"Abban vagyunk szabadok, amiben kontrollált formában válunk alkalmassá arra,
hogy az adottságainkat, készségeinket megéljük."

2010. szeptember 26., vasárnap

Videók és Képek

Csak egy rövid gyűjtemény, hogy legyen miből szemezgetni.

Videók:

http://www.youtube.com/watch?v=53-UJ_8Rkho - a 6.közösség gyülekezője a Hyde Park sarkánál, Marble Arch és a Speakers' Corner között

http://www.youtube.com/watch?v=bQ4RIwvU5H4 - bejutottunk a parkba

http://www.youtube.com/watch?v=JWVucB4H9vg - A tömeg és Carol Vordelman

http://www.youtube.com/watch?v=HcdkXYQ3Z8E - XVI.Benedek beszéde

A szöveget az egyik katolikus blog-ról megszereztem:

My Brothers and Sisters in Christ, This is an evening of joy, of immense spiritual joy, for all of us. We are gathered here in prayerful vigil to prepare for tomorrow’s Mass, during which a great son of this nation. Cardinal John Henry Newman, will be declared Blessed. How many people, in England and throughout the world, have longed for this moment! It is also a great joy for me, personally, to share this experience with you. As you know, Newman has long been an important influence in my own life and thought, as he has been for so many people beyond these isles. The drama of Newman’s life invites us to examine our lives, to see them against the vast horizon of God’s plan and to grow in communion with the Church of every time and place: the Church of the apostles, the Church of the martyrs, the Church of the saints, the Church which Newman and to whose mission he devoted his entire life.

I thank Archbishop Peter Smith for his kind words of welcome in your name, and I am especially pleased to see the many young people who are present for this vigil. This evening, in context of our common prayer, I would like to reflect with you about a few aspects of Newman’s life which I consider very relevant to our lives as believers and to the life of the Church today.

Let me begin by recalling that Newman, by his own account, traced the course of his whole life back to a powerful experience of a conversion which he had as young man. It was an immediate experience of the truth of God’s word, of the objective reality of Christian revelation as handed down in the Church. This experience, at once religious and intellectual, who would inspire his vocation to be a minister of the Gospel, his discernment of the source of authoritative teaching in the Church of God and his zeal for the renewal of ecclesial life in fidelity to the apostolic tradition. At the end of his life, Newman would describe his life’s work as a struggle against the growing tendency to view religion as a purely private and subjective matter, a question of personal opinion. Here is the first lesson we can learn from his life: in our day, when an intellectual and moral relativism threatens to sap the very foundations of our society, Newman reminds us that, as men and women made in the image and likeness of God, we were created to know the truth, to find in that truth our ultimate freedom and the fulfilment of our deepest human aspirations. In a word, we are meant to know Christ, who is himself ‘the way, and the truth and the life’.

(később folytatta)

Newman’s life also teaches us that passion for the truth, intellectual honesty and genuine conversion are costly. The truth sets that sets us free cannot be kept to ourselves; it calls for testimony, it begs to be hear, and in the end its convincing power comes from itself and not from the human eloquence or arguments in which it may be couched. Not far from here, at Tyburn, great numbers of our brothers and sisters died for the faith; the witness of their fidelity to the end was ever more powerful than the inspired words that so many of them spoke before surrendering everything to the Lord. In our own time, the price to be paid for fidelity to the Gospel is no longer being hanged, drawn and quartered but it often involves being dismissed out of hand, ridiculed or parodied. And yet, the Church cannot withdraw from the task of proclaiming Christ and his Gospel as saving truth, the source of our ultimate happiness as individuals and as the foundation of a just and humane society.

Finally, Newman teaches us that if we have accepted the truth of Christ and committed our lives to him, there can be no separation between what we believe and the way we live our lives. Our every thought, word and action must be directed to the glory of God and the spread of his Kingdom, Newman understood this, and was the great champion of the prophetic office of the Christian laity. He saw clearly that we do not so much accept the truth in a purely intellectual act as embrace it in a spiritual dynamic that penetrates to the core of our being. Truth is passed on not merely by formal teaching, important as that is, but also by the witness of lives lived in integrity, fidelity and holiness; those who live in and by the truth instinctively recognise what is false and precisely as false, inimical to the beauty and goodness which accompany the splendour of truth, veritatis splendor.

Tonight’s first reading is the magnificent prayer in which St Paul asks that we be granted to know ‘the love of Christ which surpasses all understanding’. The Apostle prays the Christ may dwell in our hearts through faith and that we may come to ‘grasp, with all the saints, the breadth and the length, the height and depth’ of that love. Through faith we come to see God’s word as a map for our steps and light for our path. Newman, like the countless saints who preceded him along the path of Christian discipleship, taught that the ‘kindly light’ of faith leads us to realise the truth about ourselves, our dignity as God’s children and the sublime destiny which awaits us in heaven. By letting the light of faith shine in our hearts, and by abiding in that light through our daily union with the Lord in prayer and participation in the life-giving sacraments of the Church, we ourselves become light to those around us; we exercise our ‘prophetic office’; often without even knowing it, we draw people one step closer to the Lord and his truth. Without the life of prayer, without the interior transformation which takes place through the grace of the sacraments, we cannot, in Newman’s words, ‘radiate Christ’; we become just another ‘clashing cymbal’ in a world filled with growing noise and confusion, filled with false paths leading only to heartbreak and illusion.

(a fiatalsághoz intézve)

Do not be afraid to give yourself totally to Jesus. He will give you the grace you need to fulfil your vocation. Let me finish these few words by warmly inviting you to join me next year in Madrid for World Youth Day. It is always a wonderful occasion to grow in love for Christ and to encouraged in a joyful life of faith along with thousands of other young people.

(XVI. Benedek pápa, 2010.09.18. Hyde Park, London)

http://www.youtube.com/watch?v=jV28JrdeaGY - Pápa búcsúja a park tömegétől.


Egy kicsit más. A Sandwich Round a kerékpárról:

http://www.youtube.com/watch?v=6c1G918JdaA

http://www.youtube.com/watch?v=4SZ41Px3pXU

http://www.youtube.com/watch?v=W5h5X5K1DpY

http://www.youtube.com/watch?v=u6r8j6vha60

http://www.youtube.com/watch?v=qWGmWErblcw - egy kis falat Camden.


S képek továbbra is innen: http://picasaweb.google.hu/Marcchius



2010. szeptember 20., hétfő

Hosszúra nyúló rege, nem a csodaszarvasról

Előre ajánlom, hogy ezt a bejegyzést érdemes talán több lélegzetre olvasni majd, mert nem egy rövid fajta.

Van mit írni, s mindenkinek van mit írnia, ha jobban belegondol. Amikor belekezdtem ebbe a blog írásba, nem is gondoltam, milyen előnyei lehetnek. Azóta azonban megannyi okot és érvet találtam már rá. Az egyik legújabb, s talán kézenfekvőnek tűnő, hogy ha végig gondoljuk a napjainkat, keresve benne a történeteket, az eseményeket, s különösen az ízes, vidám, élményekkel dúsított pillanatokat, akaratlanul megtesszük azt, amit hajdani, vagy akár ma annyira kedvelt keleti bölcsek, vagy akár a világ megannyi lelki vezetője ajánl. Vagyis, hogy szánjunk rá néhány percet, hogy átgondoljuk a mindennapjainkat, s észrevesszük, mennyi mindenért lehetünk hálásak, mennyi jó dolgot ad nekünk az Élet, vagy akár csak egyetlen másik ember, egy helyzet, egy történés, akár csak egyetlen nap során. S az életünk ettől egészen más irányt tud venni. Soha nem szűkölködtem hálaadásokban, napjában megannyiszor ostromoltam a Nagyfőnököt köszönetekkel, hálával, de mióta itt vagyok, mindez megsokszorozódott (- s nem hiszem, hogy a 0 hosszúsági meridiánnál erősebb lenne az isteni beavatkozás, mint a keleti 19-es környékén, tehát a különbség valószínűleg nem ebből ered.) :)


Hogy most mik is hívták életre ezt a bevezetőt? Az első nagy váltást ugye megtettem, immár Sandwich Man –ként rovom London utcáit. Reggelenként elsőkként megyek az Easton Street-i központunkba, mert megkaptam az egyik legnagyobb kört, így ildomos időben nekiindulni. Ez azt jelenti, hogy kb. 7.30 körül általában ott vagyok – mint tudható, nem vagyok egy nagy alvó, nem szeretem alvással vesztegetni az időt, így a korai kezdés cseppet sem zavar. Leveszem a polcokról a ládáimat, a 4-es kör az enyém, tehát a 4-es kör polcairól, amikbe a konyhai brigád a reggel folyamán beleválogatta már azokat az ételeket, amik az én köröm listáján elő vannak rendelve. Ezek egy részét nekünk kell előző nap a kör után a számítógépen frissíteni, a többi dolgot pedig a management határozza meg, melyik körre, mennyit adnak. Ezek után előkészítjük magunknak az úthoz szükséges kisebb ládákat, s mindenki úgy rendezi el benne a termékeket, ahogy jónak találja. Én többnyire külön teszem a szendvicseket (kb. 60-70/nap), majd egy másikba az édességeket a crisps (chips) –ekkel, dobozos üdítőkkel, egy harmadik a maradék szendvicseknek, salátáknak, tésztáknak (penne stb.). S még egy láda, ha még több a kihordani való – no és oda kerülnek a termoszok (töltve levesekkel), amik valódi Thermos márkájú és védjegyű, gyilkolásra is alkalmas kézifegyverek, de cserébe a leves még 6 óra múlva is gőzölög, ha kieresztik belőlük. Miután mindez rendbe van szedve, létszám ellenőrzés. Hiszen a saját jövedelmünk a saját felelősségünk, így nem árt pontosan megszámolni mindent, hogy visszaérkezéskor ne lepődjünk meg, ha a reggel listán szereplő 65 szendvics helyett csak 60 lett bekészítve nekünk, s ha visszahozunk pl. 5 db-ot, akkor az elszámolásnál nem 60 eladott, hanem csak 55 lesz, s ez, mire mindenféle terméket összeszámolsz, akár 10-20 darabos különbséget is okozhat. S mivel a napi bevételed 22%-a képezi a keresetedet, nem mindegy egy-két 2-3 fontos tétel haszna. Na de félre a részletekkel. S sok egyéb apró-cseprő részlet, amiket most azért nem boncolgatok tovább. A lényeg, hogy érkezés után kb. 1 óra múlva elindulok.

Az én köröm, amit a közelgő utazásomig kaptam csak meg – utána jön vissza a régi "tulajdonosa" a hosszúra nyúlt nyaralásáról (hónapokig nem dolgozott), aki hajdanán csinálta ezt a kört – Camden Town-ban van. A listámon 11 cég irodája van, 10 különböző cím (cégek, mint pl. NHS, GettyImages, CSB, Parcel Force stb.). A túra tehát megközelítőleg 9-től 2-ig tart. Az ember megérkezik, lebontja az utánfutót – szemléltetés –, lepakol a gurulós kocsira, betolja az irodákba a ládákat egy halomban, letáboroz kb. 10 percre, körbe jár, felébreszti vidám és élces hangjával a munkájukba belemerült megfáradt dolgozókat, majd visszatér a portékáihoz – itt éhes alkalmazottak jönnek, költenek, néha "bratyiznak" is –, aztán szedi a sátorfáját és továbbáll.

Az első hét remekül sikerült. Úgy volt, hogy napokig betanulok valaki más mellett. Aztán hétfőn Ilhan-nal, az egyik rutinos törökkel is töltöttem a délelőttöt az ő körén. Majd másnap egy Evran nevű lelkes sportolóra vártunk reggel, aki pénteken adta volna át nekem a 4-es kört, amit addig ideiglenesen ő csinált. De nem jött. Így Mike (dél-afrikai szülők eddig Kínában élt angol gyermeke, kb. 35-40 közötti), az egyik állandó "készenléti beugrós" lett felkérve, hogy csinálja velem a napot. Én keresem a pénzt, de ő még tanít. A nap káosz volt, késésben voltunk, Mike ezt nagyon nem tudta feldolgozni, így kapkodott, de még így is egész nap fülig ért a szám. A srác olyan szinten csodabogár, hogy konkrétan a reggeli indulásnál elveszített. Követtem volna, erre egy kereszteződésnél elhúzott, nem láttam többet, azt sem tudtam, hova ment, nálam nem volt még térkép sem a körről, sem lista, így a gps-em nem sokat tudott elárulni, hova menjek, s ráadásul a trailer az én bringám mögött robogott, így azt is tudtam, hogy ő legfeljebb az épületet fogja előbb látni, de nélkülem sokra nem megy. Na, mindegy, Márk vissza a bázisra, később Mike is, az első irodától vissza, aztán indulás újra. Az egész napos őrült cikázása után – ugyanis az égvilágon semmilyen közlekedési szabályt nem tart be – a délutáni visszaérkezésünkkor azért közöltem vele, hogy bármit hajlandó vagyok csinálni a továbbiakban, csak őt követni nem. De azóta is remek jóban vagyunk, persze hála annak is, hogy nem kell együtt tekernünk. Így jött el a szerda, amikor már annyira ember hiányban voltak, hogy nem volt senki, akit rám osszanak, aminek végtelenül örültem. Már alig vártam. Így szerdán már csak egy térkép, egy lista, a telefonom – a gps-el –, s én vágtunk neki a 4-es körnek. A bevétel jobb volt, mint az előző napi. Aztán jött a következő nap, ami még ennél is eredményesebb lett. Majd a péntek, ami köztudottan gyenge nap. Az emberek már készülnek korábban haza, többen irodán kívül étkeznek…, de én elértem egy olyan rekordot – kicsit átalakítva addigra már az irodák sorrendjét is a napirendben –, hogy péntek délután a főnökasszony kissé zavarba ejtő körülmények között közölte a bázison, igen sok más Sandwich Man előtt, hogy én vagyok A Hét Sandwich Man-je, s a legjobb, s a… Szóval megéltük, kérem alássan! Egy munkahelyen a hét dolgozója lettem. :)

Ez a hét is jól indult, szeretem, amit csinálok. Levegőn vagyok, tekerek, kereskedek, figyelem az apróságokat, figyelem a vásárlókat, az igényeiket, mosolygok, és felszabadult vagyok. (Ja, s Anyu, az egészségem most már valóban, lényegében tökéletes!) Tegyük hozzá, ma olyan bringát kaptam átmenetileg mára, hogy az egyik fékje nem működött, az első váltó sem, a lánc kb. 15-ször esett le, a hátsó kerék egész úton szambát járt… De minden rendben, s a mindenessel folytatott kisebb szócsata után, délután, míg én a saját bringámat bütyköltem a karámban, addig Mike megjavította a másik bringát, amit múlt héten, s amit holnaptól újra használhatok. Mindezek mellett, azt is megemlíteném, hogy délután a visszahozott ételekből azt veszel meg, amit akarsz, 10 penny-ért. S délután 3-kor, amikor bezár a bazár – addig ugyanis az utcáról is jöhetnek vevők, s a maradékokat kedvezményesen megvásárolhatják –, már minden ingyen préda! Úgyhogy nagyon nem kell már költenem étkezésre, végre eszem gyümölcsöt is – saláta, remek –, az ételek nagyon jó minőségűek, finomak, s legalább néha a többieknek is tudok hozni haza ezt-azt.

Tehát említettem egy saját bringát. Igen, ugyanis vasárnap reggel elmentem Brick Lane-re, a „hírhedt” piacra, s vettem magamnak igen olcsón egy Giant gépet. Egy kicsit kell rajta még dolgozni, de lényegében van egy nagyon jó gépem, pimasz árért. Képek itt!

Szombaton láttam a pápát. Körülbelül 1 cm-es valóságában. A Hyde Park igen nagy, s mi nem tolultunk előre a közösséggel, de az óriás kivetítők tökéletesen visszaadták az eseményt. Nem mise volt, inkább csak szentségimádás, „virrasztás” (Vigil). Szép élmény volt, az oltáriszentség előtt leborult, majd ott térdelt előtte hosszú percekig a pápa is. Az ima is szép volt. Igaz, mivel a gyülekező 12-2 óra között megkezdődött már a parknál, s a Pápa csak 6 után érkezett meg végül, a délutáni esemény kicsit fesztiválos volt, fellépők, tánckarok, persze minden vallási fűszerezéssel, de többnyire modern tánckörök, egy nagyon neves angol műsorvezető nővel, fánkos és kávés, és minden egyéb ételárusító standokkal, de mindent összevetve megközelítőleg 80000 hívő ember együtt imádkozott London közepén a pápával szombaton este. (Videók, képek).

Az én legnagyobb élményem azonban az volt délután, hogy nem voltam éppen társalkodós kedvemben – meg is tömtem a gyomrom egy saját szendviccsel, no meg egy fánkkal –, hát fogtam, lefeküdtem a dzsekimre, a hangosbemondóból éppen egy egyházi kórus nagyon kellemes többszólamú éneke szólt, én néztem a kék eget a változó felhőkkel, jobbra éppen ment le a Nap, s a tömeg éppen kicsit elcsendesedett. S rádöbbentem, hogy itt fekszem Londonban, a Hyde Parkban, szinte csend van, egy egyházi dallam lengi körbe a parkot, erősen, tisztán hallhatóan, és gyönyörű; én fekszem, nézem a kék égboltot, nem szólok egy szót sem, körülöttem megannyi ember, mégis szinte csend van, senki sem zavar meg… s ilyen pillanat talán soha az életben nem lesz még egyszer. Hogy ezek mind így együtt megtörténhessenek. Egészen magával ragadó volt az a néhány perc. A természet a város közepén, teljesen elfeledtetve a város rengetegét, megmarad a kék, a zöld, a fehér, s mindehhez a gyönyörű zene.


A Játékmester tehát ismét tovább terelte medrében életem hullámait.

A lakást belaktuk, s jól megvagyunk. Igaz, Paulo nagyon kilóg, önmagát zárta ki, ki sem mozdul a szobájából, bár ma végre kijött, de azt mondja, talán rövidesen elutazik, megrekedt kissé az életével. Azonban a többiekkel jól vagyunk, a házat egyre jobban rendben, kézben tartjuk. Vasárnaponként Carly rendszeresen készít hagyományos Sunday Roast-ot vacsorára, ami amolyan tradicionális angol vasárnapi estebéd. Ilyenkor együtt eszünk, bár Paulo ezekből is kimarad. De a társaság nagyon jól működik.


Volt naaagy bulizás lakótársakkal - és Roberta, az egyik volt lakó is itt volt arra a hétvégére Milánóból - Slim Jim's-ben, elbúcsúztatandó a Balans napokat, s megünnepelendő az új nappalinkat - ami a hall, berendezve ingyen bútorokkal.


Szkámék a hétvégén átköltöztek egy utcányira tőlünk egy nagyon kedves, nagyon szép garzonba. Úgyhogy vasárnap délután el is mentünk sárkányozni a Regent’s Park-ba Dáviddal. Az ő fejlődése szemmel látható és óriási. Nekem még annyira nem sikerült ráéreznem a sárkány és a szél érdekes együttműködésére. De érzem, meg lesz! :)


Holnap liturgia, szerdán Nagia-val elmegyünk megnézni moziban az Inception-t (Eredet), pénteken búcsú buli Chiara-nak (közösségi társ, egyelőre vissza kell mennie Olaszországba), aztán elvileg szombaton eucharisztia, amire ismét készülnöm kell, s vasárnap ismét közösségi program Pimlico-ban. Minden jó, ha jó a vége, jó, ha van vége, s jó, ha végre vége van. Ez a beszámoló hosszúra nyúlt, de nem ment a szelektálás. Hát így hagytam. Ha végig olvastad, egy igazi hős vagy, s nagyon köszönöm! :)

Szép napokat!

2010. szeptember 12., vasárnap

Videók

Egy kis sárkányozás, bútorbeszerző éjszakai akciózás, buli az "új nappaliban", az ingyen beszerzett bútorok között, majd a Slim Jim's Bar hangulata.
Mivel a videó feltöltés kissé kacifántos foglalatosságnak bizonyult a Blogger útvesztőiben, ezért a Facebook-ot választottam. Ide csak egy kis ízelítő jutott.

2010. szeptember 9., csütörtök

The Sandwich Man - a második lépés

Felmondtam. Már egy hete. S a hétvégén le is jár a kemény 1 hetes felmondási idő. Holnap visszaszolgáltatom az öltöző szekrényem kulcsát – amit végül egyáltalán nem használtam, mert reménytelenül kicsi kis fakknak bizonyult –, aztán felveszem a múlt heti borravalómat, valahogyan kikunyerálom az e hetit is, még vár egy hosszú hétvége (péntek 00:00-07:00, szombat 00:00-07:00, vasárnap 18:00-00:00), aztán jövő héten még egy fizetés, majd kissé eltolva az utolsó hétért még egy kevés apanázs a hónap vége felé, de mindezek alatt, vagyis: mi is következik?!

Tehát, ha az utóbbi időben nem voltam teljesen világos, a Balans lelkileg és fizikailag is nagyon kimerítő és megpróbáló volt. Felesleges stresszre pedig az embernek még itt sincs szüksége minimálbérért. Éppen ezért úgy döntöttem, ennél jobb is vár rám. Ezért egy kicsit gondolkodtam, s végül az olasz lányoknak köszönhetően megismert Leo – szintén olasz, jogász jelölt, aki Londonban volt most egy darabig, s októberben megy vissza befejezni jogi tanulmányait Olaszországban, illetve valószínűleg inkább Spanyolországban – segítségével szert tettem egy egészen jó kedélyűnek ígérkező állásra. Kerékpár, mögé szerkesztve egy utánfutó, abban megpakolt ládák előrecsomagolt ételekkel, szendvicsek, saláták, sütemények, édességek, gyümölcsök, üdítők, egy rikító piros póló az emberen, mint egyenruha, The Sandwich Man felirattal, s egy adag jókedv, egy kis lazaság, s már indulhat is az ember a napi körére. Az előre leszerződött ügyfélkörhöz, irodákba, amolyan mozgó büfésként. A múlt héten így jártam a DowJones és a BT irodáiban többek között, a próba körömön Leo-val. Bemész, lepakolsz, körbe mész, felhívva a figyelmet, hogy a szendvicses ember üzemben, s 10-12 percig fogadod a kiéhezett irodistákat, akik cserébe termelik a hasznodat. Nagyjából ennyi a történet. Reggel 8-ra kényelmesen befáradok a központba, felveszem a már előre összekészített ládáimat, elrendezem a kajákat, ellenőrzöm a mennyiséget, aztán irány a fehér gallérosok világa. Ott egy napi körön kb. 5-6-7 iroda vár majd, ez a jövő hétfőn derül ki, milyen kört is kapok pontosan, s aztán fél 2 körül az ember visszateker, remélhetőleg szinte üres utánfutóval a bázisra, ahol egy kisebb sorba állás után visszaadja a megmaradt elemózsiát, megtörténik az elszámolás, s zsebre rakhatjuk a napi haszon 22%-át. A szerződésem részleteit hétfőn délután fogom megismerni, de úgy tűnik, amolyan egyéni vállalkozó leszek, ami itt elég egyszerű procedúra, s rövidtávon még csak nem is veszteséges (bizonyos értékhatárig lényegében teljesen legálisan adómentes), s egészen önálló és szabad állapot.

Mindezzel az a célom, hogy – egyrészt kibiciklizem magamat Londonban, másrészt – talán ha nem is keresek majd olyan fenemód jól, nyugodtabb lesz a lelkivilágom, egészen szórakoztató az irodákat járni és szóba elegyedni az alkalmazottakkal - aminek akár még később hasznát is vehetem -, csak fél napos munka, hétköznapokon, tehát a maradék időt lényegében végre értékesen felhasználhatom.
Elkészült az angol-angol önéletrajzom a kísérő levéllel együtt, így már tegnap óta komolyan neki tudtam állni valódi mérnökszerű állásokra jelentkezni. Ugyanis be- és felismertem, hogy amíg a feladataim érdekesek és hasznosak voltak, addig kifejezetten szerettem a management-et ebben az ágazatban is. Ezért egyelőre igyekszem elhelyezkedni mérnöki management (Assistant Project Manager) pozícióban, felhasználva eddigi munkatapasztalataimat, ami itt alapvető igény. Tehát, ami már van, azzal élek. S aztán majd meglátjuk, a későbbiekben sikerül-e valóban elmennem Business Management-et tanulni, ami aztán megnyithatná az utat bármilyen ágazat felé, ha még továbbra is érdeklődni fogok akár a farm management iránt.
Felfedezem magamnak kicsit Londont, lesz időm sportolni, lesznek ismét hétvégéim, s ugyanakkor hétköznapokon el tudok menni mellékidőben – tehát nem főidőben – akár fallabdázni is végre. Tehát jónak ígérkezik ez a helyzet!

Itt volt Janó! Ma visszarepült Budapestre, de remek kis hetet varázsolt nekem is az itt létével. Kösz Janókám! Szkámmal, s olykor Dórival is – kedves felesége, csókolom a kisszdihandját – azért sikerült egy-két jó programot nyélbe ütnünk. Végre megnéztük belülről a The Coronet hajdani mozi épületet, ami már jó ideje egy igazi angol pub-ként üzemel, voltunk Canary Wharf-nál a DLR-rel, ami számomra egy óriási élmény volt, mivel eddig ezen a részén Londonnak még nem jártam – kész utópia még Londonon belül is. Majd tovább Greenwich-be , hogy a lábunk közé kapjuk a 0 fokot, s végre ünnepélyesen megtette első, kissé nehézkes röptéit az új sárkány Greenwich parkjában – merthogy szél most richtig nem volt! Tegnap este aztán még egy kis sörözés ismét az O’Neill’s Pub-ban, Angel-ben, majd az estét a Slim Jim’s Bar-ban zártuk éjjel Eric Clapton, Elvisz Prézli, Aretha Franklin, a Turnerek, Bob Marley és a Doors, Nirvana és Paul Simon, s megannyi közel sem idejét múlt régi nagy név különös Jukebox egyvelegében. Amolyan békebeli zenegépből! Még táncoltunk is! (persze azért nem akkora lelkesedéssel, mint a szomszéd asztaltársaság őrült lánya).

S, hogy mi jön?! Ma megvettem a repülőjegyeimet, így már tény, hogy szeptember 30-án befutok Budapestre, s egészen október 11-ig a környéken is maradok. Egy kitérővel Dunabogdányba, az már bizonyos. :)

Az élet most éppen színes, a munka éppen a legjobbkor rendeződött, mert így jövő hétvégén én is részt tudok venni a Pápa szentmiséjén, amit a Hyde Park-ban celebrál majd jövő hét szombaton. Már van jegyem, a közösséggel fogunk gondolom kivonulni. Kíváncsian várom az eseményt, ugyanis Angliában nagyon nagy a megosztottság, vagy még inkább elég nagy a pápa ellenesség a pedofil papok "rejtegetése" miatt. Egész konkrétan le akarták tartóztatni, ha belép az országba, a törvényszolgáltatás akadályoztatása és bűnpártolás címén. Ez a világ csak egyszerűen olykor nagyon furcsa.

Tehát összefoglalva, a következő hetek kerékpározásról, állásjelentkezésekről, közvetítő irodák felkutatásáról és regisztrációkról, reményeim szerint város felfedezésről és egy kicsit több kikapcsolódásról, leginkább sportolásról fognak szólni. Meglátjuk, mit bír az eklézsia, persze.

Hajrá Iskolások, hajrá Ovisok, csók a családnak, mindenkit ölelek!