író dalom

Oly ritka az a szép,
ki képes összezilálni alakját,
majd visszanyerni,
mint víztükör, újból.
Ki ilyet talál: boldog.
A legtöbbje
megállít inkább: "Ez
a kellő távol. Innen
nézz!" És túlvégleges
testükre vággyal hajolni:
a látás
tompaságára vall.

Petri György: Oly ritka

discovering Emerson again

"To laugh often and love much;

To win respect of intelligent people

And the affection of children;

(photo by Rabbi Yaakov Asher Sinclair)

To earn the approbation of honest critics

And endure the betrayal of false friends;

To appreciate beauty;

To find the best in others;

To give one’s self;

To leave the world a little better,

Whether by a healthy child,

A garden patch,

Or redeemed social condition;

To have played and laughed with enthusiasm

(Tonya Crawford)

And sung with exultation;
To know even one life has breathed easier
Because you have lived…
This is to have succeeded."

Ralph Waldo Emerson (1803-1882)

He treats us

He treats people vs people treat people. Don't blame anyone else especially not God for treating. First of all, check yourself.

This is so simple that hurts.

Then Peter came to Jesus and asked,

"Lord, how many times shall I forgive my brother or sister who sins against me? Up to seven times?"

Jesus answered,

"I tell you, not seven times, but seventy-seven times.

Therefore, the kingdom of heaven is like a king who wanted to settle accounts with his servants.

As he began the settlement, a man who owed him ten thousand bags of gold was brought to him. Since he was not able to pay, the master ordered that he and his wife and his children and all that he had be sold to repay the debt. At this the servant fell on his knees before him. ‘Be patient with me,’ he begged, ‘and I will pay back everything.’ The servant’s master took pity on him, canceled the debt and let him go.

But when that servant went out, he found one of his fellow servants who owed him a hundred silver coins. He grabbed him and began to choke him. ‘Pay back what you owe me!’ he demanded. His fellow servant fell to his knees and begged him, ‘Be patient with me, and I will pay it back.’ But he refused. Instead, he went off and had the man thrown into prison until he could pay the debt.

When the other servants saw what had happened, they were outraged and went and told their master everything that had happened.

Then the master called the servant in. ‘You wicked servant,’ he said, ‘I canceled all that debt of yours because you begged me to. Shouldn’t you have had mercy on your fellow servant just as I had on you?’"

(Mt 18:21-33)

(picture: Graceway Media)

ez kedves

ebben is benne van, "indulj"

http://vanmegoldas.net/

Philippians and Ignace

don’t worry about anything

pray about everything

tell God what you need

(Phil 4:6-7)

tenni az Isten felé pár lépést

Kárpáti Tibor - Gyöngyöt az Embernek


valami érzést
gyönyörűt, szépet
valami hangot
valami képet
napfény ecsetje
napsugár húrja
valami újat
valamit újra
valami ősit
valami égit
valami hősit
valami régit
valami földit
valami gyarlót
fagyöngyöt vágó
holdsugár-sarlót

szent dal csengését
majd a szent csendet
káoszban fogant
újjászült rendet
játékot, harcot
s a végén békét
tó mélyén alvó
tündérek képét
lelkek sebére
hófehér tépést
tenni az Isten
felé pár lépést
átlépni közben
árkot, göröngyöt
és az Embernek
szórni a gyöngyöt


http://www.youtube.com/watch?feature=endscreen&v=SgghVvTXbn8&NR=1
ha nem lennének elegendőek csak a szavak

van kérdés? van kérdés

Megnevezendő pozitív emberi vonások (- ha a hit nem vonás): őszinteség, nyíltság, határozottság, könnyedség (vidámság), nem kérkedő tudás, gyakorlottság (rutin). Az előzőek hiánya: határozatlanság, nagyzolás, untató kedvetlenség, vagy hangsúlyozottan a hiteltelenség.

A hitelesség nagyon sok mindent magába tud foglalni. Ennek teljes elérése nagyon, nagyon összetett cél - befogadó közeg függvénye is -, de törekvést érdemel.

Egy keresztény közösségben: természetesség, hiteles őszinteség. Nem a tökéletesség elvárásával, de hát ki látott már tökéletes közösséget. S ennek továbbadása: vagyis a már emlegetett őszinte nyíltság és a keresztény alapokra építő közösségben lét szeretete.

(fotó: czanna)

Pink-nek a köszönet

"If God is a DJ
Life is a dance floor
Love is the rhythm
You are the music"

fenomenális

a képért pedig külön elnézést, de azt sem lehetett kihagyni

jó éjt mindenkinek

részben

"Semmi sem fontosabb, mint hogy az embernek az érthetetlennel állandó kapcsolata legyen."
Hamvas Béla

röviden?

A szeretet kockázatos.

Take a chance.
Life's too short.

állandóság, folytonosság, fejlődés

ha a múlt fontosabb tud lenni, mint jelened,
akkor keress tovább más jövő után,
amíg az jobb jelenné nem válik, mint
múltad jelen ihletése

Függ-öny helyett

Ha követelünk valakit, valamit, ha elvárunk valakitől valamit, nem más, mint függőség.

Vagyis mástól várni saját boldogságunk megvalósítását. Igaz ez életünk minden helyzetére, formális és informális eseményére, minden fejezetére és létezésünk minden tárgyára.

Amint lehetőséget adunk magunk számára annak felismerésére, milyen érzés önmagunk boldogságáért tevékenynek lenni, vagy mást boldoggá tenni, ennek élménye önmagát érteti meg, így kár is lenne itt magyarázni. Azt is érteni kell, hogy az örömszerzés nem egy teljes önmegsemmisítést jelent. Önmagunkat nem eltörölni, hanem elfogadnunk (szeretnünk) kell, hogy valóban függetlenné válhassunk másoktól. Ez éppen tűnhet önzésnek is. De ha csak tűnik, akkor ez máris nem olyan mérvadó, igaz?

Nem kell keresni másban a boldogságunkat.

Nem másból ered, másban kiteljesülhet.

(Sokak-ok után szabadon)

Majd' 8.700

Ez úgy született, hogy cikknek készült. De nem lehetett azzá. Így múltat idéző terjedelmes blog bejegyzéssé válik. Nem bánom. Talán Ti sem.
Tudjátok, mi a közjó? Rendben, lehet, hogy nem ez alapján fogjátok, de egy próbát megér.

Common, avagy public

„A nők olyanok, mint a filozófia, a fene sem érti őket, mégis úgy kell tenni, mintha világos volna, mint a nap.” (Piscatus)

Egy nappal az előtt, hogy hozzáláttam a közjó fogalmának sajátos szavakba öntéséhez, belebotlottam ebbe a kissé csípős, mégis nagyon is summás idézetbe, s bármennyire is igyekeztem elhessegetni gondolataimból, egyre másra visszatért, miközben komolyabbnál komolyabb értekezésekbe ütköztem későbbi kutakodásom során. Kissé provokatív, igaz, de közel sem nőellenesnek szánt, pusztán férfi mivoltomnak köszönhetően egy számomra könnyen értelmezhető felütés. Egyébként pedig egyszerű hétköznapiságom pimaszul burkolt fejhajtása a női titokzatosság és az elmélyült filozófia előtt.  De miért is lehet egy általános jóról szóló írás csattanós bekezdése?

Először is a közjó szorul definiálásra. Már ez önmagában is egy kihívás, hiszen az is elég, ha csak számba vesszük, milyen szempontokból értelmezhető a fogalom egyáltalán. A teljesség igénye nélkül: társadalomtudományi, (szociál)politikai, állami, egyházi, gazdasági, vagy éppen kulturális.

Az arisztotelizmusra is építő Aquinói Szent Tamás az elsők között szolgált erre a kifejezésre (is) egy használható leírással. Úgy tekintett az egyénre, mint egy nagy egység része, amiben az egyén az „ami, és amije van”. Ha pedig jónak tekinthető, nem tekinthető önmagában jónak, hacsak nem része egy közös jónak. Sőt, kifejezetten az által válik jóvá, ha a nagyobb jónak tagja.

Az újkor embere azonban már nem kívánta önmagát csak egy általános egész részeként látni és értékelni. A szubjektív létezés önmagában kívánt magyarázatot saját maga jóságára. S elkezdett átformálódni az erősen konzervatív megfogalmazás. A „modernizált” közjó már egyszerre eszköz és önérték. Egy felől – a II. Vatikáni Zsinat által megfogalmazva – „társadalmi életföltételeknek az összessége”, melyek a tökéletesség eléréséhez biztosítanak teljesebb és könnyebb elérést. Ebben az értelemben – dr. Tuba Iván szavaival élve – a közjónak instrumentális szerep jut az önmegvalósítások érdekében. Másként, megteremt mindenki számára egy olyan életkörülményt, mely – az egyént önmaga viszonyában tekintve, vagy akár éppen ellenkezőleg, a közösség többi tagjához viszonyítva (?) – egy pozitív, kielégítő állapotba helyezi. Hadd zavarjak itt be egy közbeékelt kérdéssel: vajon képes-e az egyént meg is tartani a jóban, s ha igen – és számomra így van csak egyáltalán a kifejezésnek értelme –, milyen áron?

Eszköziességéből ered a kifejezés másik értelme. Önmagában értéket is fejezhet ki, ha a társadalomban élő ember a szolidaritás jegyében saját javait a többiek érdekében érvényesíti is. Vagyis saját jólétét felhasználja közössége javára. Ekkor a közösség már létező értékei tovább gyarapodnak, újra kalibrálva ezzel akár egy egész társadalom értékét is.

Összegzésképpen ismét a zsinatot idézném szabadon: az ember, mivel érzi, hogy nem képes egymaga előteremteni az általa elképzelt élet minden feltételét, már szükségképpen is felajánlja képességeit egy működőképesebb közösség javára.

Mire épül a közjó? Interakcióra, talán mindenek felett. Hiszen a fogalom lételeme, alapfeltétele a társadalom, így az ember. Szándékra, ami egy közösség ellátottságára és ellátására irányul. Ugyanakkor nem véletlen, hogy a liberalizmus, de a szocializmus is ismeri a kifejezést, mert ugyanannyira szól az egyén javairól, mint a közösség érdekeiről. Tehát könnyen tekintheti magáénak majdnem bármilyen eszme, vagy szociális intézményesség (államformák stb.). Csak talán az arányai váltakoznak, annak tükrében, hogy az éppen aktuális rendszerben mennyire szolgál az eszmeisége egy érdekcsoportot jobban, vagy kevésbé, mennyire a személyt, vagy mennyire egy többséget. Szociális érzékenységet, ezzel együtt jóra törekvést is elvár, mert jelleméből eredően nem tud szolgálni csupán egyéni érdekeket.

Nem véletlenül az angolszász kultúrából választottam a szójátékot címként. Brit befolyásoltságú társadalmakban a commonwealth szó nemzetközösséget jelent. Hangsúlyosan Nagy-Britanniában és Ausztráliában. Egy roppant erős kifejezés eltérő, de együtt élő népek egységének kifejezésére. Tehát olyan közösségek ismérve, melyek jelen, modern korunk meghatározó, sikeresnek nevezhető jóléti társadalmai. A szó jelentése tükörfordításban: megosztott javak, közös vagyon, közös jólét. De lépjünk egyet vissza szótanban. Míg a közjó megfelelőjeként manapság inkább a public good (közös jó, latinul pro bono publico) kifejezéssel találkozunk nemzetközi megfogalmazásokban – elsősorban gazdaságtani megközelítésekben –, mégis könnyen találunk rá az irodalmakban más szinonimákra is: common good (közös jó, latinul commune bonum), máshol common weal/commonweal (közös jólét/közjó, latinul reipublice) politikai, etikai, vagy filozófiai vonatkozásokban. S miért az árnyalatnyi, mégis szembetűnő különbség? Éppen azért, mert mára kényelmünk, és jóérzésünk feltételei már közel sem annyira körvonalazhatóak, vagy legalább is leegyszerűsíthetőek, mint voltak évszázadokkal ezelőtt. Gondoljunk csak a hierarchikus Maslow-piramisra, ami az ’50-es évek óta a motivációkutatás egyik alaptétele. Egyes szintjei bár öröknek mondható általános emberi igényeket neveznek meg, mégis egészen más ingerek befolyásolják a piramisban található egyes szükségletekkel szemben támasztott újkori elvárásainkat. És ezt – az amúgy gyönyörűen színes és választékos magyar nyelvhez képest – a modern angol „szokatlan választékossága” érzékelhetőbbé teszi. Az elvárások lehetnek lelki, szellemi és anyagi vonatkozásúak. S ezeken belül is nagyok az eltérések.

De mindenképpen figyelemreméltó, hogy ezeknek a közösségeknek az egy szavas megnevezése ilyen eredetre vezethető vissza.

Jog- és politikaformáló a közjó, de éppen az előbb vázolt többarcúságának köszönhetően válik még nagyobb kihívássá definiálása és megteremtése, annál inkább fenntartása. Így aztán, lássuk be, nehezíti az akár csak az előbb említett szakterületek képviselőinek – jogalkotók és politikusok – feladatát. Hiszen az elvárások a szivárvány megannyi színárnyalatában tündökölnek. Mit jelent a világ egyik felében az éhség, vagy a biztonság fogalma, vagy a másikban az elismerés és az önmegvalósítás lehetősége?

Ha el is tekintünk az emberi élet felett való rendelkezéstől – bár a hűbérúri rendszer, vagy a boszorkányégetések és a rabszolgaság helyett ma van abortusz-kérdés –, hogy mi az általános jó, abban talán az évszázadok során a közjó etikai megközelítése még a legállandóbb. S talán nem véletlenül. Az ember élethez való joga felett rendelkezni végképp nem a mi tisztünk.

Nem ad lehetőséget minden részrendszer kibontására egy ilyen jellegű összefoglalás. De mégis, legalább megnevezésüket fontosnak tartom, hogy gondolatot ébreszthessenek. Ki tudja, melyik, ki számára, mit elevenít fel saját élettapasztalataiból, hogy ezzel közelebb hozhassa, megfoghatóbbá tegye a közjó fogalmát. A már említetteken túl – mint államformák (avagy szociális intézményességek), gazdaságtan, jog, politika (közigazgatás), szociáletika tudománya (a család fogalma!) – szándékosan kissé ömlesztve, de meg kell említeni akár hangsúlyozva is a közellátást – az egészségügyet, vagy az oktatást, azon belül is a tanulást és a közösségi feladatvállalásra tanítást. Fel kell sorolni a kultúrát – vallások, világnézetek, vagy akár zene és más művészeti ágazatok –, tudományokat és a technikai fejlődést – telekommunikáció és média. Mindenkinek ajánlom, akár csak az egyikkel kapcsolatban töprengjen el, mit jelent önmaga számára az a norma, aminek meglétét saját életterében fontosnak tartja ahhoz, hogy jól érezhesse magát. S mi az, amivel hozzá tud járulni a helyi közösség jólétéhez?

Végezetül jöjjön néhány olyan kifejezés, ami szorosan összefügg a közjó fogalmával.

A kölcsönösség biztosítja, hogy környezetünktől elfogadva részesülhessünk a jóból, és egyénenként adjunk is hozzá. Együttműködés szükséges a gondolatok megosztásához és közös megvalósításához. Ehhez magánjavak és közjavak felhasználása együttesen biztosítja, hogy mindenki azt végezhesse, ami boldoggá teszi. A közösség, amiben mindez értelmezhető, nem csak lakóhelyünk, munkakörnyezetünk, vagy hitköz(ös)ségünk lehet, hanem minden érdekegyezésre, nézetbeli azonosságra épülő, vagy még tágabban, minden közös cél által vezérelt együttműködő csoport.

Mindezek után a kezdőhangot megteremtő idézetre visszatekintve, remélem, az összes szava értelmet nyert: kommunikáció ember és ember között – hát még, ha a nemek harcát tekintjük – legalább annyira bonyolult és összetett, mint filozofikus eszmefutást szavakba önteni rólunk, mindnyájunkról, az egységes és közös érdekekért folytatott munkálkodásról, a szolidáris együttélésünk megvalósításának fogalmáról. 

Önértékelj

"Minél alacsonyabb valakinek az önértékelése,
annál jobban vonzódik azokhoz, akik szeretik őt.
Minél magasabb az önértékelése,
annál inkább szabad abban,
hogy kivel létesít és tart fenn kapcsolatokat."
(Pál Ferenc)

Valóságos cselekvő

"Aki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe
és megmarad amellett,
aki tehát nem feledékeny hallgató,
hanem valóságos cselekvő,
az boldog lesz az ő cselekvésében."
(Jak 1,25)

Simple Silly

Minek bonyolítani az életet?

Hiányzik valaki?................................Hívd fel.

Találkozni akarsz?................................Hívd meg.

Értsenek meg?...........................................Magyarázd el.

Kérdésed van?...................................Kérdezz.

Nem tetszik valami?.................................Mondd meg.

Tetszik valami?...........................................Nyilvánítsd ki.

Akarsz valamit?.............................Kérd.

Szeretsz valakit?...................................Mondd el.

Senki nem fogja tudni, mi jár a fejedben.

Jobb kifejezni, mint elvárni.

Ha kaptál is egy NEMet, adj egy esélyt az IGENnek is.

Egyetlen életed van. Éld meg egyszerűen, lebutítva :)

fáradtan

"akad aki érti, mit jelent, hogy az a húr csak megfeszülve zeng"

Szeretet himnusz (1 Kor 13 ) - átgondolkodva - XVI. (befejező) rész

A záró sor:

"Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük legnagyobb a SZERETET."

- Sokat hallható. Hit, remény és szeretet triója. A legnagyobbnak nevezett szeretettel. Mindezt végig olvastam. Talán még soha nem gondolkodtam el ilyen részletesen, ilyen hosszasan egy ekkora szentírási részről, mint a himnuszról az elmúlt 3 hét során. Valóban más értéket kapott ez a szó. Azt a felsőbbrendűségét, amiről eddig csak sokat hallottam, de nem igazán fogtam fel soha, miért olyan nagy dolog szeretni,... Nos... talán kicsit közelebb jutottam ahhoz, hogy értsem, hogyan látok ma még csak tükörben, és abban is csak homályosan.

Nem fogom kielemezni a záró mondatot. Ez valóban egy tartalmas befejezés. De nem szeretnék most hitről és reményről is „eszmét futtatni”. Részben az elmúlt napokban beleszövődtek a gondolatokba, másrészt pedig legyen elég témának a szeretet. Így sem egy kis falat önmagában sem.

Egyet biztosan érzek: a vágy még nagyobb lett, hogy igazából szeretni tudjak, de ugyanakkor be is fogadni, "szeretve lenni". Ezek hatalmas ajándékok.

Fogadjuk el.

Hiszem Azt, akibe reményemet vetem, hogy vele képessé válok valóban szeretni és a szeretetet elfogadni.

Szeretet himnusz (1 Kor 13 ) - átgondolkodva - XV.rész

„Most még csak töredékes a tudásom,

akkor majd úgy ismerek mindent,

ahogy most engem ismernek.”

- A napok során megismert és jól körbejárt töredékesség. Saját magáról is bevallja, hogy az ő tudása is kevés még. Aki egyébként egy szent. Egy nagy szent, egy nagy térítő, olyan ember, akit sokan követtek példája nyomán.

- A következő gondolat viszont, közeledve a végső csapást mérő nagy záró mondathoz, ismét rémítően tömör, sűrű. Benne van maga a majd akkor – amiről tehát tudjuk-e mi (lesz) az (?) –, benne van, hogy az ő ismerete, tehát a miénk, az emberek ismerete milyen lesz akkor, de ami mindezeknél megrázóbb: „ahogy most engem ismernek”.

Kik? Ahogyan az Atya, a Fiú, a Szentlélek, a Szentháromság ismer bennünket? Netán az angyalok? Vagy ahogyan mi, emberek ismerjük egymást?

Mindent tud rólunk a világ? Mi mit tudunk másokról? Mit tudunk a világról?

S ezek a tudások alapján ítéljük meg egymást? Ennyik alapján?

- Mi az, amit nem akarjuk, hogy tudjon rólunk bárki is? Biztos van. Nekem is van. Na. Az Atya ezt is ismeri. (Innentől nem is olyan sérthetetlen és misztikus. Máris nem csak én tudok róla.) De vajon az ilyen féltett titkaik mennyire befolyásolnak másokat? Hiszen az enyém is kihat, meghatároz engem, különben nem ragaszkodnék hozzá, nem félteném másoktól ennyire.

S ha ilyeneket nem tudunk egymásról, ilyen meghatározó dolgokat, akkor milyen alapon is ítélünk? S ítéletünk mennyire lehet helytálló?

- Másokat tartunk valamilyennek a saját képalkotásunkon keresztül.

- De csak úgy tudunk másokat szeretni, ha önmagunkat is szeretjük.

- Ugyanakkor, amit a legjobban utálunk a másikban, az pedig a magunk gyengesége.

Hát szeressünk. Szeressük önmagunkat, elfogadva és tudomásul véve saját gyengeségeinket is, s akkor tudni fogjuk szeretni a másokat is, akik szintén gyengék ebben-abban, de „na és”. Emberek vagyunk.

Fogynak a gondolataim.

Szeretet himnusz (1 Kor 13 ) - átgondolkodva - XIV.rész

- Legyen bárhogyan is. Legyünk fiatalok, vagy öregek, érettek, vagy kevésbé azok, amíg nem ismerjük fel, nem éljük meg a valódi szeretetet – hogy az mi –, addig nem tapasztalhatjuk meg a dolgokat a maguk valóságában. 

„Ma még csak tükörben homályosan látunk,

akkor majd színről színre.”

- Mi van, ha a megváltás – az Örök Élet – egyet jelent a tökéletes szeretetettel, annak elsajátításával? Egy átlényegülésről lehet szó. De képzeljük csak el, milyen is lehetne, ha Mindenkit képesek lennénk szeretni.

… na, ezért egy átlényegülés.

- Mit látunk homályosan?

Önmagunkat a tükrökben - másokban -, és mindent, ami körülvesz bennünket.

Szeretet himnusz (1 Kor 13 ) - átgondolkodva - XIII.rész

„De amikor elértem a férfikort,

elhagytam a gyermek szokásait.”

- No persze, igen, mert mindenki olyan komoly és érett, s persze csak úgy elhagyja.

- De nézzünk mögé most annak a hasonlatpárnak, ami az elmúlt napi és a mai idézett mondatokból áll elő. Mi van akkor, ha a gyermekkor a még „tapasztalatlan” és kezdetleges szeretet-készségünket jelképezi. Mint embernek, nem kis feladat azt a szeretetet nyújtani – és befogadni sem – amiről ez a himnusz beszél. Mint a tegnapi másik idézetben, ahol azt javasolja Pál, hogy értelem dolgában legyünk érettebbek. Így a felnőtté válás jelentheti azt, hogy a gyermekségből egyszerűen felnőtté leszünk, vagyis megtanuljuk, megértjük, megtapasztalva elsajátítjuk a szeretet művészetét, képességét.

- Gyermeki szokásainkon túllépve, elkezdjük gyakorolni (vagyis megvalósítani) a valódi szeretetet.

De ez nem korról, nemről, magasságról, őszbe boruló hajkoronáról szól. Ez valami belső felnőtté válás. Olyan, amire egy szent már gyermekként is képes lehet(ett). Egy Kis Szent Teréz, vagy korunk egyik fiatal boldoggá avatottja, Chiara Luce Badano.

- Nem, nem kell megöregedni, s nem kell fásult felnőtté válni. Csak képessé kell válni szeretni, éretten.

Szeretet himnusz (1 Kor 13 ) - átgondolkodva - XII.rész

„Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyermek,

úgy gondolkoztam, mint a gyermek,

úgy ítéltem, mint a gyermek.”

- Ezt miért írta Pál? Mire akart célozni ezzel? Milyen kapcsolatban áll ez a szeretet kifejeződésével, megnyilvánulásával, kinyilvánításával?

- Hogyan beszél egy gyermek? Számomra egy gyermek őszinte, nyitott és én mindig gyermek maradnék, ha csak ezen múlna.

- Hogyan gondolkodik egy gyermek? Roppant egyszerűen és következetesen. Nyilvánvalóságok és képzelőerejének legtisztább kombinációi alkotják tiszta naivitásának bölcsességét.

- No és az ítéletek, a megítélés? Ritkán ítél el, ritkán ítélkezik. Azonban a gyerek is megítél, igen. Következtetést és tanulságot von le eseményekből. S persze mindeközben kezdi eltanulni tőlünk, felnőttektől ennek negatív formáját is, de az olykor tisztán látható megrökönyödésük éppen a döbbenet kifejeződése, és a számukra addig egyértelmű ítéletalkotás deformációját jelzi.

Ahogy olvastam valahol az összefoglalást:

a gyermek kíváncsi, hiszékeny, nyílt,

reménykedő, nem kész ember – alakuló.

S kivételesen hadd írjak le kettő további idézetet a Bibliából

(best-seller, amúgy):

(Jézus) „Bizony, mondom nektek: ha meg nem tértek és nem lesztek olyanok, mint a kisgyerekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki ugyanis kicsivé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. És aki befogad egy ilyen kisgyereket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsik közül, akik hisznek bennem, jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tenger mélyébe vetnék, Jaj a világnak a botrányok miatt! Mert szükséges ugyan, hogy botrányok legyenek, de jaj annak az embernek, aki által a botrány történik.” (Mt 18,3-7)

(és Pál később) „Testvérek, értelem dolgában ne legyetek gyermekek, legyetek inkább a gonoszságban gyermekek; értelem dolgában viszont legyetek érettek.” (1Kor 14,20)

Szeretet himnusz (1 Kor 13 ) - átgondolkodva - XI.rész

- Mi lehet a tökéletes?

- Milyen lehet?

- Mit jelenthet?

- Elérkezik földi életünk során?

- Vagy akkor tapasztaljuk majd meg, amikor valami véget ér?

- Vagy csak földi életünk folytatódik valahogyan másképp, tartalmasabban, teljesebben?

- Jó lesz?

- Hogy lehetne rossz valami, amit egy ilyen hangzatú ígéret harangoz be?

- Mindenkinek egyszerre jön el?

- S még mindig csak a szeretet a téma?

- Vagy nincs is más, csak nem értem a szó lényegi értelmét?

„Ha azonban elérkezik a tökéletes,

ami töredékes az véget ér.”

- Ami töredékes, az nem teljes, az nem egész, az akadozó, szétesett, leginkább valószínűleg rendezetlen, omladozó, bizonytalan, labilis, megkérdőjelezhető, elbizonytalanító, tördelt, töredezett és tagolt, ráalapozásra alkalmatlan, ismét csak, jó eséllyel kusza. S mindez elmúlik, a végéhez ér. Itt is feltehetnék még hasonló már sorolt kérdéseket. Mit is jelent pontosan, hogy véget ér? Hogyan? Elmúlva végérvényesen velünk együtt, vagy csak eltűnik a töredékesség a további létezésünk elemeként?

Szeretet himnusz (1 Kor 13 ) - átgondolkodva - X.rész

- Eddig is éreztem. Megkérdőjelezhető, hogy emberi képességeinkkel felfogható-e egyáltalán, hogy mi a szeretet. S ez a dilemma csak tovább erősödött az elmúlt napok során. Most pedig lassan egészen bizonyossá válik: elképzelésünk csupán csak formálódhat róla. Megélhetjük egy-egy ajándékát ennek a csodának. Hol kaphatjuk, hol adhatjuk. De ez csak ízelítő.

„Most megismerésünk csak töredékes,

és töredékes a prófétálásunk is.”

- Éppen ezért minden szeretetről alkotott véleményünk, és nézőpontunk csupán részben képes csak megfogalmazni, szavakba önteni annak bármilyen megnyilvánulási formáját. Ne is próbálkozzunk. Hagyjuk, hogy egyszerűen csak magával ragadhasson egy érzelemben, vagy egy valaki iránt tudatosan is megélt áldozatvállalásban, egy másik emberben, egy tiszta, őszinte odaadásban. S egyszerűen legyünk azon, hogy ezt mások számára valahogyan szintén átélhetővé tegyük.

- De ugyanígy a filmek világában gyakran emlegetett, szinte fizikai fájdalommal kísért érzésekben, amik uralmukba tudnak minket keríteni, a gyomorban repkedő pillangóknak köszönhetően, a túláradó formájának megélésében szeretteink iránt, vagy egy kisbaba, egy kiskutya láttán, és egyéb, személyre szabottan emocionálisan erre alkalmas ingereknek köszönhetően szinte bármilyen helyzetben lehetőségünk van, hogy találkozhassunk ezzel a csodával. Mindig adja, mindig rendelkezésünkre bocsátja.

Szeretet himnusz (1 Kor 13 ) - átgondolkodva - IX.rész

„A prófétálás véget ér,

a nyelvek elhallgatnak,

a tudomány elenyészik.”

- Nem kell ékesen szólni, hogy kifejezhető legyen.

- Talán egyáltalán nem is kell megszólalni hozzá.

- Sőt, érteni sem kell a működését.

- Arról nem is beszélve, hogy a szavak, a kommunikáció, a tudás pusztán véges és mit sem számító értékek az árnyékában. El tudod képzelni? Ha szeretsz, és hagyod, hogy szeressenek igazán: nem fontos mit tudsz, nem fontos hogyan adod elő, és egyáltalán eladnod sem kell önmagad. Csak lenni, szeretetben.

Szeretet himnusz (1 Kor 13 ) - átgondolkodva - VIII.rész

-          A kicsúcsosodás. Katarzis.

Elérkezünk a mondatok számát tekintve

a himnusz közepéhez, egyben a legrövidebb,

a többi összetetthez képest egy éppen csak kibővített

tőmondathoz. Pál eddig sem vitte túlzásba a kijelentései

megmagyarázását. De ő megteheti, ő már letett annyit az asztalra,

hogy elgondolkodjunk:

na, jó, de mégis mit ért alatta?

  

 És itt van értelme.

Mert: hogy’ meri éppen ezt

a mondatot így kiemelni?

Egyáltalán, mi alapján jelentheti ki ezt?

 „A szeretet nem szűnik meg soha.”

-          Nem akartam sokat írni ehhez.

Hiszen a mondat ereje többek között

éppen abban is van, hogy csak ennyit mond.

Minden szót önmagával definiálni pedig nem lenne

túl építő jellegű. De…

-          Megszűnik vagy elmúlik?

Bennem, benned, vagy mindenben?

Ha mégis úgy érzem valamiről, hogy megszűnik,

akkor az mi lehetett, ha szeretet nem?

Ha pedig nem szűnhet meg - tehát mindig van -,

akkor egyáltalán valaha képes voltam már igazán

felfogni - tapasztalni - a létezését? Annak, ami mindig van?!

-         Soha?

Soha ne mondd, hogy soha. Ő meg le meri írni ezt is, csak így, egyszerűen, egy ilyen kurta mondatban. Ráadásul ez valami jó dologra vonatkozik.

Jó ég, mi lehet az, és honnan eredhet, ami nem szűnik meg soha?

-          Tényleg katartikus.