, mivel Chris-nek egyetem volt, Carly dolgozott, a teherautoo sofoor csak vezetett, s a magyar (!) plusz egy pakkoloo sraac leenyegeeben a teherautooban valoo rendezkedeessel volt elfoglalva. 2 ooraat tervezett Joel, veegul 3 ooraat kellett kifizetni a fuvarnak, lepakkoltak a teherautoorool, s tovatuuntek, iigy a 4 emelet csak rank vaart. Szeep nap volt, nem kellett altatni.

A muult heetveegeen egyutteeleesen (lelkigyakorlat) voltunk a kozosseeggel Welwyn Garden City-ben egy Focolare kozosseegi haazban. Jool esett, kikapcsolt, feltoltott, adott.

Ami a kovetkezoo heteket illeti, a kerekezees eleeg izgalmas kihiivaas ebben az idooben, de szerencseere annyira azeert nem katasztroofaalis, s teelviiz idejeen a kereset is jobb, uugyhogy legalaabb inspiraalja az embert. De az uuj munka kereseese nem napoloodott, tehaat summa summarum, keresek. (lehetneek ideiglenesen karaacsonyi postai szortiirozoo is)

Sajnos a heeten a laptopom felmondta a szolgaalatot. Tehaat szerviiz, vagy uuj geep, meeg nem lehet tudni. De ennek kovetkezmeenye ez a kissee rejtjelesre sikeredett bejegyzees is, mivel Nagia poot laptopjaat hasznaalom, ami angolul ees gorogul egeeszen hasznos, de a magyarral akadnak probleemaai. A jelenlegi lakaas hiaanyossaga pedig – a mosogeep melett, ami miatt most maar azt is tudom, milyenek a nyilvaanos mosodaak; szoorakoztatoo, de nem eeppen kifizetoodoo – az internet-telenseeg. Egy koodolatlan csatornaan loogunk mindannyian, valoosziinuuleg tobbed magunkkal, iigy a rendszer kiszaamiithatatlan, de legalaabb van valami.

Alig vaarjuk maar, hogy birtokba vehessuk az uuj haazunkat, sajaat taagas szobaakkal, 2 mosoogeeppel, hipersebesseguu internettel :)

Szombat eejjel kicsit kikapcsoloodtunk veegre. Elmentunk, megneeztuk magunknak az egyik kozeli, Highgate-ben talaalhatoo szoorakozoohelyet. Nagyon joo zene, remek hangulat, taanc ees cider. S mivel a leendoo haaztool is csak 20-30 percre lesz, valoosziinuuleg laatnak meeg minket. Paar napra Nagia unokatestveere, Nyah (a kiejtees mindkettoo esetben azonos, ejtsd: Naja) is csatlakozott szereeny kompaaniaankhoz, iigy legalaabb veegre ismeet taancolhattam egy joot :)

Minden a legnagyobb rendben, maar ha tudjuk, mi is a rend :) Az eelet tovaabbra is akkor szeep, ha zajlik. Itt az Advent, itt a December, s a helyi vaasaarlaasi oorulet ellen aktivistaak eroofesziiteesei eredmeenyekeent sikerult annyit eleerni, hogy ne “Karaacsonyi”-nak, hanem amolyan “Teeli Vaasaar”-nak neveztesseek ez a dili, ami Londonra kulonosen is oly jellemzoo.

Mindenkinek boldog Telet, szeep keeszuletet, sok locsoloot, csokinyulat, saarga csibeeket ees lila mikulaasokat, krampuszos szaanokat, fluoreszkaalo kisjeezusokat jaaszolban, s mindent, amitool a kedvetek csak meeg jobb lesz!

St Joan of Arc

Sokat töprengtem, mivel is oszlathatnám a ködöt az itteni életem történései körül. Ugyanis valóban, ahogy kedves családom jelezte, mostanában nagy a hallgatás részemről. De nem csak blog szinten, levelezés és egyéb kapcsolattartási lehetőségek kihasználásában is. Talán annyit bevezetésként, hogy kissé felkavarodtak mostanában az eddig nyugodtnak mondható vizek, ezért nem könnyű akár egy nyugodt órát eltölteni a gép előtt.

Széljegyre: a legutóbbi bejegyzés óta itt a blog falon jobb oldalon készítettem egy VIDEÓK! VIDEÓK! linkgyűjteményt. Ott igyekszem majd minden különösebb reklámozás nélkül olykor frissekkel is kiegészítve prezentálni a továbbra is legjobb indulattal is csak amatőrnek nevezhető mozgóképes archívokat.

Bevallom, az írással azért is hezitáltam, mivel a dolgok egy részét nincs szándékomban a maguk valóságában bemutatni. Talán kanyarodjunk vissza a múlt hét végéhez. Halloween. Összeszerveztünk egy kis házibulit, készültünk rá, nagy örömmel, lelkesen. Volt minden, mécses világította tökfejek, díszek az ajtókon, harapnivaló és szomjoltó, zene és mikrofonok, s annyi hely, amennyit csak biztosítani tud a ház nyilvános tere. Akik esetleg Facebook-on aktívak, azok utólag egy-két zöngéjét észlelhették az esemény varázsának, de maradjunk annyiban, hogy talán ennyi elég is lett volna a party-ból. Már amit a képek tanúsítanak. Ugyanis sajnálattal a meghívott vendégek szeme láttára a buli szomorú, s kissé hirtelen véget ért. Talán belebonyolódhatnék a történés részleteibe, de… eszem ágában sincs. Nem kívánom felidézni. Összefoglalva annyit róla, hogy talán hosszabb hetek, vagy akár hónapok kisebb nagyobb bennrekedt sérelmei és aggodalmai törhettek elő a ház lakóiból egy apróbb, egyébként talán nem is annyira komoly esemény kapcsán. De így mégis drasztikusra sikeredett.

Eredményeként most úgy alakult, hogy öten úgy döntöttünk, jobb, sőt, szükségszerű, hogy új lakást keressünk magunknak. Felvállalva ezzel akár néhány kényelmetlenséget, vagy kisebb nagyobb anyagi veszteségeket is. De amit egyszer korábban is írtam, azt továbbra is tartom, s ebben mindannyian egyetértettünk: elsősorban az a lényeg, hogy az a hely, ahova hazatérünk meleget, békét, nyugalmat, kényelmet nyújtson. Ez az alapja annak, hogy az ember a mindennapjait alapvetően kiegyensúlyozottan élhesse. Az elmúlt napok mindannyiunkat eléggé megviselnek. Lelkileg, és ennek jeleként fizikailag is. Így hát most keresünk.

Erről most nem mesélek még többet, mert nem kellene elkiabálni semmit. A lényeg az, hogy 4-5 szobás házat/lakást találni London azon környékén, s olyan áron, amit mi kitűztünk magunknak, s aminek a kibérlését még valahogyan meg is tudjuk valósítani, nos, nem könnyű. A piac, bármennyire is ez London, annyira nem él. De Paulonak csütörtök este „benyújtottuk” a felmondásunkat, a felmondási idő lerövidítésével, s a kauciónk egy részének beáldozásával, s ha minden jól alakul, akkor másfél héten belül elhagyjuk a házat.

Közben a „szendvicsemberkedés” kiegyensúlyozottan folyik. Bár egyre inkább kezd kirajzolódni a jövő, hogy ez nem lesz elegendő és kielégítő megoldás hosszútávon. A jövő héten most már nagyon remélem, hogy eljutok a Jobcentre-be (amolyan állami állásközvetítő irodahálózat), akiken keresztül terveim szerint rövidesen szert tehetek egy valamilyen professzionálisabb állásra. Mindeközben volt időm egy kicsit végiggondolni a szakmai érdeklődésemben az elmúlt évek során végbement változásokat is, s mivel minden abba az irányba mutat, hogy a menedzsment, a szervezés, bonyolítás irány fogott meg a legjobban, ennek kezdtem el jobban utána nézni. A helyi közösségben beszélgettem az egyik közösségi társsal, Gherardo-val – egy három gyermekes családapa -, aki egyetemi közgazdaságtan tanár. S kiderült, hogy komoly segítséget tud nyújtani, mivel betekinthetek az egyetemükön működő képzés anyagába, s amennyiben továbbra is érdekesnek találom, lehet értelme foglalkozni a képzésre való jelentkezéssel. Feltett néhány kérdést, ami alapján úgy tűnik, hogy a felvételimnek is komoly esélyei lehetnek. Talán az egyetlen nehézséget a diplomám átlaga jelentheti. De azon már változatni nem tudok. Ez van, ennyire fogtam az adást Székesfehérváron :) Mindezt összefoglalva a lehetőség egy 1 éves post-graduális Master (Msc) képzés lenne International Business szakirányon. S hosszú évek után először érzem úgy, hogy hajlandó lennék komoly energiákat, időt, s még komolyabb pénzeket is belefektetni ismét a tanulásba! Az érzés egészen felemelő. S ha végül nem is ez lesz a megoldás, azt gondolom a továbbtanulás valóban már csak idő kérdése.

Tehát a napok nagyjából úgy telnek, hogy reggel 6 és 6.30 között valahogyan felébredek, 7.50 körül a Sandwich Man-nél vagyok, 8.40 körül elindulok az első ügyfélhez, 9-re ott vagyok, majd kb. 2 körül érek vissza a bázisra, miután végiglátogattam a jelenleg 11 irodából álló klientúrát. A délutánjaink pedig az elmúlt napokban másról sem szólnak, mint lakás/ház nézésről. De legalább kezdem felfedezni Észak-Londont. S el kell mondanom, egy-két olyan helyen is jártunk, ami végre igazán meg tudott fogni ebben a MiniVilágban (= London). Ez a város is tud kedves, barátságos lenni, nem csak a vidék, amiről eddig is tudtam.

Tegnap este nem éreztem jól magamat, így nem mentem este az eucharisztiára. Így ma reggel végre megkerestem azt a templomot, amit egyszer kinéztem magamnak a buszról. Highbury Park-ban a St. Joan of Arc (Szt. Johanna) templom. Ott vettem részt a 11 órai misén. Kisebb zsibvásár volt, rengeteg fiatal család, sok hangos lurkóval. De tetszett, jól esett ott lenni, nem beszélve arról, hogy a templom szentje külön is vonzott :)

Azt remélem, rövidesen újra beszámolhatok majd – nem tervezek ennyi ideig hallgatni –, s az a beszámoló reményeim szerint már ismét vidámabb és reménnyel teltebb lesz. De egyszer fent, egyszer lent. S ez már csak mindenhol így van. Nincs ezzel gond, amíg mindenből tanulhatok.

„Ha az Isten becsuk egy kaput, valahol ablakot nyit.” A hitem őrzöm, s azt remélem, amíg tudom, s hiszem, hogy nem vagyok egyedül, s hogy az Életet nem nekem kell egyedül megoldanom, csak meg kell tennem érte, amit csak tudok, s akkor segítséget kapok hozzá, addig nem történhet semmi rossz.

Nagyi a háznál!

Ismét eltelt néhány hét. Az idő lassan itt is ősziesbe fordul, a minap a Hyde Park-ban készült egy csodás kép, újság címlap volt, ahogyan a hajnali fagy kiült a füvön, mint hópaplan, s felette az ébredő Nap fényében az őszbe forduló lombozatok az ősz egészen káprázatos színeiben, élénk sárga és zöld, meleg vörös és kopottabb lila, barátságos barna és ezek egyéb árnyalataiban tarkállottak. S én továbbra is lovagolom a fekete paripámat, hogy útjaim során egyre otthonosabbá válhasson minden, ami itt körülvesz. Továbbra is Camden-ben, elegendő távolságban a belváros túlzott nyüzsgésétől.

Mielőtt még folytatom, ígéretet teszek, hogy nem fogom a tisztelt nagyérdeműt a későbbiekben hitványul rendezett több perces „meaningless” videókkal untatni. A mennyiség és minőség arányának kiegyensúlyozása elengedhetetlen az egész Föld fenntartása tekintetében is, hát akkor mit is mondhatnánk egy blogról…

A hosszú hallgatás részben a budapesti kiruccanásomnak köszönhető, másrészt az utána következő hetek kisebb válságainak. De haladjunk csak szépen sorban.

Szeptember 30-án sikerrel és minden felesleges hallójárati nyomásváltozások nélkül ismét átrepültem a kontinens nyugati felét. A látogatás egyik célja a Kovács Gábor és Vivien esküvőjén való részvétel volt. Nem is gondoltam volna, hogy ekkora élményeket fog nyújtani. Többek között jól esett találkozni sok régi kedves ismerőssel, akiket akár évek óta nem láttam, hiszen Gáborral a közös élmények és így a környezetünk egy része már akár 30 éve is létezik. S az is igaz, hogy ismét Virággal és Andrissal érkeztünk, ami azt hiszem, már nem meglepő, s lassan már elképzelhetetlen lenne nélkülük elmesélni egy-egy élményt. Ami az egésznek új ízt adott, hogy Édesanyám is velünk tartott. Bár valamilyen érthetetlen okból, az esti táncos mulatságból ő már nem vette ki a részét. De mindenképpen szórakoztató volt a távolsági buszon Dunabogdány felé, kissé megfáradtan az előző napi szintén közös bulizás fáradalmait édösanyám előtt próbálni lelkesen összefésülni egy történetté.

Igyekszem nem elveszni a 11 nap részleteiben, ezért talán kissé el is fogom nagyolni, de összegezve 11 napot töltöttem Budapesten, s talán egyetlen éjszakán sem sikerült hajnali 2 előtt álomra hajtani a fejem, de a másnap reggeleken sem engedtem meg magamnak, hogy 10-11-nél tovább raboljam az Isten áldott napját, semmit téve négy fal között. Így történt, hogy a másfél hét alatt annyit jöttem-mentem, annyi mindenkivel sikerült találkoznom, annyit mulattam, s annyi alkoholt sikerült meginnom, hogy az elkövetkező hónapokra, ha nem is jutna semmi, akkor sem kellene sopánkodnom. (No de ez már meg is dőlt, de erről mindjárt.) De a megannyi találkozás barátokkal pótolhatatlan élményeket, tapasztalatokat, eltérő véleményeket, más-más világlátásokba betekintést, és újabb ismereteket nyújtott. Az emberek színesek, érdekesek, s talán semmi nem ér annyit világunkban, mint megismerni, hallgatni, figyelni a sok körülöttünk élő embert.

Hétfőn visszaérkezve Londonba egy kis barbeque várt a teraszon, ahol legalább megállapíthattuk, hogy a görögöknek is van pálinkához hasonló főztjük. A hetem további része ráment a regenerálódásra, visszaszokásra, s a szervezetem minden erőfeszítést bevető megújulására, hogy megpróbálja kiüríteni azt a mérhetetlen mennyiségű alkoholt, amitől tulajdonképpen a budapesti napjaim után egészen immunissá váltam bármilyen alkoholos befolyásra.

Mindezeket azonban sikerült tetézni Nagia születésnapjával múlt hét pénteken. Egy kis házi bulit csaptunk. Sorolnám: ajándékozás, sütik, 40%-os abszinth, majd 70%-os abszinth, karaoke, élcelődés a szomszéd ház partiarcaival, majd talán pizza, majd talán még több karaoke… de aztán már talán mindegy is. A hangulat kimagasló volt. S folytatódik, hiszen a show-nak mennie kell: jövő héten halloween. Képek, videók vannak, lesznek, jönnek. :)

Élek, dolgozom, imádkozom, gondolkodom, ábrándozom, vágyok és remélek, táncolok és harcolok, nevetek és fájok, énekelek és zenélek, pihenek és mozgok, ahogyan azt az élőlények általában tenni szokták ezen a golyóbison, csak esetleg egyiket-másikat másként nevezik meg. A hangulatomról nem könnyű mesélni, talán ezért is kerülgetem. Nem vagyok a helyzet magaslatán. A „budapesti őszölés” alatt dolgok megráztak, elgondolkodtattak, még mindig foglyul tartanak, kissé összezavartak, bántanak, olykor csüggesztenek. Azóta pedig a londoni hétköznapok mindezeket engedik tovább érezni, s adnak hozzá további kiértékelni valókat. Olyan szavakat soroltam itt csokorba, nem szándékkal keresgélve őket, csak írva egymás után, ami jön, amik talán pesszimista hangulatot sugallnak. De közel sincs így. Csupán – használva az oly’ jól ismert hasonlatot, s kissé átfogalmazva – „a kerítés itt is legfeljebb csak kolbászabb”. Kezdem érezni, hogy én itt is csak én vagyok. S ha változnak is dolgok az életemben, bennem, önmagamban, attól még ugyanúgy meg kell harcolnom minden egyes apró lépésemért. A depresszív hangulat és a negatívabb hangulatok itt is megtalálnak. Akár főleg magammal szemben, akár Istennel harcolva, akár másokkal, akár egy világgal. Az emberi út hosszú. S valójában még csak 5 hónapja tart a londoni táv, ami szintén egy szakasza ennek a nekem szánt útnak. A környezetem is türelemre int. Ahogy Paulo mondta – aki egyébként hála Istennek jobban van –, „még fél éve sem vagy Londonban. Ez még semmi, s ahhoz képest nem állsz rosszul.” De hát ez is én vagyok, igen, újra előbukkantam a nagy elégedettségből, a mindig türelmetlen.

Végére még hadd meséljek egy kicsit a házról. Nagyi a háznál! A hét egészen különösen telik. Különösen számomra, aki, mint egyesek tudhatják, különösen viszonyulok az ilyen jellegű emberi kapcsolataimhoz, s ezt is most ismertem fel újra a saját viselkedésemből. Egy 85 éves nagymama tölti itt a hetét velünk (!), a házban. Joel nagymamája, angol öreg nénike, kőkemény akcentussal, de olyan természetességgel, és olyan öregeket meghazudtoló lazasággal, hogy egyszerűen nem is tudok vele nagyon mit kezdeni. Elképzelhetitek. „Kik a lakótársaid?” – „Egy brazil 30as, görög diákok, egy fiatal angol pár… ja, s kihagytam volna? egy 85 éves angol néni.”

Búcsúzóul egy eszmefuttatás a munka közben támadt roppant magasröptű felismerések egyikéről. Egy jól elkapott repülőrajt egy zöldre váltó közlekedési lámpánál megadja annak az érzésnek a fantasztikumát, hogyan gyorsulhatsz le egy Jaguar-t a saját kétkerekű alu paripádon. Ha mindezt egy rövidtávú pl. 100m-es gyorsfutamhoz hasonlítjuk, azt jelenti, hogy a pár másodperces futam alatt statisztikailag jobb eredményt tudsz elérni egy kerékpár kontra luxusautó versenyében, mint például egy gyengébb futball csapat egy klasszis elleni mérkőzésen. Míg a kisebb csapatnak 90 perc alatt akár egyáltalán nem adatik meg a vezetés, vagy csak a játék irányításának élménye, kerékpáron néhány tized másodpercig lehetsz jobb (továbbra is csak statisztikailag persze) egy több száz lóerős luxuskivitelnél! Azért ez nem elhanyagolható élmény :) Köszönet a statisztikának!

Videók és Képek

Csak egy rövid gyűjtemény, hogy legyen miből szemezgetni.

Videók:

http://www.youtube.com/watch?v=53-UJ_8Rkho - a 6.közösség gyülekezője a Hyde Park sarkánál, Marble Arch és a Speakers' Corner között

http://www.youtube.com/watch?v=bQ4RIwvU5H4 - bejutottunk a parkba

http://www.youtube.com/watch?v=JWVucB4H9vg - A tömeg és Carol Vordelman

http://www.youtube.com/watch?v=HcdkXYQ3Z8E - XVI.Benedek beszéde

A szöveget az egyik katolikus blog-ról megszereztem:

My Brothers and Sisters in Christ, This is an evening of joy, of immense spiritual joy, for all of us. We are gathered here in prayerful vigil to prepare for tomorrow’s Mass, during which a great son of this nation. Cardinal John Henry Newman, will be declared Blessed. How many people, in England and throughout the world, have longed for this moment! It is also a great joy for me, personally, to share this experience with you. As you know, Newman has long been an important influence in my own life and thought, as he has been for so many people beyond these isles. The drama of Newman’s life invites us to examine our lives, to see them against the vast horizon of God’s plan and to grow in communion with the Church of every time and place: the Church of the apostles, the Church of the martyrs, the Church of the saints, the Church which Newman and to whose mission he devoted his entire life.

I thank Archbishop Peter Smith for his kind words of welcome in your name, and I am especially pleased to see the many young people who are present for this vigil. This evening, in context of our common prayer, I would like to reflect with you about a few aspects of Newman’s life which I consider very relevant to our lives as believers and to the life of the Church today.

Let me begin by recalling that Newman, by his own account, traced the course of his whole life back to a powerful experience of a conversion which he had as young man. It was an immediate experience of the truth of God’s word, of the objective reality of Christian revelation as handed down in the Church. This experience, at once religious and intellectual, who would inspire his vocation to be a minister of the Gospel, his discernment of the source of authoritative teaching in the Church of God and his zeal for the renewal of ecclesial life in fidelity to the apostolic tradition. At the end of his life, Newman would describe his life’s work as a struggle against the growing tendency to view religion as a purely private and subjective matter, a question of personal opinion. Here is the first lesson we can learn from his life: in our day, when an intellectual and moral relativism threatens to sap the very foundations of our society, Newman reminds us that, as men and women made in the image and likeness of God, we were created to know the truth, to find in that truth our ultimate freedom and the fulfilment of our deepest human aspirations. In a word, we are meant to know Christ, who is himself ‘the way, and the truth and the life’.

(később folytatta)

Newman’s life also teaches us that passion for the truth, intellectual honesty and genuine conversion are costly. The truth sets that sets us free cannot be kept to ourselves; it calls for testimony, it begs to be hear, and in the end its convincing power comes from itself and not from the human eloquence or arguments in which it may be couched. Not far from here, at Tyburn, great numbers of our brothers and sisters died for the faith; the witness of their fidelity to the end was ever more powerful than the inspired words that so many of them spoke before surrendering everything to the Lord. In our own time, the price to be paid for fidelity to the Gospel is no longer being hanged, drawn and quartered but it often involves being dismissed out of hand, ridiculed or parodied. And yet, the Church cannot withdraw from the task of proclaiming Christ and his Gospel as saving truth, the source of our ultimate happiness as individuals and as the foundation of a just and humane society.

Finally, Newman teaches us that if we have accepted the truth of Christ and committed our lives to him, there can be no separation between what we believe and the way we live our lives. Our every thought, word and action must be directed to the glory of God and the spread of his Kingdom, Newman understood this, and was the great champion of the prophetic office of the Christian laity. He saw clearly that we do not so much accept the truth in a purely intellectual act as embrace it in a spiritual dynamic that penetrates to the core of our being. Truth is passed on not merely by formal teaching, important as that is, but also by the witness of lives lived in integrity, fidelity and holiness; those who live in and by the truth instinctively recognise what is false and precisely as false, inimical to the beauty and goodness which accompany the splendour of truth, veritatis splendor.

Tonight’s first reading is the magnificent prayer in which St Paul asks that we be granted to know ‘the love of Christ which surpasses all understanding’. The Apostle prays the Christ may dwell in our hearts through faith and that we may come to ‘grasp, with all the saints, the breadth and the length, the height and depth’ of that love. Through faith we come to see God’s word as a map for our steps and light for our path. Newman, like the countless saints who preceded him along the path of Christian discipleship, taught that the ‘kindly light’ of faith leads us to realise the truth about ourselves, our dignity as God’s children and the sublime destiny which awaits us in heaven. By letting the light of faith shine in our hearts, and by abiding in that light through our daily union with the Lord in prayer and participation in the life-giving sacraments of the Church, we ourselves become light to those around us; we exercise our ‘prophetic office’; often without even knowing it, we draw people one step closer to the Lord and his truth. Without the life of prayer, without the interior transformation which takes place through the grace of the sacraments, we cannot, in Newman’s words, ‘radiate Christ’; we become just another ‘clashing cymbal’ in a world filled with growing noise and confusion, filled with false paths leading only to heartbreak and illusion.

(a fiatalsághoz intézve)

Do not be afraid to give yourself totally to Jesus. He will give you the grace you need to fulfil your vocation. Let me finish these few words by warmly inviting you to join me next year in Madrid for World Youth Day. It is always a wonderful occasion to grow in love for Christ and to encouraged in a joyful life of faith along with thousands of other young people.

(XVI. Benedek pápa, 2010.09.18. Hyde Park, London)

http://www.youtube.com/watch?v=jV28JrdeaGY - Pápa búcsúja a park tömegétől.

Egy kicsit más. A Sandwich Round a kerékpárról:

http://www.youtube.com/watch?v=6c1G918JdaA

http://www.youtube.com/watch?v=4SZ41Px3pXU

http://www.youtube.com/watch?v=W5h5X5K1DpY

http://www.youtube.com/watch?v=u6r8j6vha60

http://www.youtube.com/watch?v=qWGmWErblcw - egy kis falat Camden.

S képek továbbra is innen: http://picasaweb.google.hu/Marcchius

Hosszúra nyúló rege, nem a csodaszarvasról

Előre ajánlom, hogy ezt a bejegyzést érdemes talán több lélegzetre olvasni majd, mert nem egy rövid fajta.

Van mit írni, s mindenkinek van mit írnia, ha jobban belegondol. Amikor belekezdtem ebbe a blog írásba, nem is gondoltam, milyen előnyei lehetnek. Azóta azonban megannyi okot és érvet találtam már rá. Az egyik legújabb, s talán kézenfekvőnek tűnő, hogy ha végig gondoljuk a napjainkat, keresve benne a történeteket, az eseményeket, s különösen az ízes, vidám, élményekkel dúsított pillanatokat, akaratlanul megtesszük azt, amit hajdani, vagy akár ma annyira kedvelt keleti bölcsek, vagy akár a világ megannyi lelki vezetője ajánl. Vagyis, hogy szánjunk rá néhány percet, hogy átgondoljuk a mindennapjainkat, s észrevesszük, mennyi mindenért lehetünk hálásak, mennyi jó dolgot ad nekünk az Élet, vagy akár csak egyetlen másik ember, egy helyzet, egy történés, akár csak egyetlen nap során. S az életünk ettől egészen más irányt tud venni. Soha nem szűkölködtem hálaadásokban, napjában megannyiszor ostromoltam a Nagyfőnököt köszönetekkel, hálával, de mióta itt vagyok, mindez megsokszorozódott (- s nem hiszem, hogy a 0 hosszúsági meridiánnál erősebb lenne az isteni beavatkozás, mint a keleti 19-es környékén, tehát a különbség valószínűleg nem ebből ered.) :)

Hogy most mik is hívták életre ezt a bevezetőt? Az első nagy váltást ugye megtettem, immár Sandwich Man –ként rovom London utcáit. Reggelenként elsőkként megyek az Easton Street-i központunkba, mert megkaptam az egyik legnagyobb kört, így ildomos időben nekiindulni. Ez azt jelenti, hogy kb. 7.30 körül általában ott vagyok – mint tudható, nem vagyok egy nagy alvó, nem szeretem alvással vesztegetni az időt, így a korai kezdés cseppet sem zavar. Leveszem a polcokról a ládáimat, a 4-es kör az enyém, tehát a 4-es kör polcairól, amikbe a konyhai brigád a reggel folyamán beleválogatta már azokat az ételeket, amik az én köröm listáján elő vannak rendelve. Ezek egy részét nekünk kell előző nap a kör után a számítógépen frissíteni, a többi dolgot pedig a management határozza meg, melyik körre, mennyit adnak. Ezek után előkészítjük magunknak az úthoz szükséges kisebb ládákat, s mindenki úgy rendezi el benne a termékeket, ahogy jónak találja. Én többnyire külön teszem a szendvicseket (kb. 60-70/nap), majd egy másikba az édességeket a crisps (chips) –ekkel, dobozos üdítőkkel, egy harmadik a maradék szendvicseknek, salátáknak, tésztáknak (penne stb.). S még egy láda, ha még több a kihordani való – no és oda kerülnek a termoszok (töltve levesekkel), amik valódi Thermos márkájú és védjegyű, gyilkolásra is alkalmas kézifegyverek, de cserébe a leves még 6 óra múlva is gőzölög, ha kieresztik belőlük. Miután mindez rendbe van szedve, létszám ellenőrzés. Hiszen a saját jövedelmünk a saját felelősségünk, így nem árt pontosan megszámolni mindent, hogy visszaérkezéskor ne lepődjünk meg, ha a reggel listán szereplő 65 szendvics helyett csak 60 lett bekészítve nekünk, s ha visszahozunk pl. 5 db-ot, akkor az elszámolásnál nem 60 eladott, hanem csak 55 lesz, s ez, mire mindenféle terméket összeszámolsz, akár 10-20 darabos különbséget is okozhat. S mivel a napi bevételed 22%-a képezi a keresetedet, nem mindegy egy-két 2-3 fontos tétel haszna. Na de félre a részletekkel. S sok egyéb apró-cseprő részlet, amiket most azért nem boncolgatok tovább. A lényeg, hogy érkezés után kb. 1 óra múlva elindulok.

Az én köröm, amit a közelgő utazásomig kaptam csak meg – utána jön vissza a régi "tulajdonosa" a hosszúra nyúlt nyaralásáról (hónapokig nem dolgozott), aki hajdanán csinálta ezt a kört – Camden Town-ban van. A listámon 11 cég irodája van, 10 különböző cím (cégek, mint pl. NHS, GettyImages, CSB, Parcel Force stb.). A túra tehát megközelítőleg 9-től 2-ig tart. Az ember megérkezik, lebontja az utánfutót – szemléltetés –, lepakol a gurulós kocsira, betolja az irodákba a ládákat egy halomban, letáboroz kb. 10 percre, körbe jár, felébreszti vidám és élces hangjával a munkájukba belemerült megfáradt dolgozókat, majd visszatér a portékáihoz – itt éhes alkalmazottak jönnek, költenek, néha "bratyiznak" is –, aztán szedi a sátorfáját és továbbáll.

Az első hét remekül sikerült. Úgy volt, hogy napokig betanulok valaki más mellett. Aztán hétfőn Ilhan-nal, az egyik rutinos törökkel is töltöttem a délelőttöt az ő körén. Majd másnap egy Evran nevű lelkes sportolóra vártunk reggel, aki pénteken adta volna át nekem a 4-es kört, amit addig ideiglenesen ő csinált. De nem jött. Így Mike (dél-afrikai szülők eddig Kínában élt angol gyermeke, kb. 35-40 közötti), az egyik állandó "készenléti beugrós" lett felkérve, hogy csinálja velem a napot. Én keresem a pénzt, de ő még tanít. A nap káosz volt, késésben voltunk, Mike ezt nagyon nem tudta feldolgozni, így kapkodott, de még így is egész nap fülig ért a szám. A srác olyan szinten csodabogár, hogy konkrétan a reggeli indulásnál elveszített. Követtem volna, erre egy kereszteződésnél elhúzott, nem láttam többet, azt sem tudtam, hova ment, nálam nem volt még térkép sem a körről, sem lista, így a gps-em nem sokat tudott elárulni, hova menjek, s ráadásul a trailer az én bringám mögött robogott, így azt is tudtam, hogy ő legfeljebb az épületet fogja előbb látni, de nélkülem sokra nem megy. Na, mindegy, Márk vissza a bázisra, később Mike is, az első irodától vissza, aztán indulás újra. Az egész napos őrült cikázása után – ugyanis az égvilágon semmilyen közlekedési szabályt nem tart be – a délutáni visszaérkezésünkkor azért közöltem vele, hogy bármit hajlandó vagyok csinálni a továbbiakban, csak őt követni nem. De azóta is remek jóban vagyunk, persze hála annak is, hogy nem kell együtt tekernünk. Így jött el a szerda, amikor már annyira ember hiányban voltak, hogy nem volt senki, akit rám osszanak, aminek végtelenül örültem. Már alig vártam. Így szerdán már csak egy térkép, egy lista, a telefonom – a gps-el –, s én vágtunk neki a 4-es körnek. A bevétel jobb volt, mint az előző napi. Aztán jött a következő nap, ami még ennél is eredményesebb lett. Majd a péntek, ami köztudottan gyenge nap. Az emberek már készülnek korábban haza, többen irodán kívül étkeznek…, de én elértem egy olyan rekordot – kicsit átalakítva addigra már az irodák sorrendjét is a napirendben –, hogy péntek délután a főnökasszony kissé zavarba ejtő körülmények között közölte a bázison, igen sok más Sandwich Man előtt, hogy én vagyok A Hét Sandwich Man-je, s a legjobb, s a… Szóval megéltük, kérem alássan! Egy munkahelyen a hét dolgozója lettem. :)

Ez a hét is jól indult, szeretem, amit csinálok. Levegőn vagyok, tekerek, kereskedek, figyelem az apróságokat, figyelem a vásárlókat, az igényeiket, mosolygok, és felszabadult vagyok. (Ja, s Anyu, az egészségem most már valóban, lényegében tökéletes!) Tegyük hozzá, ma olyan bringát kaptam átmenetileg mára, hogy az egyik fékje nem működött, az első váltó sem, a lánc kb. 15-ször esett le, a hátsó kerék egész úton szambát járt… De minden rendben, s a mindenessel folytatott kisebb szócsata után, délután, míg én a saját bringámat bütyköltem a karámban, addig Mike megjavította a másik bringát, amit múlt héten, s amit holnaptól újra használhatok. Mindezek mellett, azt is megemlíteném, hogy délután a visszahozott ételekből azt veszel meg, amit akarsz, 10 penny-ért. S délután 3-kor, amikor bezár a bazár – addig ugyanis az utcáról is jöhetnek vevők, s a maradékokat kedvezményesen megvásárolhatják –, már minden ingyen préda! Úgyhogy nagyon nem kell már költenem étkezésre, végre eszem gyümölcsöt is – saláta, remek –, az ételek nagyon jó minőségűek, finomak, s legalább néha a többieknek is tudok hozni haza ezt-azt.

Tehát említettem egy saját bringát. Igen, ugyanis vasárnap reggel elmentem Brick Lane-re, a „hírhedt” piacra, s vettem magamnak igen olcsón egy Giant gépet. Egy kicsit kell rajta még dolgozni, de lényegében van egy nagyon jó gépem, pimasz árért. Képek itt!

Szombaton láttam a pápát. Körülbelül 1 cm-es valóságában. A Hyde Park igen nagy, s mi nem tolultunk előre a közösséggel, de az óriás kivetítők tökéletesen visszaadták az eseményt. Nem mise volt, inkább csak szentségimádás, „virrasztás” (Vigil). Szép élmény volt, az oltáriszentség előtt leborult, majd ott térdelt előtte hosszú percekig a pápa is. Az ima is szép volt. Igaz, mivel a gyülekező 12-2 óra között megkezdődött már a parknál, s a Pápa csak 6 után érkezett meg végül, a délutáni esemény kicsit fesztiválos volt, fellépők, tánckarok, persze minden vallási fűszerezéssel, de többnyire modern tánckörök, egy nagyon neves angol műsorvezető nővel, fánkos és kávés, és minden egyéb ételárusító standokkal, de mindent összevetve megközelítőleg 80000 hívő ember együtt imádkozott London közepén a pápával szombaton este. (Videók, képek).

Az én legnagyobb élményem azonban az volt délután, hogy nem voltam éppen társalkodós kedvemben – meg is tömtem a gyomrom egy saját szendviccsel, no meg egy fánkkal –, hát fogtam, lefeküdtem a dzsekimre, a hangosbemondóból éppen egy egyházi kórus nagyon kellemes többszólamú éneke szólt, én néztem a kék eget a változó felhőkkel, jobbra éppen ment le a Nap, s a tömeg éppen kicsit elcsendesedett. S rádöbbentem, hogy itt fekszem Londonban, a Hyde Parkban, szinte csend van, egy egyházi dallam lengi körbe a parkot, erősen, tisztán hallhatóan, és gyönyörű; én fekszem, nézem a kék égboltot, nem szólok egy szót sem, körülöttem megannyi ember, mégis szinte csend van, senki sem zavar meg… s ilyen pillanat talán soha az életben nem lesz még egyszer. Hogy ezek mind így együtt megtörténhessenek. Egészen magával ragadó volt az a néhány perc. A természet a város közepén, teljesen elfeledtetve a város rengetegét, megmarad a kék, a zöld, a fehér, s mindehhez a gyönyörű zene.

A Játékmester tehát ismét tovább terelte medrében életem hullámait.

A lakást belaktuk, s jól megvagyunk. Igaz, Paulo nagyon kilóg, önmagát zárta ki, ki sem mozdul a szobájából, bár ma végre kijött, de azt mondja, talán rövidesen elutazik, megrekedt kissé az életével. Azonban a többiekkel jól vagyunk, a házat egyre jobban rendben, kézben tartjuk. Vasárnaponként Carly rendszeresen készít hagyományos Sunday Roast-ot vacsorára, ami amolyan tradicionális angol vasárnapi estebéd. Ilyenkor együtt eszünk, bár Paulo ezekből is kimarad. De a társaság nagyon jól működik.

Volt naaagy bulizás lakótársakkal - és Roberta, az egyik volt lakó is itt volt arra a hétvégére Milánóból - Slim Jim's-ben, elbúcsúztatandó a Balans napokat, s megünnepelendő az új nappalinkat - ami a hall, berendezve ingyen bútorokkal.

Szkámék a hétvégén átköltöztek egy utcányira tőlünk egy nagyon kedves, nagyon szép garzonba. Úgyhogy vasárnap délután el is mentünk sárkányozni a Regent’s Park-ba Dáviddal. Az ő fejlődése szemmel látható és óriási. Nekem még annyira nem sikerült ráéreznem a sárkány és a szél érdekes együttműködésére. De érzem, meg lesz! :)

Holnap liturgia, szerdán Nagia-val elmegyünk megnézni moziban az Inception-t (Eredet), pénteken búcsú buli Chiara-nak (közösségi társ, egyelőre vissza kell mennie Olaszországba), aztán elvileg szombaton eucharisztia, amire ismét készülnöm kell, s vasárnap ismét közösségi program Pimlico-ban. Minden jó, ha jó a vége, jó, ha van vége, s jó, ha végre vége van. Ez a beszámoló hosszúra nyúlt, de nem ment a szelektálás. Hát így hagytam. Ha végig olvastad, egy igazi hős vagy, s nagyon köszönöm! :)

Szép napokat!

Videók

Egy kis sárkányozás, bútorbeszerző éjszakai akciózás, buli az "új nappaliban", az ingyen beszerzett bútorok között, majd a Slim Jim's Bar hangulata.
Mivel a videó feltöltés kissé kacifántos foglalatosságnak bizonyult a Blogger útvesztőiben, ezért a Facebook-ot választottam. Ide csak egy kis ízelítő jutott.

The Sandwich Man - a második lépés

Felmondtam. Már egy hete. S a hétvégén le is jár a kemény 1 hetes felmondási idő. Holnap visszaszolgáltatom az öltöző szekrényem kulcsát – amit végül egyáltalán nem használtam, mert reménytelenül kicsi kis fakknak bizonyult –, aztán felveszem a múlt heti borravalómat, valahogyan kikunyerálom az e hetit is, még vár egy hosszú hétvége (péntek 00:00-07:00, szombat 00:00-07:00, vasárnap 18:00-00:00), aztán jövő héten még egy fizetés, majd kissé eltolva az utolsó hétért még egy kevés apanázs a hónap vége felé, de mindezek alatt, vagyis: mi is következik?!

Tehát, ha az utóbbi időben nem voltam teljesen világos, a Balans lelkileg és fizikailag is nagyon kimerítő és megpróbáló volt. Felesleges stresszre pedig az embernek még itt sincs szüksége minimálbérért. Éppen ezért úgy döntöttem, ennél jobb is vár rám. Ezért egy kicsit gondolkodtam, s végül az olasz lányoknak köszönhetően megismert Leo – szintén olasz, jogász jelölt, aki Londonban volt most egy darabig, s októberben megy vissza befejezni jogi tanulmányait Olaszországban, illetve valószínűleg inkább Spanyolországban – segítségével szert tettem egy egészen jó kedélyűnek ígérkező állásra. Kerékpár, mögé szerkesztve egy utánfutó, abban megpakolt ládák előrecsomagolt ételekkel, szendvicsek, saláták, sütemények, édességek, gyümölcsök, üdítők, egy rikító piros póló az emberen, mint egyenruha, The Sandwich Man felirattal, s egy adag jókedv, egy kis lazaság, s már indulhat is az ember a napi körére. Az előre leszerződött ügyfélkörhöz, irodákba, amolyan mozgó büfésként. A múlt héten így jártam a DowJones és a BT irodáiban többek között, a próba körömön Leo-val. Bemész, lepakolsz, körbe mész, felhívva a figyelmet, hogy a szendvicses ember üzemben, s 10-12 percig fogadod a kiéhezett irodistákat, akik cserébe termelik a hasznodat. Nagyjából ennyi a történet. Reggel 8-ra kényelmesen befáradok a központba, felveszem a már előre összekészített ládáimat, elrendezem a kajákat, ellenőrzöm a mennyiséget, aztán irány a fehér gallérosok világa. Ott egy napi körön kb. 5-6-7 iroda vár majd, ez a jövő hétfőn derül ki, milyen kört is kapok pontosan, s aztán fél 2 körül az ember visszateker, remélhetőleg szinte üres utánfutóval a bázisra, ahol egy kisebb sorba állás után visszaadja a megmaradt elemózsiát, megtörténik az elszámolás, s zsebre rakhatjuk a napi haszon 22%-át. A szerződésem részleteit hétfőn délután fogom megismerni, de úgy tűnik, amolyan egyéni vállalkozó leszek, ami itt elég egyszerű procedúra, s rövidtávon még csak nem is veszteséges (bizonyos értékhatárig lényegében teljesen legálisan adómentes), s egészen önálló és szabad állapot.

Mindezzel az a célom, hogy – egyrészt kibiciklizem magamat Londonban, másrészt – talán ha nem is keresek majd olyan fenemód jól, nyugodtabb lesz a lelkivilágom, egészen szórakoztató az irodákat járni és szóba elegyedni az alkalmazottakkal - aminek akár még később hasznát is vehetem -, csak fél napos munka, hétköznapokon, tehát a maradék időt lényegében végre értékesen felhasználhatom.
Elkészült az angol-angol önéletrajzom a kísérő levéllel együtt, így már tegnap óta komolyan neki tudtam állni valódi mérnökszerű állásokra jelentkezni. Ugyanis be- és felismertem, hogy amíg a feladataim érdekesek és hasznosak voltak, addig kifejezetten szerettem a management-et ebben az ágazatban is. Ezért egyelőre igyekszem elhelyezkedni mérnöki management (Assistant Project Manager) pozícióban, felhasználva eddigi munkatapasztalataimat, ami itt alapvető igény. Tehát, ami már van, azzal élek. S aztán majd meglátjuk, a későbbiekben sikerül-e valóban elmennem Business Management-et tanulni, ami aztán megnyithatná az utat bármilyen ágazat felé, ha még továbbra is érdeklődni fogok akár a farm management iránt.
Felfedezem magamnak kicsit Londont, lesz időm sportolni, lesznek ismét hétvégéim, s ugyanakkor hétköznapokon el tudok menni mellékidőben – tehát nem főidőben – akár fallabdázni is végre. Tehát jónak ígérkezik ez a helyzet!

Itt volt Janó! Ma visszarepült Budapestre, de remek kis hetet varázsolt nekem is az itt létével. Kösz Janókám! Szkámmal, s olykor Dórival is – kedves felesége, csókolom a kisszdihandját – azért sikerült egy-két jó programot nyélbe ütnünk. Végre megnéztük belülről a The Coronet hajdani mozi épületet, ami már jó ideje egy igazi angol pub-ként üzemel, voltunk Canary Wharf-nál a DLR-rel, ami számomra egy óriási élmény volt, mivel eddig ezen a részén Londonnak még nem jártam – kész utópia még Londonon belül is. Majd tovább Greenwich-be , hogy a lábunk közé kapjuk a 0 fokot, s végre ünnepélyesen megtette első, kissé nehézkes röptéit az új sárkány Greenwich parkjában – merthogy szél most richtig nem volt! Tegnap este aztán még egy kis sörözés ismét az O’Neill’s Pub-ban, Angel-ben, majd az estét a Slim Jim’s Bar-ban zártuk éjjel Eric Clapton, Elvisz Prézli, Aretha Franklin, a Turnerek, Bob Marley és a Doors, Nirvana és Paul Simon, s megannyi közel sem idejét múlt régi nagy név különös Jukebox egyvelegében. Amolyan békebeli zenegépből! Még táncoltunk is! (persze azért nem akkora lelkesedéssel, mint a szomszéd asztaltársaság őrült lánya).

S, hogy mi jön?! Ma megvettem a repülőjegyeimet, így már tény, hogy szeptember 30-án befutok Budapestre, s egészen október 11-ig a környéken is maradok. Egy kitérővel Dunabogdányba, az már bizonyos. :)

Az élet most éppen színes, a munka éppen a legjobbkor rendeződött, mert így jövő hétvégén én is részt tudok venni a Pápa szentmiséjén, amit a Hyde Park-ban celebrál majd jövő hét szombaton. Már van jegyem, a közösséggel fogunk gondolom kivonulni. Kíváncsian várom az eseményt, ugyanis Angliában nagyon nagy a megosztottság, vagy még inkább elég nagy a pápa ellenesség a pedofil papok "rejtegetése" miatt. Egész konkrétan le akarták tartóztatni, ha belép az országba, a törvényszolgáltatás akadályoztatása és bűnpártolás címén. Ez a világ csak egyszerűen olykor nagyon furcsa.

Tehát összefoglalva, a következő hetek kerékpározásról, állásjelentkezésekről, közvetítő irodák felkutatásáról és regisztrációkról, reményeim szerint város felfedezésről és egy kicsit több kikapcsolódásról, leginkább sportolásról fognak szólni. Meglátjuk, mit bír az eklézsia, persze.

Hajrá Iskolások, hajrá Ovisok, csók a családnak, mindenkit ölelek!

Trial, CV, delivery job és Bank Holiday

Ismét sok mindenen vagyunk túl - ahogy én is, úgy bizonyára Ti is bármerre -, s bár lesz mit papírra, vagy inkább képernyőre vetni, mégis az elmúlt napok nagyon lassan teltek a számomra. Mintha a legutóbbi beszámoló óta legalább egy hónap telt volna el. Nem tudom, miért ez az érzés, talán majd a beszámoló végére én is megértem, de fáradt hét volt.

Visszatért Nagia. Vele együtt egy barátnője is, hogy együtt élvezzék a Reading Festival gyönyöreit. Reading nem messze egy falu Londontól nyugatra, s a helyi könnyűzenei fesztivál elég ismert. Az egyik nagynevű fellépő a Guns’n’Roses volt (!), bár igaz, Slash nélkül… Már vége, a barátnő ma délelőtt távozott.
Aztán a hétvégére ide utaztak Joel anyukája és öccse a Notting Hill Carneval-ra (London azonos nevű negyedének fesztiválja) – ahova végül be sem léptek.
S akárhogyan is nézzük, itt lakik még mindig a közvetlen szomszédomban az ideiglenesen beköltözött magyar srác is, akinek a nevét sem sikerült megjegyeznem még, mivel – írd és mondd – ma láttam másodszor, több mint egy hét itt lakás alatt. Pedig rendszeres hazajáró, de valahogy egészen figyelmes óvatossággal kerül mindenkit.
A lényeg az, hogy a hétvégén, ha jól számolom, 9-10 személy jutott a kis birodalmunkra… Ennek ellenére csendesebb volt a ház, mint a plusz 3 olasz lánnyal.
Ezek a ház hírei. Ja, takarító még továbbra sincs. Most már lassan nem ártana. Az ősz egészen egyértelműen itt van már. Tetszik, csodálatos, a Nap járása itt mindig megragad, különösen, amikor éppen nem borús napokat élünk. S ma ilyen volt – nem borús –, így hát csodálni lehetett a naplementét a teraszról.

De nem nagyon volt rá időm. Ugyanis ma hatalmas az örömöm! Hosszú várakozás után ma végre sikerült lényegében az egész napomat rászánva teljesen átszerkesztenem, átírnom az önéletrajzomat (CV) és a kísérő levelet (Covering Letter) - persze nem a múlt tényeit írtam újra -, holnap átnézik Carly-ék, így szeptember elsején a terveim szerint megkezdem a komoly állásjelentkezéseket. Angolosra fésült önéletrajz profillal.
Kissé elhúzódott, mert tudtam, hogy ez nem pár órás munka lesz, így kivártam a nyugodt hétfőt. Ma szabadnapos voltam, de amúgy pedig Bank Holiday van, ami itt egy általános munkaszüneti napot jelent – persze nem a vendéglátásban –, ilyenek egyébként a:

New Year's Day	January 1
Good Friday (Nagypéntek)	April 2
Easter Monday (Húsvét hétfő)	April 5
Early May Bank Holiday (!!!!!!!!!)	May 3
Spring Bank Holiday (!!!!!!!!!!!)	May 31
Summer Bank Holiday (!!!!!!!!!)	August 30
Christmas Day Holiday	December 27
Boxing Day Holiday (Karácsony másnapja)	December 28

A héten ismét elég kehes voltam, de bevetettem a „helyi Coldrex”-et (Lemsip), ami egészen más hatékonysággal kezelt le, mint a hazai rokona. Tehát hatott! Azonban nagyon sok erőmet leszívta a nyavalya, így leginkább dolgoztam, vagy aludtam, másra alig futotta. No meg volt házi liturgia kedden, de oda is leginkább a Szentlélek vitt már el. (Egyébként a közösség egyre inkább befogad... vagy inkább én fogadom be őket? Bár ne lenne így, sokkal könnyebb lenne elmenni vidékre. :) )

Ma az eBay-en megvettem a sárkányomat! Néhány nap, s mehetek reptetni a szép angol szeles őszbe. Már csak egy megfelelő parkot kell választanom hozzá.

Másodikán érkezik Janó! Bevallom, már várom. Természetesen drága unokatesójához érkezik elsősorban (Szkám), de azért tényleg nekem is egy fontos érzés, hogy tudom, érkezik. A héten felerősödött a család, a barátok hiánya. De ez van, a hullámok azért hullámok, mert nem feszített a víztükör, ugye :)

Pénteken volt egy próbám (trial). Elmondhatom most már, hogy pár óra erejéig már szakács is voltam. Paulo elvitt próbára az olasz vendéglőbe (Polpo), ahol ő dolgozik. Szükségük lenne további szakácsokra, s szerinte csak józan ész kell hozzá, minden más betanulható. Addig győzködött, hogy elmentem. Abban a szekcióban dolgoztam, ahol egy lengyel srác – szimpatikus figura – felelős a pizzákért és a salátákért. Nos, a Balans valóban kőkemény hely… Itt a legforgalmasabb ebédidőben is jól éreztem magam. Sőt, azt mondhatom, élveztem. Készítettem egy-két pizzát is, meg részt vettem a reggeli előkészítési folyamatokban, de mindent összevéve egészen más jellegű munka és más légkör fogadott, mint amit egy forgalmas bárban tapasztalhatunk. Péter kollégám – a magyar pincér – tegnap hajnalban mondta, hogy amit mi csinálunk ott a Balans-ban – akár pincér, akár báros – azért kb. a dupláját kellene keresnünk, mint amit kapunk. S most már egészen egyetértek ezzel. Látva, hogy akár csak egy-két utcával odébb, mit is jelent a forgalmas kifejezés… nem embernek való a mi kávézónk. A kedvencem a hajnali 4-5 óra körüli őrültek háza!
Közben pedig számolgatok, gondolkodom, s ma megpróbáltam a részletekről kifaggatni Leo-t – Gvendáékon keresztül ismertem meg őt, egy olasz srác, aki kifutóként (delivery) dolgozik egy étel forgalmazó kis cégnél – de sajnos nem vette fel a telefonját. Korábban beszéltünk már a munkájáról, s ma meg szerettem volna tudni minél több részletet, milyen feltételekkel csinálhatnám átmenetileg én is esetleg ezt. Azt mondta korábban, szerinte felvennének, mert mindig keresnek embert. Reggelenként 4 órát bringázik körbe a városban. Nem rossz, kedveli, s nem az a lepukkant fajta fazon, tehát nem egy amolyan igénytelen csavargós meló. Friss levegőn, főnökmentes, részmunkaidő, jutalékkal… s még mindig szép az ősz :)

Nem aggaszt a jövő. Bár örülni fogok, ha valami kikristályosodik, de nem félek tőle, ahogy a jelentől sem. S tudom, hogy valamerre már megyek. Érzem, hiszem. Minden megtörténik, aminek történnie kell, vagy így, vagy úgy, de megtörténik. S én az utamon vagyok. Legyen bármilyen kacska is, de az én utam, örülök neki, igyekszem minél tökéletesebben elfogadni, büszke vagyok rá, teszek is érte, s szeretem is. Olykor feladom magam, máskor megfeszítem magam, egyszer örülök, aztán kétségbeesem, de ez mind én vagyok. S velem Van, úgyhogy mitől féljek?! :)

S végül az aktuális olvasmányomról: nekiláttam a Belső utazás című könyvnek, Timi! Mit nekiálltam, már mindjárt kezdem tanulni a gyakorlatokat a könyv végéből. Köszönöm a könyvet, s ha jövök, gyakorlunk!
S Csanád, rád is sokat gondoltam a héten, ha már rokonokra célozgatok itt! :)
Sok erőt, vidámságot, örömöt az új tanévhez minden kedves iskolát és egyéb tanintézményeket látogató gyereknek és minden kedves szerettüknek, vagy tanáraiknak, vagy akár szeretett tanáraiknak (ez a kombináció se maradjon ki), akik most itt hirtelen eszembe jutnak :)

"Véget ért a mese mára, zárul Miki (?) mókatára..."

Az első 100 nap elmúltával

Mit is írjak? Hogyan is mondjam el, mik a legfrissebb események? Miről is lenne érdemes említést tenni, hogyan, s mennyire? Láthatóan, s magam számára is kissé meglepően a bejegyzések gyakorisága exponenciálisan csökkent a kezdetek óta. Ez nem annyira a lelkesedés hiánya, hanem inkább a mindennapok kevésbé színes alakulása eredménye. Még mindig nem láttam hozzá igazán a város felfedezéséhez. De valahogyan mindig akad valami teendő, ami aztán elröpíti magával a szabad órákat. Vagy egyszerűen csak észrevétlenül alszom több, mint 8 órát, ami azt jelzi, hogy van mit pótolnom, kipihennem.

Tegnap Carly is szabadnapos volt, én is - egyébként itt pontosítanék, hogy az angol lakótársak Carly és Joel, nem Carlie és john :) -, s a reggeli heti bevásárlásom után összefutottunk a konyhában. Ott ragadtunk, s jó néhány csikk, Marmite-os szendvics és csoki darabos cookie morzsák, és megszámlálhatatlan bögrényi English Tea jelezte több, mint 6 óra múlva, hogy volt miről beszélgetnünk. Jól esett. Hosszú ideje nem beszélgettem ennyit, s ráadásul igen tartalmas, jókedvű és színes beszélgetésnek sikeredett.

Többek között az egyik téma az volt, hogy újabb változás van születőben. Belefáradtam a Balans lelkileg nem kevéssé őrlő mindennapjaiba. Összefoglalva talán annyi, hogy a vezető manager-rel sajnálatosan úgy tűnik, egyszerűen a személyiségeink nem akarnak összeférni. Vagy mondhatjuk úgy is, hogy nem vagyok neki szimpatikus. Szépíthetném, elüthetném az élét, de azt hiszem, röviden ilyen egyszerű. Valamint a múlt hét végén sikerült talán az első olyan épkézláb dicséretet megkapnom az egyik manager-től (ez sem a vezető manager), amitől legalább egyszer érezhettem, hogy az elmúlt három hónap tanulása és a befektetett energiák nem voltak hiábavalók. Sőt, egyáltalán érezhettem, hogy amit csinálok az jó, s milyen is az, ha ezt kinyilvánítják.

De ettől eltekintve, beismerem, nem éppen felemelő minden energiát beleadva, napi 6-8, vagy akár több órákat gürcölni keményen, egy bárpult mögött pörögve, maximum 2-3 pohár vízzel és kb. 3 cigarettaszünettel, úgy, hogy közben folyamatosan hajtanak és kritizálnak. Nem a kritikával magával van a gond, azt soha nem vettem rossz néven életemben, hanem inkább az arányokkal, s a realitással, hogy azért a munkám nem olyan rossz, hogy ezt ki kellene állnom hosszú távon. Nem beszélve arról, hogy ennyi fizetésért azért az ember találhat kevésbé stresszes állást is. Igen, a stressz. Ez az egyik legmeghatározóbb szempont a döntésemben, hogy tovább kell lépnem. A munkámat végezném, de ha ilyen szinten össze vagyok zárva a felettesemmel, aki nem értékeli a munkámat, vagy még inkább a türelmetlenségétől ingerültté válik, én pedig ettől frusztrálttá, az bizony igen rossz munkakörnyezetet teremt. Ez az, ami arra sarkall, hogy változtassak.
S attól sem tekintenék el, hogy úgy érzem, ennél többre is képes vagyok. Azokban a műszakokban, amikor már van mögöttem egy ’kitchen porter’ (tehát nem egymagunk vagyunk a bárban a két munkakörre, hanem egy forgalmasabb műszak, amikor van valaki külön a háttér munkára – mosogatás, alapanyagok átszállítása étteremből, szemét kihordás, stb) már tudom élvezni a munkát, a bárpultot. Még akkor is, ha minden műszak rejt magában takarítási feladatokat is :)
De mégis, elképzelhető, hogy a pultozásból ennyi tapasztalat elegendő volt. Azért jöttem ki Angliába, hogy tisztába kerüljek önmagammal, legalább is tisztábban lássam önmagamat, jobban megismerjem magamat, megpróbáljam önmagam. S ennek nagyon nagy része a szakmai hivatásom tisztázására vonatkozik. Tehát egyszerű: most van itt az ideje, hogy kipróbáljak olyasmiket, amik érdekelnek – sok ilyen munka van ám – vagy legalább utánanézzek ezeknek, tájékozódjak, s megkapjam a válaszokat, mivel is foglalkoznék szívesen, miben tudom a képességeimet kamatoztatni. Ehhez pedig keresgélni kell. Hát ezt teszem, nem is keveset.

Erre a hétre annyira megfogyatkozott a beosztásom szerinti munkaóráim száma is, hogy ebből hosszú távon megélni sem tudnék, tehát ez további bíztatást ad arra, hogy lépni kell.

Tehát tegnap, miután Carly-val kifogytunk az aktuális témáinkból – családjaink, vallás – pápa - Biblia, törvények és szabályok, a lakásunk élete, Paulo, Anglia, s még sorolhatnám – s hazaért Joel is, megkértem őket, s átnéztük együtt a CV-met és a kísérő levelemet. Nagyon alaposak voltak, komolyan is vették, nagyon hálás voltam nekik. Ennek eredményeként most itt hever az asztalomon a gép mellett 3 lapnyi feljegyzés, amit Carly írt, hogy mit is kezdjek, hogyan is alakítsam át az említett papírjaimat, hogy versenybe szállhassak az angliai állásajánlatokra való jelentkezésekben.

Tehát eltelt az első 100 nap. Sok az élmény, még több a tapasztalat és remélhetőleg a TUDás. Nem mindig könnyű, nem fenékig tejfel, s nem is egy kánaán, de azt hiszem, az életem kacifántos útvonalába tökéletesen beleillik. Nem panaszkodom, s nincs miért aggódnom. Mindig lesz valahogyan, s ez most is igaz. Hiszek, s ez jó, nem álmodom a jövőt, de hiszek abban, hogy mindennek meg van az oka, értelme és célja, s „ha kértek, minden megadatik”. Ha nem is tudom most esetleg mindenről, mi, miért is történik úgy, ahogyan, az élet majd igazolja minden esemény létjogosultságát és okát.

Az ünepek többek között attól is szépek, hogy vannak hétköznapok

Magam mögött hagyva végre az eddigi legterhesebb heteket, az elmúlt hét már sokkal inkább a regenerálódás lehetőségét hozta. Amiért mégis hallgattam, az elsősorban azért történt, mert a hét elején sajnálatos kötelezettség teljesítés hiánya okán - vagyis Paulo barátunk figyelmen kívül hagyta egy időre a különböző számlák, így az internetes befizetését is, egészen komoly anyagi problémáira hivatkozva - nem rendelkeztünk internettel. Szerda este felé font minket újra magába a világháló. Addigra azonban éppen a végén jártam már egyetlen hétköznapi szabadnapomon is, a következő napok pedig, bár nem voltak kimerítőek, de azért mégis repültek az órák.

Az elmúlt hetek óriási élményét A Viskó című könyv kiolvasása jelentette. MINDENKINEK ajánlom szíves figyelmébe. Bár a 'naszados.com' oldalon elkészítettem az általam kiszemezgetett idézet válogatást, de azt hiszem, ha bárki felfedezi saját magának ezt a könyvet, azzal csak több lesz. Amolyan istenes regény, úgyhogy ha valaki ettől a témától netán óczkodna :) , nos, annak talán mégsem lenne akkora élmény.

Rékáék sok jó élményt hagytak maguk után bennem. Jó volt, tényleg jóleső volt megosztani velük legalább is egy kicsit a mindennapokat. Nem beszélve arról, hogy mindkettőjükkel kifejezetten kedvelek beszélgetni.
Volt szó magyar, és Londonnak köszönhetően nemzetközi társadalmi ínyencségekről, esetleges személyes és átfogóbb tervekről, jövőbeli lehetőségekről, azok hátteréről, mihez, milyen előrehaladásra lenne szükség... szóval amolyan parkban ücsörgős, teaszürcsölős, és konyhaszéki bölcseletek.

A ház péntekre egészen megüresedett. Az olaszok végül úgy alakult, hogy lényegében egyszerre távoztak. Valentina és Guendalina péntek délután - legalább is reméljük, hogy el is repültek, mert ők aztán mindig késésben vannak, mindig rohannak, s ez most sem volt másképp, csak még megfűszerezték az aktuális rohanásukat egy-két méretes útipoggyásszal.
Roberta pedig egy kissé zavarosabb körülmények között hagyta el a házat péntek éjjel - a repülője hajnalban ment, ilyenkor már éjszaka érdemes kiutazni Gatwick-re -, mivel a tervek szerint hónap végéig maradt volna, de kétszeri jegymódosítás után végül határozottan korábban távozott. Paulo-t kissé túlzottan beengedte a magánéletébe, aminek az eredménye az lett, hogy egy-két hétig jól érezték magukat, azonban mostanra a többen, mint ketten osztozunk egy párkapcsolaton, egy élettéren... helyzet Roberta-t már nagyon bántotta, teljesen jogosan. Nem mennék bele a saját álláspontomba, s nem is részletezném ezt tovább. Legyen elég annyi, hogy mindhárom lány nagyon jót tett a háznak egyébként, nagyon szimpatikus teremtések, de a londoni idejük most lejárt, minden jót nekik!
John-nal és Carlie-val (ugye az angol pár) többször beszélgetünk, próbáljuk megérteni Paulo életét és életvitelét, nem egyszerű, de "legalább színes", és ad elég okot a boncolgatásra. Van már takarítónőnk is, ha minden igaz, heti egyszer fog jönni. S augusztus 24-én Nagia is visszatér görögországi otthoni nyaralásáról. Így lassan visszaáll egy fajta rend. Még kíváncsian várjuk, Paulo hogyan oldja meg a megüresedett szoba sorsát. Azt tudjuk, hogy jelenleg kell neki a bevétel, úgyhogy mindenképpen kiadja a szobát, de nem látjuk még igazán, milyen eshetőségekre kell felkészülnünk.

A munkahelyen csillapodott a szabadságolásokkal és nyári csúcsszezonnal együtt járó általánosnak mondható őrültekháza hangulat. Anca (a vezető manager) szerint várhatóan az augusztus nyugodt lesz. Általában az, ilyenkor sok visszatérő vendég, sok angol nyaral. A héten valóban voltak is már egészen nyugodt napjaink. Egyszer még egy órával előbb is jöhettem el, de aztán péntekre hirtelen "minden angol visszajött a nyaralásról". Na mindegy is, mondhatjuk nyugodtan, hogy nem csak számomra, mindenki számára egy nagy szerencsekerék a vendéglátóipar. A tömeg mozgása csak olykor analizálható, vagy prognosztizálható. Nem, ez minden bizonnyal nem tudományos fizika.

Az időjárás egészen ősziesbe fordult. Az általános hozzáállás, hogy Angliában véget ér a nyár ilyenkor már. Augusztus, 16-21 fokok, eső, ború - London. S mindenki bolondnak tart, mert én ezt már pedig szeretem. (De azért most süt a Nap, és melegít, csak nem az én északi tájolású szobámat, ami így kicsit túlzottan is hűvös.)
Már nagyon tervezem, hogy a szeles idő beköszöntére beszerzem az oly' régen áhított papírsárkányomat (stunt kite) - ami már régen nem papírból készül. Ha minden jól megy, a következő hetekben ennyi luxust megengedek.

Tegnap a templom után először néztem meg magamnak, milyen az, amikor az itteni fiatalság kollektívan átvonul az egyik közeli (tradicionális) kocsmába iszogatni egyet eucharisztia után.
Figyelem SzentGellért! Érdemes állandósítani, egészen jópofa. Majd felvetem, ha ott leszek! :)
S, hogy hogyan lehetséges, hogy tegnap így kiengedtem? Az első munkamentes vasárnapom mára ím' előállt! Nincs vasárnapi heti takarítás a bárban, sem a hűtőben, sem a raktárba! Hallgatom, milyen a vasárnapi meglepően nyugodt Holloway, ismét adok a pihenésnek, készítettem egy hagymás-fokhagymás-rocket salad (bocs, ez nem megy, talán rukkola?)-os rántottát, még néhány további óra gépeléssel begépeltem az idézeteket... szóval, megint kicsit utolértem magam, s mindezt a valódi pihenésre szánt vásárnapon!

Most búcsúzom, Gyula, nektek hajrá! Eddig minden pazar, amennyire látom!
A következő héten új dolgokkal ismerkedem. Hétfőn ismét házi liturgia, kedden már intek a liturgián is, pénteken és szombaton - templom után - pedig belekóstolok a 00-07 óra közötti műszakok ízébe. Éjfél után alkoholt már nem lehet forgalmazni délelőtt 10-ig, de mindenki, akit a környék összes szórakozóhelyéről kitessékelnek legkésőbb hajnali 3-kor, az bizony a Balans-ba menekül, ha nem haza. De összesen 33 óra van ütemezve a hétre, s azért az nem 46.

Frissítettem a Picasa KépGyűjteményt! Lehet szemezgetni - jobb oldalon a képre kattintva, vagy innen.
Mindenkinek szép napokat!

A hallgatás nagyrészt kényszeredett

Először is, a legutóbbi búcsúsoraimra örömmel reflektálva, a családom úgy tűnik, jól van! Éljen! Köszönöm mindenkinek a rájuk gondolást!

A buszon való utazások során a "puszta bambulás" tömör kifejezése az utóbbi hetekben képességeim összefoglalásának. Kimerítő és megpróbáló napok, dupla műszakok, szünet nélküli 11 órák a pultban, kb. 50 munkaórák hetente. Nem maradt igazán erő sem összeszedni, még kevésbé mondatokba foglalva leírni a történéseket. Ezzel talán a rendszeresnek mondható visszaemlékezésekre eddig jellemző, mindent összefoglaló élménybeszámolók talán hiányolni fognak egyes részleteket, de valószínűleg a jelentőségük sem akkora, ha ki lehet hagyni őket. Bevallom, valóban nem tudok felidézni nagy történeteket. A folyamatos szabadságolások miatt osztozunk az egyébként jól megosztott munkaórákon kevesebben, ennek köszönhetően az amúgy is nyugodtan "határozottan stresszes"-nek nevezhető munka még egy leheletnyit durvábban hatott. A többi kollégákkal együtt napról napra fáradtabbakká, ingerültebbekké válva nem kis lelki terrort éltünk meg mostanában úgy egymás között. Az ugrásszerűen megnövekedett bárban töltött idő kihozta annak a tényét, hogy a tapasztalat hiány és a személyiségemből eredő puszta tény, hogy nem vagyok egy kapkodós típus, tőlem nagyobb erőfeszítést, a feletteseimtől pedig több türelmet igényel. De ugyanezzel együtt megértettem, hogy van, amit képes vagyok teljesíteni, van amit már nem, s ha így megfelelek az elvárásoknak, rendben van, de ha nem, akkor nyugodtan tehetnek komolyabb lépéseket is, nem fogom zokon venni. De egyelőre úgy tűnik, működik a dolog, dolgozom itt tovább, csak olykor meg kell vívnom a magam harcait egy-egy kritikusabb, vagy kekecebb, provokáló manager-rel, ami többnyire az alázat és a nagy-levegő-nem-szólok-vissza gyakorlásához tökéletes környezetet biztosít. Remek kis gyakorlatok! Elképesztő, az élet mennyit tud adni, ha nem befordulással, megszeppenéssel, netán sértődéssel reagálok, hanem elfogadom az adott helyzetet, s megpróbálok tanulni belőle, megérteni, miért történik, mit tehetnék én jobban, vagy pedig ha már magamból úgy érzem, nem tudok többet adni, egyszerűen ráhagyatkozni arra a hitre, hogy az események, az élet történik, a nélkül is, hogy én elfogadom, vagy sem. Nem én irányítom a körülöttem lévő világot, a világot amiben én élek, s ami nem értem van, hanem mindenkiért. Mindenki éppen ugyanabban a pillanatban ugyanazt az életet éli meg, csak a saját szemszögéből. Tehát nem is várhatom, hogy a saját nézeteim, elképzeléseim minden alkalommal érvényre juthatnak. Hiszen körülöttem, csak akár a közvetlen mindennapi életemben is legalább 50-100 emberrel osztozom ugyanazokon a momentumokon. S mindennek az én hitem szerint egyetlen ismerője van, egy Valaki, aki mindezt látja, tudja, érti, s a tenyerén hordozza minden egyes teremtményét. S mivel Mindenkit, ezért minden pillanatnak van valamilyen oka és célja valaki életében, amiért annak a bizonyos eseménynek éppen úgy és éppen akkor történnie kell életünk mozivásznán. Azonban ennek megértése, hogy mi miért történik éppen úgy, ezt már közel sem bizonyos, hogy én mindig érthetem, hogy egyáltalán a képességem meg van-e ehhez, még kevésbé irányíthatom, tehát meg kell tanulnom elfogadni, s a lehető legjobbat próbálni kihozni folytatásként. Persze ez nem jelent tétlen sült-galamb effektust. Nem arról beszélek. Hanem talán az elfogadásról, a türelemről, vagy éppen az alázatról. S mindent megad az övéinek, amire csak szükségük van. :) S ezt is tanulom észrevenni, mennyi mindent kapok a hét minden napján, minden órájában, s jó érzés megköszönni, jó érzés elmosolyodni, ha éppen felfogom egy apró örömet okozó mozzanatban, mi is történik velem. Kapok, sokat kapok.

Megérkezett Réka és Ákos!!!! Igaz, hogy kisebb csúszással, de hétfőn éjjelre futottak be. Dél-Nyugat Angliában voltak napokig, s most maradnak néhány napra itt, a lakásban, Nagia szobájában – aki ugye továbbra is otthon, Görögországban sütteti magát – kicsit kiélvezni Londont.
Erről jut eszembe, frissítsük a helyzetképet: franciák el. Most olasz heteket élünk. Roberta egy kb. hónapra érkezett, nyelvet tanulni. Velence környékéről származik, Milánóban él és a Gratia című divatlap egyik szerkesztője. Paulo-val osztoznak az egyik szobán… Paulo átalakította a nappalit, s oda beköltöztek – várhatóan hosszútávra – John és a párja, - bocs kedves C…, de nem tudom még a pontos nevedet –. Ők eredeti britek Manchester környékéről, Stoke-ból származnak. 5 éve együtt, fiatalok, John egyfajta alapítványnál dolgozik – ez az alapítványosdi Angliában valami hatalmas üzlet és nagyon elterjedt –, a párja pedig egy híres angol fodrászmester szalonjában fodrász Covent Garden-ben (közel Soho-hoz, ahol pedig ugye én dolgozom, tehát a belvárosban, egy nagyon jó kis negyedben). Szimpatikus emberek, örülök, hogy ismét normális népeket sodort ide az élet. Nem beszélve arról, hogy eredeti angol lakótárs igen ritka érték errefelé :)
Valentina és Guendalina pedig Livorno-ból jöttek kb. 6 hétre, már csak 1,5 hét van hátra. Ők egy testvérpár, a mellettem lévő szobában laknak. Vidámak, rendesek, többek között a házat is egészen tisztán tartják :) (egyébként jövő héttől lesz takarítónőnk heti egyszer!), mi kellhet még.
Ha az olaszok is távoznak, még nem tudni, mi a folytatás. Paulo-nak végre saját szobája lesz – a saját bérleményében – újra, bár nem mintha annyira bánná a "lakótársát". De itt is jelzem, hogy kb. augusztus 24-től az egyik double room pedig újra kiadó, lehetőleg egy fő részére, hosszútávra.
Paulo-nak ma van a születésnapja, 35 éves lett. Ami pedig nagy hír, hogy ismét dolgozik, már lassan egy hete, egy olasz vendéglő chef-je lett, szintén Soho-ban, s tegnap már elő is léptették, így már ő a helyettes főszakács, ami nem egy rossz pozíció, bár a felelősség és a munka nem egyszerű, de hát mi az a konyha környéki munkákban.

Az én életem remélhetőleg a jövő héttől normalizálódik kicsit. Csökken a heti órák száma kb. 10-15 órával, ami azért nagyon nem mindegy. Ismét több időm lesz regenerálódni, töltődni, élni a magam életét.
A közösségbe most már valóban bekapcsolódtam. Mit is mondjak róluk röviden? Egész sok lengyel van, de elgondolhatjátok, hogy nem szenvedünk hiányt a színességben itt sem. Ugyanígy a közösséghez 3 kispap is tartozik, mind a Világ különböző pontjáról (az egyik japán, a másik talán bolíviai, a harmadik…). De ami ide tartozik még, hogy 27-én pedig már voltam házi liturgián is Magda-nál (szintén lengyel) többed magammal (kínai angol, amerikai német, egy másik lengyel talán). Magda egy felsőbb közösségbe járó idősebb hölgynél lakik egy nagyon jó környéken (Worrington Crescent). Ezen a környéken, nem messze innen van háza többek között Madonnának, vagy akár Paul McCartney-nak is.
Volt egy eucharisztia, amire már szintén mentem készülni is, majd az első olvasmány intése sikeresen rám jutott. Nem vittem túlzásba, de itt mellékelem:

First Reading, Genesis 18,20-32 – 24.07.2010:
"This reading says me not to be embarrased to ask God for anything. We must dare to ask. And he gives us everything we need. I invite you to listen to it."

A múlt héten szombaton templom után először vettem részt egy késő esti mulatságban, végül egy kubai bárba keveredtünk – Vale (ntina)találkozott egy-két ismerősével, s vele tartottam – Camden-ben egy nagyon jó pofa, jól ismert Stables Market – öreg gyárépületben üzemelő kis kulturális központ, boltokkal, szórakozóhelyekkel, s mindez egy öreg akár még valóban ex istálló is lehet – épületegyüttesben.

Tegnap pedig este 10-re Rékáék elém jöttek a Balans-ba, lófráltunk egyet, szegettünk egy kifőzdében, majd beültünk az Old Compton Street-en, de nem a Balans-ba, egy bárba sörözgetni, beszélgetni. Jól esett, nagyon jól. Amolyan igazi nyugis kikapcsolódásnak sikeredett. 4 körül már sikerült is ágyba keverednem. De tényleg jó, hogy itt vannak! Az első látogatók! :)

Drága Édösanyám, Neked meg küldök velük valamit sok szeretettel! :)

Csókoltatok Mindenkit, legyetek szépek, üdék és fiatalosak! :)

Frissiben, melegében - hot news

Megközelítőleg 20 perce. A konyhánkban: jobbról balra, Paulo, Benjamin, és a blogos fiú. Egy kis Merlot Rosé mellett minden párkapcsolat egyformán bonyolult.

Lovasi a buszon

A mai összeállítás azt hiszem szakaszosan áll áll majd össze, mert több mindent is igyekszem a mai napra besűríteni, ugyanis ez az egyetlen szabadnapom a hétre.
Képzeljétek, pénteken megyek először "majdnem-házi liturgiára", készülni a szombati eucharisztiára... ráadásul dél-kelet Londonba, úgyhogy lesz egy túrám.

Nem tudtam kiverni a fejemből, így meg kell osztanom veletek, mi történt a minap. Hétfőn, azt hiszem, éppen összekaptam magam, hogy induljak dolgozni. El is értem a jól megszokott 29-es buszom egyik járatát, elővettem a zenei válogatást, ami megóv a külső zajoktól, majd kitúrtam a táskámból a Viskó című könyvemet - amiről még azt hiszem lesz szó a későbbiekben, de nagyon ajánlom mindenki számára!!! -, hogy kezdetét vegye jól megszokott reggeli 20-30-40 perces utazásom. Telt az idő, peregtek az oldalak, s beérve a belvárosba, fel-felnéztem a könyvemből. S amint így szemlélődtem, vagy csak pillantgattam össze-vissza, egyszerre észrevettem hőn szeretett Kossuth-díjas ikonunkat, Lovasi Andrást a busz elejében, amint egykedvű tekintettel, s gondolom a kettő lányával egyetemben a Tottenham Court Road Station -nél leszállva, egy kis térkép analizálás után város felfedezésre indult. Kikkel futhat össze itt az ember?!

A hétfői 2 műszak után kedden már 5kor távozhattam, s fél9 körül várt a templomban a liturgia. Végre megtehettem, hogy kiültem a Soho Square Garden-be - ami persze ilyenkor elég zsúfolt, emberek a fűben, a padokon, de érthető is -, egy patinás kis padot kiválasztottam a park már máskor is rövid szünetekre bevált egyik sarkában egy nagy fa alatt, bevackoltam magamat egy-két csokival, a könyvemmel, némi frissítővel, s persze készre sodort cigarettákkal és elkészítésre váró dohánnyal, s majdnem 2 órát csak ültem, olvastam, dohányoztam (no és persze orrot fújtam.)!

A házról röviden: lassan már én sem tudom követni, de azért csak tájékoztatásul, valamit. Nagia elutazott több, mint egy hónapra vissza Görögországba, nyaralni. Carine-tól elbúcsúztunk, ő kivásárolta magát, megunta a szakmai gyakorlatát, így idejekorán távozott, vissza Párizsba, vagy Tours-ba, esetleg Provance-ba... de el innen. Ben még itt van, de már csak jövő hétig. Tegnap beköltözött kettő olasz lány a szomszédomba - nyári nyelviskola -, s egy hónapig lesznek. Állítólag rövidesen beköltözik egy pár is, ha minden igaz Ben helyére. Így jelenleg az utóbbi hetek kisebb káosza következtében Paulo hetekkel ezelőtt a nagyszobába költözött, egyelőre marad is, úgy nézem, s ennél többen remélhetőleg már nem leszünk.

Egy ideje tervezem, hogy bemutatom a kollégákat: Nos, csak tőszavakban
A manager-ek: Anca (vezető manager hölgy, a kávézó Mamma-ja, a legtöbbet vele dolgozom, román, kb.33), Martin (cseh, kb.28), Bartosz (lengyel, 30), Iyvette (párkányi magyar, 24), Diana (román, 28).
A pincérek: Rowan (dél-afrikai búr), Chi (angol, afrikai apától), Péter (magyar, eddig kétszer találkoztunk, mivel pár hete kerékpárral karambolozott), Magda (lengyel, egy két éves Noe anyukája), Lin (kínai srác, őt is alig látom), Richard (angol), Kevin (szintén helyi).
A bárban: Teresa (szerintem angol, fekete nő, éjszakai műszakokban hétfőtől csütörtökig éjfél után), Adrian (lengyel, 24), Florin (román, kb.27), He (alias PingPong, fiatal kínai gyerek) és Mark.
A konyhában: Chen (alian Nika, kínai, főszakács, pazarul dolgozik), Zhen (vagyis Pancho, kínai pici ember, jó ember), Costa (román, egészen sokat tud magyarul), Mamadou (afrikai…, rendes figura), Laurant (talán francia, fekete srác, nem egyszerű eset, s a legfiatalabb a konyhások közül, talán túl fiatal oda, kb.24), Ming-He (szintén kínai színekben).
Nos, ez a felállás, dióhéjban.


Nem sokkal ezelőtt elég rossz híreket kaptam a családtól... Most igyekszem elérni tesómat.
Mindenkinek minden jókat!

a böjtje?

Hosszú idő után újra bejegyzek, megjegyzek, mesélek, összefoglalok, foganatosítok…
Visszatértem. S újra szokok.
Kedden este megérkeztem, igaz, a visszaút végül többe került, mint terveztem, ugyanis a hátramaradt ruhaneműk – ahogyan Ferihegyen az kiderült –, nehezebbnek bizonyultak a tervezettnél. Tehát újabb súlyos forintokat gombolt le rólam a MALÉV... de legalább felszállhattam.

De egy kicsit visszakanyarodom a történetben. Ugyanis eltöltöttem Budapesten majdnem 5 és fél remek kis napot! Nem, valóban nem sok, de arra elegendő volt, hogy beleférjen háziorvos-helyettes további kemény forintokért igazolandó alkalmasságomat járművezetésre, hajvágás - mit vágás, nyírás -, majd végre láthattam kis családom apraját, nagyját! Nagy öröm volt ám, s az idő jó részét velük tölthettem, ami nagyon jól esett, s jót is tett.
Még az első éjszakán sikerült magamra nyitnom az ablakot éjszakára, így sikeresen megfáztam, aminek a történet későbbi alakulásában lesz mérvadó szerepe, itt egyelőre csak valami születőben volt, egy jó adag bacillus...

volt szülinapi Vanda köszöntés - Isten éltessen még egyszer :) -, Zoséknál egy kis összejövetel a szép új otthonukban, ami nem csak szép, de még óriás is :) Elképesztő kis birodalom, büszke vagyok Rátok, szépek vagytok! :)
Jutott szombatra hirtelenre nyiratkozott Édesapámmal vásárolgatás – néha már kabaréba csapott át a kettő hirtelen tovább kopaszodott Naszádos expedíciója az Asia Centerben -, Virággal egy kissé kusza délután :) , templom estére ééééés! Köszönet az „örök” felállásnak, éccaka egy újabb remekbe szabott tánc-őrület a Corvin-teraszon (vagy inkább alatta). Akikre mindig lehet számítani, ha ki kell kapcsolnunk! :) Nos, most is eljöttek, ismét kikapcsoltunk, s pörögtünk hajnalig. Köszi! Pár hónapra ismét beállítva a hangulatjelzőm. (Ali, azért a képeket még várom!)
Családi Apu-köszöntés Pomázon – Téged is éltessen továbbra is! :) -, VB döntő prüszkölve, ágyból nézve, másnap okmányiroda jogosítványért – ahol legalább kiderült, milyen, ha "itt már hivatalosan nem laksz, ott viszont kell az itteni érvényes irat, amit hirtelen nem tudják, milyen alapon állítsanak ki, de végül csak megteszik" – no persze újfent csilingelő, fényes aranykrajcárokért.
Az idő rövidsége miatt legalább a telefont igyekeztem mindig aktívan tartani, de legalább néhány emberrel láthattuk egymást. Köszi Rita Neked is! :) Nagyon jól esett a beszélgetés, hidd el, a könnyeim a nyomorult náthától potyogtak :)

S akkor a végére az utazás feledhetetlen története. Miután kedves szüleim kivittek/kísértek a reptérre, s elbúcsúztunk, nem sokkal később - s mint mondtam, akaratlanul is már megszabadulva további "felesleges" forint-nehezékektől – felszállt a gép. Ami nem tűnt túl nagy apropónak. De valamivel nem számoltam; mégpedig a náthámmal.
Nos, az út egy részén - ahol már nem volt halálfélelmem, hogy a fejem minden bizonnyal a következő pillanatban robban fel, s ki tudtam verni a fejemből a Szaffi sorozatban szereplő nagyurat, akinek a koponya protézisén létezett egy szelep, amiért sok pénzt megadtam volna ekkor, de ugye a pénzemet a MALÉVnek adtam, a specialisták pedig a repülőkön inkább letagadják magukat, tehát gyors beavatkozás kizárva – azon gondolkodtam, felhívják-e az utasok figyelmét valamilyen úton módon, rémlik-e nekem bármilyen figyelmeztetés bármilyen szórólapról stb., hogy náthásan NE repüljek?
Elmondhatatlan. A csökkenő nyomástól a nátha – elnézést a megfogalmazásért – egyenesen a fejem legutolsó apró bugyraiba tolult, s egész úton, csak nyomta, feszítette a fejemet. A könnyeim majdnem végig úgy potyogtak, mintha siratnám a világot. Lényegében a belső hallásom kialakulásának köszönhetően, a szinte tökéletes megsüketülés eredményeként a környezetem halk morajlása, s a szervezetem belső hangjai összemosódva képezték a saját kis új világom eddig ismeretlen nyelvezetét. Nem tudtam eldönteni, eddig hallgattam-e túlságosan a külvilágra, vagy a testem ad ki mától félreértést nem ismerően, a külvilágnál százszor dominánsabb hangokat. Kegyetlenül éreztem magam. Nem hallottam, már két napja nem éreztem ízeket, s a fejem majd’ széthasadt.

Ma péntek van. A hallásom még mindig nem a régi. Az előrehaladás annyi, hogy már össze-vissza recseg a fülem, s olykor már szinte ijesztően kitisztul a hallásom néhány percre, egy eredményes orrfújás után. A Balans az utóbbi napokban sokkal békésebb. Ugyanis csak nagy odafigyeléssel hallom meg a zajokat, így többek között a kollégákat is szűröm időnként, nem beszélve a manager-ről :) Az ízek sem jöttek még vissza. Így még kevesebbet eszem, hiszen csak úgy, az ízek kedvéért felesleges nekilátni.

A cím Orsának felelet. Szerdán ugyanis kaptam még egy nap távollétet, ami jót tett, mert kúráltam magamat itthon legalább. S hogy lesz-e ennek böjtje - a túl sok lógásnak? Nos, a válasz: egész sokat elszámoltak szabadságként, így anyagilag nem lesz gond. No meg, nem is kellene pótolnom semmit. Viszont, megkezdődik a nyaralás szezon, ezért jövő héttől a közvetlen kollégáim hosszú, tömött sorban elindulnak szabikra, hosszú hetekre. Ebből eredően jövő héten csak 1 szabadnapom lesz, s már most 50 óra van kiírva rám… Mókás, szép nyarat mindenkinek!

Kezeiket csókolom!

Féllábbal az N41-en

Gyorsan, mert már nagyon régen nem jelentkeztem. Éppen csomagolok... ugyanis 4.01-kor elvileg felszállok a ház előtt az egyik éjszakai járatra, ami elvisz a Trafalgar Square-re, ott átszállok egy másik éjszakaira - mivel ilyen korán még a londoni metró sem jár. Ezzel pedig a Victoria Station a cél, ahonnan a vonatom indul majd, hogy Gatwick reptéren legyek. Onnan Bécs, majd Budapest busszal, ha elcsípem a csatlakozást.

Amint az élet beáll a "megszokott" kerékvágásba, újra fogok írogatni, de az elmúlt napok nagyon, nagyon fárasztóra sikeredtek. Azonban ma végtelenül vidám és jókedvű vagyok, mert a szünnap nélküli 8 munkanap alól felszabadulni nagyon jó érzés. Nem beszélve arról, mik fértek bele ebbe az időszakba. Például az az irgalmatlan hétvége, ami miatt ki kellett hagynom a VOLTot. Majd a videót felteszem...

Csak röviden egy-két ízelítő az elmúlt napokról:
- múlt héten csütörtökön teljesítettem az első olyan napomat, amikor én voltam a Bar Staff, mögöttem dolgozott valaki (PingPong), mint Kitchen Porter - nem fordítva -, s én vittem a pultot egész műszak alatt. Bartosz néha besegített, de mindent összevetve óriási élmény volt :)
- Beköltözött egy újabb lakótárs, Nadja, Görögországból. Kedves, igen "naaagy megjelenésű" diáklány. Tényleg szimpatikusnak tűnik, s rá is igaz, a szinte általánosítható, teltebb alak, vidámabb természet. Pauloval és Nadjaval gyakran töltjük a késő estéket még a konyhában dohányozva, beszélgetve - ez van Zos, bocs, marad a cigi és kapcsolatépítés kombináció. Nem most fogok (ismét) leszokni.
- Tegnap este részt vettem az első liturgián az új közösséggel. Akik ismerik a járást, jövő héten velük még kihagyom "Ádámot", de ezt a témát már Erikánál úgyis kiveséztük egyszer. Az élmény jó volt, örültem, s nagyon jól esett. A szombati eucharisztián pedig felbukkant Andrew, úgyhogy beszéltünk utána egy kicsit. :)
- Megismerkedtem a scooternek köszönhetően Gáspárral, aki Simonék keresztfia - s valahogyan Ausztráliából keveredett ide -, s a helyi közösség tagja, azt hiszem a 7-es közösségben - én itt is 6-os lettem.
- Ma egyébként kedves hű társam úgy döntött, a lejtőn hazafelé gurulva, hogy összetörik alattam. Tehát, ha minden jól megy, a bejegyzés után megpróbálom belevarázsolni Scootert is a poggyászomba, s indul a reklamáció, mert scooter nélkül már nem élet az élet, úgyhogy cserélni kell...
- S zárásként csak egy szösszenet. Egyik nap Balansban, tőlem egy asztalnyira fogyasztotta délutáni "teáját" Rob Schneider :) - egy kedves hölgy társaságában. De ez az ember, akármekkora mókamester is, már nem mai csirke. Hol van már a Tök állat (The Animal) és társai...
Rövidesen utazom. Au revoir!

Banoffi és a sajt

Nem nagyon tudom megmondani, mikor fogok legközelebb írni - jó kezdés, hiszen most éppen írok. Végig vettem az elkövetkező heteimet: mivel hirtelen kiderült, hogy felújítják a kávézót – új csempe padló, festés stb. -, ezért a mai és a holnapi napunk lett kiadva szabadnapnak. Na már most, ez azt jelenti, hogy ezen a héten nem lesz több szabadnapom. Mivel azonban a rákövetkező héten pedig csütörtökön már repülök, ott is adva van, melyik napjaim lesznek a szabadnapok. No és persze, mikor majd visszajövök, akkor kedd este lesz, tehát arra a hétre is kipipálva a szabadnapok kényes kérdése. Ami azt jelenti, hogy lesz egy-két fáradtabb napom, úgy vélem… De az is tény, hogy mindezeket figyelembe véve, a héten feltűnés nélkül már több, mint 40 munkaórám volt, ami nem rossz!

Az elmúlt napok. Amiket mindenképpen el szerettem volna mesélni, leginkább a munkahelyről szólnak. A szombati napom egészen jó volt. Egy jó darabig bároztam is, nem csak a hátsó munkálatok, úgyhogy tetszett. Ezen kívül elég mozgalmasra sikerült, de legalább (!) mindenféle okokból kifolyólag jutott nekem a kettő kedvenc desszertből egy-egy porció!! Banoffi Pie és Cheesecake… nem lehet leírni őket. Az előző egy torta szelet, amolyan kemény parfé szerű vanília jégkrém típusú finom falat, vékony, naagyon ízletes tésztaalappal, banán sorral az alján… A másik a nevéből is láthatóan amolyan túró-jégkrém szerű, megmagasított tallér alakú, ugyanazon a vékony tésztaalapon, pirított almadarabokkal a tetején, tálaláskor folyósított karamellel leöntve… na, mindenkinek jó étvágyat a következő étkezéséhez :)

Szombat este ismét feltettem Michael Anderson-nak a kérdést eucharisztia után, mikor csatlakozhatok a közösséghez. Tehát, a közösség múlt hétvégén befejezte a szakaszt, úgyhogy kedden Péter-Pál ünnepén, közös eucharisztia lesz este, ahol elvileg már bemutat a közösség felelősének, s onnantól járhatok velük. Kíváncsi vagyok, hiszen ez az ok sodort éppen Londonba.

A héten egyértelműen kiderítettem lakótársunk nevét: Carine. Egyébként az utóbbi napokban egészen jól összejött a banda, mármint egészen sok időt töltöttünk együtt a házon belül, legalább 1 órát összességében! Tehát valamennyit megtudtunk a betelepülőkről. Fiatalok, franciák, kedvesek, vidámak, az egyik nagyon lány, úgyhogy szeret vásárolni, a másik pedig fiú és elég franciás az angolja. Egyébként pedig kb. 23 évesek (együtt véve :) ). Ma estére abban maradtunk, elképzelhető, hogy kitalálunk valami közös programot is! Erről jut eszembe! Tegnap, mivel ugyebár felújítják a kávézót, ki kellett ürítenünk a helyet. Az a dolog egyik része, hogy napközben túlélésre játszottunk, így rendszeresen elfogyott valami a hűtőből – nem voltak tartalékok felhalmozva már -, s ettől az én napom is rohangálósabb lett. Egyébként Bartosz-sal voltam együtt – ő volt a manager a nap nagy részében –, aztán megérkezett Anca, mint vezető manager és később Diana váltotta Bartosz-t – csak hogy bevezessem a köztudatba ezeket a neveket. S nem is volt más a bárban, pedig vasárnap volt, de Adrian-nak valami baja kerekedett szombaton focizás közben – szerintem leginkább az, hogy kitört a csúcs meleg (32 fok), s fogták magukat a haverjaival, s leutaztak Brighton-ba. Ezért nekem 9-20-ig tartott a műszakom, s mint említettem, egyszemélyes pultos és "Kitchen Porter"-ként (ez a másik titulusom, ha nem szépen nevezve Bar Assistant). De mindezt összevonva, tényleg jó nap volt, sok munka, de sok a pultban, kellő mennyiségű feszültség, egy-két dühösebb perc… mint ahogy annak lennie kell, ha pörög az ember. Ellenben, ami a végén jött! Délután 6-kor zártunk – miután ugye az angol csapat szörnyű és igazságtalan vereséget szenvedett a vb-n –, s nekiláttunk mindent, de mindent áthordani az étterembe. Egy ideig részt vettek benne a konyhai alkalmazottak is – Nika (kínai fura fazon), Lauren (fekete, francia nyelvű, de azt hiszem, afrikai) –, és Kevin az egyik angol pincér srác, de aztán ők kiszálltak, s maradtunk hárman a „nőkkel”, no meg a közben megérkező és munkához látó villám felújító brigáddal, akik pedig mind magyarok voltak :)

Az összes szeszt, minden maradék ételt stb. át kellett hordani, hol a gurulós kocsin, hol csak amúgy kézben az étteremben lévő hűtőnkbe, raktárunkba, mélyhűtőnkbe – így volt alkalmam végre végigkóstolni az összes fehérbort, amit forgalmazunk, s tényleg nem rosszak (pl. Pinot Grigio, Trebbiano). Kb. 2 óra alatt megoldottunk viszont. Ennek örömére a végén a Anca-ék meghívtak még egy sörre a Leicester Square-en egy kis olasz étterembe. Egészen jó kis nap volt. S legalább megtudtam, hogy nem vagyok komoly, és nem tűnök 30 évesnek. No, ez nagy titkok :) Elbúcsúztam tőlük 22 óra felé és átballagtam a buszmegállóhoz. Jött a busz, s én felszálltam. Leültem, elhelyezkedtem, s amúgy általános emberi reflexként, mielőtt elővenném a könyvemet, körbepillantottam. S megláttam Orsit. Igen, a lányt, akivel a buszon kifelé ismerkedtünk meg. Azóta már egyszer összesodort minket az élet a Victoria Station-ön, amikor én még állásért koslattam. Már az is mókás történet volt. Na de ez. Kivételesen estig, ő kivételesen ismerősökkel napozni volt éppen, s erre tessék. Ismét egymásba botlunk ezen az országnyi méretű, kb. 8 milliós lélekszámú kistelepülésen. Ezek után, mivel éppen ráért, s útba is esett neki, elkísért, megnézte, hova is költöztem, s azt mondta, már megérti, miért érte meg nekem inkább többet fizetni, de egy ilyen lakásban élni. Szóval, büszke lehettem ismét a kéglire. Aztán kicsit még beszélgettünk Benjamin-ékkel, meg kicsit magunkban is, aztán visszakísértem a buszhoz, de lehet, hogy este ő is csatlakozik a társasághoz, ha nekiindulunk.

Megpróbálom magamat kipihenni a következő két napban, no meg majd jelentkezem is. S aztán rövidesen itt a július 8. (s nekem még mindig nincs a kezemben a személyim és a lakcímkártyám…) :)