"Abban vagyunk szabadok, amiben kontrollált formában válunk alkalmassá arra,
hogy az adottságainkat, készségeinket megéljük."
2010. július 22., csütörtök
Frissiben, melegében - hot news
Megközelítőleg 20 perce. A konyhánkban: jobbról balra, Paulo, Benjamin, és a blogos fiú. Egy kis Merlot Rosé mellett minden párkapcsolat egyformán bonyolult.
2010. július 21., szerda
Lovasi a buszon
A mai összeállítás azt hiszem szakaszosan áll áll majd össze, mert több mindent is igyekszem a mai napra besűríteni, ugyanis ez az egyetlen szabadnapom a hétre.
Képzeljétek, pénteken megyek először "majdnem-házi liturgiára", készülni a szombati eucharisztiára... ráadásul dél-kelet Londonba, úgyhogy lesz egy túrám.
Nem tudtam kiverni a fejemből, így meg kell osztanom veletek, mi történt a minap. Hétfőn, azt hiszem, éppen összekaptam magam, hogy induljak dolgozni. El is értem a jól megszokott 29-es buszom egyik járatát, elővettem a zenei válogatást, ami megóv a külső zajoktól, majd kitúrtam a táskámból a Viskó című könyvemet - amiről még azt hiszem lesz szó a későbbiekben, de nagyon ajánlom mindenki számára!!! -, hogy kezdetét vegye jól megszokott reggeli 20-30-40 perces utazásom. Telt az idő, peregtek az oldalak, s beérve a belvárosba, fel-felnéztem a könyvemből. S amint így szemlélődtem, vagy csak pillantgattam össze-vissza, egyszerre észrevettem hőn szeretett Kossuth-díjas ikonunkat, Lovasi Andrást a busz elejében, amint egykedvű tekintettel, s gondolom a kettő lányával egyetemben a Tottenham Court Road Station -nél leszállva, egy kis térkép analizálás után város felfedezésre indult. Kikkel futhat össze itt az ember?!
A hétfői 2 műszak után kedden már 5kor távozhattam, s fél9 körül várt a templomban a liturgia. Végre megtehettem, hogy kiültem a Soho Square Garden-be - ami persze ilyenkor elég zsúfolt, emberek a fűben, a padokon, de érthető is -, egy patinás kis padot kiválasztottam a park már máskor is rövid szünetekre bevált egyik sarkában egy nagy fa alatt, bevackoltam magamat egy-két csokival, a könyvemmel, némi frissítővel, s persze készre sodort cigarettákkal és elkészítésre váró dohánnyal, s majdnem 2 órát csak ültem, olvastam, dohányoztam (no és persze orrot fújtam.)!
A házról röviden: lassan már én sem tudom követni, de azért csak tájékoztatásul, valamit. Nagia elutazott több, mint egy hónapra vissza Görögországba, nyaralni. Carine-tól elbúcsúztunk, ő kivásárolta magát, megunta a szakmai gyakorlatát, így idejekorán távozott, vissza Párizsba, vagy Tours-ba, esetleg Provance-ba... de el innen. Ben még itt van, de már csak jövő hétig. Tegnap beköltözött kettő olasz lány a szomszédomba - nyári nyelviskola -, s egy hónapig lesznek. Állítólag rövidesen beköltözik egy pár is, ha minden igaz Ben helyére. Így jelenleg az utóbbi hetek kisebb káosza következtében Paulo hetekkel ezelőtt a nagyszobába költözött, egyelőre marad is, úgy nézem, s ennél többen remélhetőleg már nem leszünk.
Egy ideje tervezem, hogy bemutatom a kollégákat: Nos, csak tőszavakban
A manager-ek: Anca (vezető manager hölgy, a kávézó Mamma-ja, a legtöbbet vele dolgozom, román, kb.33), Martin (cseh, kb.28), Bartosz (lengyel, 30), Iyvette (párkányi magyar, 24), Diana (román, 28).
A pincérek: Rowan (dél-afrikai búr), Chi (angol, afrikai apától), Péter (magyar, eddig kétszer találkoztunk, mivel pár hete kerékpárral karambolozott), Magda (lengyel, egy két éves Noe anyukája), Lin (kínai srác, őt is alig látom), Richard (angol), Kevin (szintén helyi).
A bárban: Teresa (szerintem angol, fekete nő, éjszakai műszakokban hétfőtől csütörtökig éjfél után), Adrian (lengyel, 24), Florin (román, kb.27), He (alias PingPong, fiatal kínai gyerek) és Mark.
A konyhában: Chen (alian Nika, kínai, főszakács, pazarul dolgozik), Zhen (vagyis Pancho, kínai pici ember, jó ember), Costa (román, egészen sokat tud magyarul), Mamadou (afrikai…, rendes figura), Laurant (talán francia, fekete srác, nem egyszerű eset, s a legfiatalabb a konyhások közül, talán túl fiatal oda, kb.24), Ming-He (szintén kínai színekben).
Nos, ez a felállás, dióhéjban.
Nem sokkal ezelőtt elég rossz híreket kaptam a családtól... Most igyekszem elérni tesómat.
Mindenkinek minden jókat!
Képzeljétek, pénteken megyek először "majdnem-házi liturgiára", készülni a szombati eucharisztiára... ráadásul dél-kelet Londonba, úgyhogy lesz egy túrám.
Nem tudtam kiverni a fejemből, így meg kell osztanom veletek, mi történt a minap. Hétfőn, azt hiszem, éppen összekaptam magam, hogy induljak dolgozni. El is értem a jól megszokott 29-es buszom egyik járatát, elővettem a zenei válogatást, ami megóv a külső zajoktól, majd kitúrtam a táskámból a Viskó című könyvemet - amiről még azt hiszem lesz szó a későbbiekben, de nagyon ajánlom mindenki számára!!! -, hogy kezdetét vegye jól megszokott reggeli 20-30-40 perces utazásom. Telt az idő, peregtek az oldalak, s beérve a belvárosba, fel-felnéztem a könyvemből. S amint így szemlélődtem, vagy csak pillantgattam össze-vissza, egyszerre észrevettem hőn szeretett Kossuth-díjas ikonunkat, Lovasi Andrást a busz elejében, amint egykedvű tekintettel, s gondolom a kettő lányával egyetemben a Tottenham Court Road Station -nél leszállva, egy kis térkép analizálás után város felfedezésre indult. Kikkel futhat össze itt az ember?!
A hétfői 2 műszak után kedden már 5kor távozhattam, s fél9 körül várt a templomban a liturgia. Végre megtehettem, hogy kiültem a Soho Square Garden-be - ami persze ilyenkor elég zsúfolt, emberek a fűben, a padokon, de érthető is -, egy patinás kis padot kiválasztottam a park már máskor is rövid szünetekre bevált egyik sarkában egy nagy fa alatt, bevackoltam magamat egy-két csokival, a könyvemmel, némi frissítővel, s persze készre sodort cigarettákkal és elkészítésre váró dohánnyal, s majdnem 2 órát csak ültem, olvastam, dohányoztam (no és persze orrot fújtam.)!
A házról röviden: lassan már én sem tudom követni, de azért csak tájékoztatásul, valamit. Nagia elutazott több, mint egy hónapra vissza Görögországba, nyaralni. Carine-tól elbúcsúztunk, ő kivásárolta magát, megunta a szakmai gyakorlatát, így idejekorán távozott, vissza Párizsba, vagy Tours-ba, esetleg Provance-ba... de el innen. Ben még itt van, de már csak jövő hétig. Tegnap beköltözött kettő olasz lány a szomszédomba - nyári nyelviskola -, s egy hónapig lesznek. Állítólag rövidesen beköltözik egy pár is, ha minden igaz Ben helyére. Így jelenleg az utóbbi hetek kisebb káosza következtében Paulo hetekkel ezelőtt a nagyszobába költözött, egyelőre marad is, úgy nézem, s ennél többen remélhetőleg már nem leszünk.
Egy ideje tervezem, hogy bemutatom a kollégákat: Nos, csak tőszavakban
A manager-ek: Anca (vezető manager hölgy, a kávézó Mamma-ja, a legtöbbet vele dolgozom, román, kb.33), Martin (cseh, kb.28), Bartosz (lengyel, 30), Iyvette (párkányi magyar, 24), Diana (román, 28).
A pincérek: Rowan (dél-afrikai búr), Chi (angol, afrikai apától), Péter (magyar, eddig kétszer találkoztunk, mivel pár hete kerékpárral karambolozott), Magda (lengyel, egy két éves Noe anyukája), Lin (kínai srác, őt is alig látom), Richard (angol), Kevin (szintén helyi).
A bárban: Teresa (szerintem angol, fekete nő, éjszakai műszakokban hétfőtől csütörtökig éjfél után), Adrian (lengyel, 24), Florin (román, kb.27), He (alias PingPong, fiatal kínai gyerek) és Mark.
A konyhában: Chen (alian Nika, kínai, főszakács, pazarul dolgozik), Zhen (vagyis Pancho, kínai pici ember, jó ember), Costa (román, egészen sokat tud magyarul), Mamadou (afrikai…, rendes figura), Laurant (talán francia, fekete srác, nem egyszerű eset, s a legfiatalabb a konyhások közül, talán túl fiatal oda, kb.24), Ming-He (szintén kínai színekben).
Nos, ez a felállás, dióhéjban.
Nem sokkal ezelőtt elég rossz híreket kaptam a családtól... Most igyekszem elérni tesómat.
Mindenkinek minden jókat!
2010. július 16., péntek
a böjtje?
Hosszú idő után újra bejegyzek, megjegyzek, mesélek, összefoglalok, foganatosítok…
Visszatértem. S újra szokok.
Kedden este megérkeztem, igaz, a visszaút végül többe került, mint terveztem, ugyanis a hátramaradt ruhaneműk – ahogyan Ferihegyen az kiderült –, nehezebbnek bizonyultak a tervezettnél. Tehát újabb súlyos forintokat gombolt le rólam a MALÉV... de legalább felszállhattam.
De egy kicsit visszakanyarodom a történetben. Ugyanis eltöltöttem Budapesten majdnem 5 és fél remek kis napot! Nem, valóban nem sok, de arra elegendő volt, hogy beleférjen háziorvos-helyettes további kemény forintokért igazolandó alkalmasságomat járművezetésre, hajvágás - mit vágás, nyírás -, majd végre láthattam kis családom apraját, nagyját! Nagy öröm volt ám, s az idő jó részét velük tölthettem, ami nagyon jól esett, s jót is tett.
Még az első éjszakán sikerült magamra nyitnom az ablakot éjszakára, így sikeresen megfáztam, aminek a történet későbbi alakulásában lesz mérvadó szerepe, itt egyelőre csak valami születőben volt, egy jó adag bacillus...
volt szülinapi Vanda köszöntés - Isten éltessen még egyszer :) -, Zoséknál egy kis összejövetel a szép új otthonukban, ami nem csak szép, de még óriás is :) Elképesztő kis birodalom, büszke vagyok Rátok, szépek vagytok! :)
Jutott szombatra hirtelenre nyiratkozott Édesapámmal vásárolgatás – néha már kabaréba csapott át a kettő hirtelen tovább kopaszodott Naszádos expedíciója az Asia Centerben -, Virággal egy kissé kusza délután :) , templom estére ééééés! Köszönet az „örök” felállásnak, éccaka egy újabb remekbe szabott tánc-őrület a Corvin-teraszon (vagy inkább alatta). Akikre mindig lehet számítani, ha ki kell kapcsolnunk! :) Nos, most is eljöttek, ismét kikapcsoltunk, s pörögtünk hajnalig. Köszi! Pár hónapra ismét beállítva a hangulatjelzőm. (Ali, azért a képeket még várom!)
Családi Apu-köszöntés Pomázon – Téged is éltessen továbbra is! :) -, VB döntő prüszkölve, ágyból nézve, másnap okmányiroda jogosítványért – ahol legalább kiderült, milyen, ha "itt már hivatalosan nem laksz, ott viszont kell az itteni érvényes irat, amit hirtelen nem tudják, milyen alapon állítsanak ki, de végül csak megteszik" – no persze újfent csilingelő, fényes aranykrajcárokért.
Az idő rövidsége miatt legalább a telefont igyekeztem mindig aktívan tartani, de legalább néhány emberrel láthattuk egymást. Köszi Rita Neked is! :) Nagyon jól esett a beszélgetés, hidd el, a könnyeim a nyomorult náthától potyogtak :)
S akkor a végére az utazás feledhetetlen története. Miután kedves szüleim kivittek/kísértek a reptérre, s elbúcsúztunk, nem sokkal később - s mint mondtam, akaratlanul is már megszabadulva további "felesleges" forint-nehezékektől – felszállt a gép. Ami nem tűnt túl nagy apropónak. De valamivel nem számoltam; mégpedig a náthámmal.
Nos, az út egy részén - ahol már nem volt halálfélelmem, hogy a fejem minden bizonnyal a következő pillanatban robban fel, s ki tudtam verni a fejemből a Szaffi sorozatban szereplő nagyurat, akinek a koponya protézisén létezett egy szelep, amiért sok pénzt megadtam volna ekkor, de ugye a pénzemet a MALÉVnek adtam, a specialisták pedig a repülőkön inkább letagadják magukat, tehát gyors beavatkozás kizárva – azon gondolkodtam, felhívják-e az utasok figyelmét valamilyen úton módon, rémlik-e nekem bármilyen figyelmeztetés bármilyen szórólapról stb., hogy náthásan NE repüljek?
Elmondhatatlan. A csökkenő nyomástól a nátha – elnézést a megfogalmazásért – egyenesen a fejem legutolsó apró bugyraiba tolult, s egész úton, csak nyomta, feszítette a fejemet. A könnyeim majdnem végig úgy potyogtak, mintha siratnám a világot. Lényegében a belső hallásom kialakulásának köszönhetően, a szinte tökéletes megsüketülés eredményeként a környezetem halk morajlása, s a szervezetem belső hangjai összemosódva képezték a saját kis új világom eddig ismeretlen nyelvezetét. Nem tudtam eldönteni, eddig hallgattam-e túlságosan a külvilágra, vagy a testem ad ki mától félreértést nem ismerően, a külvilágnál százszor dominánsabb hangokat. Kegyetlenül éreztem magam. Nem hallottam, már két napja nem éreztem ízeket, s a fejem majd’ széthasadt.
Ma péntek van. A hallásom még mindig nem a régi. Az előrehaladás annyi, hogy már össze-vissza recseg a fülem, s olykor már szinte ijesztően kitisztul a hallásom néhány percre, egy eredményes orrfújás után. A Balans az utóbbi napokban sokkal békésebb. Ugyanis csak nagy odafigyeléssel hallom meg a zajokat, így többek között a kollégákat is szűröm időnként, nem beszélve a manager-ről :) Az ízek sem jöttek még vissza. Így még kevesebbet eszem, hiszen csak úgy, az ízek kedvéért felesleges nekilátni.
A cím Orsának felelet. Szerdán ugyanis kaptam még egy nap távollétet, ami jót tett, mert kúráltam magamat itthon legalább. S hogy lesz-e ennek böjtje - a túl sok lógásnak? Nos, a válasz: egész sokat elszámoltak szabadságként, így anyagilag nem lesz gond. No meg, nem is kellene pótolnom semmit. Viszont, megkezdődik a nyaralás szezon, ezért jövő héttől a közvetlen kollégáim hosszú, tömött sorban elindulnak szabikra, hosszú hetekre. Ebből eredően jövő héten csak 1 szabadnapom lesz, s már most 50 óra van kiírva rám… Mókás, szép nyarat mindenkinek!
Kezeiket csókolom!
Visszatértem. S újra szokok.
Kedden este megérkeztem, igaz, a visszaút végül többe került, mint terveztem, ugyanis a hátramaradt ruhaneműk – ahogyan Ferihegyen az kiderült –, nehezebbnek bizonyultak a tervezettnél. Tehát újabb súlyos forintokat gombolt le rólam a MALÉV... de legalább felszállhattam.
De egy kicsit visszakanyarodom a történetben. Ugyanis eltöltöttem Budapesten majdnem 5 és fél remek kis napot! Nem, valóban nem sok, de arra elegendő volt, hogy beleférjen háziorvos-helyettes további kemény forintokért igazolandó alkalmasságomat járművezetésre, hajvágás - mit vágás, nyírás -, majd végre láthattam kis családom apraját, nagyját! Nagy öröm volt ám, s az idő jó részét velük tölthettem, ami nagyon jól esett, s jót is tett.
Még az első éjszakán sikerült magamra nyitnom az ablakot éjszakára, így sikeresen megfáztam, aminek a történet későbbi alakulásában lesz mérvadó szerepe, itt egyelőre csak valami születőben volt, egy jó adag bacillus...
volt szülinapi Vanda köszöntés - Isten éltessen még egyszer :) -, Zoséknál egy kis összejövetel a szép új otthonukban, ami nem csak szép, de még óriás is :) Elképesztő kis birodalom, büszke vagyok Rátok, szépek vagytok! :)
Jutott szombatra hirtelenre nyiratkozott Édesapámmal vásárolgatás – néha már kabaréba csapott át a kettő hirtelen tovább kopaszodott Naszádos expedíciója az Asia Centerben -, Virággal egy kissé kusza délután :) , templom estére ééééés! Köszönet az „örök” felállásnak, éccaka egy újabb remekbe szabott tánc-őrület a Corvin-teraszon (vagy inkább alatta). Akikre mindig lehet számítani, ha ki kell kapcsolnunk! :) Nos, most is eljöttek, ismét kikapcsoltunk, s pörögtünk hajnalig. Köszi! Pár hónapra ismét beállítva a hangulatjelzőm. (Ali, azért a képeket még várom!)
Családi Apu-köszöntés Pomázon – Téged is éltessen továbbra is! :) -, VB döntő prüszkölve, ágyból nézve, másnap okmányiroda jogosítványért – ahol legalább kiderült, milyen, ha "itt már hivatalosan nem laksz, ott viszont kell az itteni érvényes irat, amit hirtelen nem tudják, milyen alapon állítsanak ki, de végül csak megteszik" – no persze újfent csilingelő, fényes aranykrajcárokért.
Az idő rövidsége miatt legalább a telefont igyekeztem mindig aktívan tartani, de legalább néhány emberrel láthattuk egymást. Köszi Rita Neked is! :) Nagyon jól esett a beszélgetés, hidd el, a könnyeim a nyomorult náthától potyogtak :)
S akkor a végére az utazás feledhetetlen története. Miután kedves szüleim kivittek/kísértek a reptérre, s elbúcsúztunk, nem sokkal később - s mint mondtam, akaratlanul is már megszabadulva további "felesleges" forint-nehezékektől – felszállt a gép. Ami nem tűnt túl nagy apropónak. De valamivel nem számoltam; mégpedig a náthámmal.
Nos, az út egy részén - ahol már nem volt halálfélelmem, hogy a fejem minden bizonnyal a következő pillanatban robban fel, s ki tudtam verni a fejemből a Szaffi sorozatban szereplő nagyurat, akinek a koponya protézisén létezett egy szelep, amiért sok pénzt megadtam volna ekkor, de ugye a pénzemet a MALÉVnek adtam, a specialisták pedig a repülőkön inkább letagadják magukat, tehát gyors beavatkozás kizárva – azon gondolkodtam, felhívják-e az utasok figyelmét valamilyen úton módon, rémlik-e nekem bármilyen figyelmeztetés bármilyen szórólapról stb., hogy náthásan NE repüljek?
Elmondhatatlan. A csökkenő nyomástól a nátha – elnézést a megfogalmazásért – egyenesen a fejem legutolsó apró bugyraiba tolult, s egész úton, csak nyomta, feszítette a fejemet. A könnyeim majdnem végig úgy potyogtak, mintha siratnám a világot. Lényegében a belső hallásom kialakulásának köszönhetően, a szinte tökéletes megsüketülés eredményeként a környezetem halk morajlása, s a szervezetem belső hangjai összemosódva képezték a saját kis új világom eddig ismeretlen nyelvezetét. Nem tudtam eldönteni, eddig hallgattam-e túlságosan a külvilágra, vagy a testem ad ki mától félreértést nem ismerően, a külvilágnál százszor dominánsabb hangokat. Kegyetlenül éreztem magam. Nem hallottam, már két napja nem éreztem ízeket, s a fejem majd’ széthasadt.
Ma péntek van. A hallásom még mindig nem a régi. Az előrehaladás annyi, hogy már össze-vissza recseg a fülem, s olykor már szinte ijesztően kitisztul a hallásom néhány percre, egy eredményes orrfújás után. A Balans az utóbbi napokban sokkal békésebb. Ugyanis csak nagy odafigyeléssel hallom meg a zajokat, így többek között a kollégákat is szűröm időnként, nem beszélve a manager-ről :) Az ízek sem jöttek még vissza. Így még kevesebbet eszem, hiszen csak úgy, az ízek kedvéért felesleges nekilátni.
A cím Orsának felelet. Szerdán ugyanis kaptam még egy nap távollétet, ami jót tett, mert kúráltam magamat itthon legalább. S hogy lesz-e ennek böjtje - a túl sok lógásnak? Nos, a válasz: egész sokat elszámoltak szabadságként, így anyagilag nem lesz gond. No meg, nem is kellene pótolnom semmit. Viszont, megkezdődik a nyaralás szezon, ezért jövő héttől a közvetlen kollégáim hosszú, tömött sorban elindulnak szabikra, hosszú hetekre. Ebből eredően jövő héten csak 1 szabadnapom lesz, s már most 50 óra van kiírva rám… Mókás, szép nyarat mindenkinek!
Kezeiket csókolom!
2010. július 7., szerda
Féllábbal az N41-en
Gyorsan, mert már nagyon régen nem jelentkeztem. Éppen csomagolok... ugyanis 4.01-kor elvileg felszállok a ház előtt az egyik éjszakai járatra, ami elvisz a Trafalgar Square-re, ott átszállok egy másik éjszakaira - mivel ilyen korán még a londoni metró sem jár. Ezzel pedig a Victoria Station a cél, ahonnan a vonatom indul majd, hogy Gatwick reptéren legyek. Onnan Bécs, majd Budapest busszal, ha elcsípem a csatlakozást.
Amint az élet beáll a "megszokott" kerékvágásba, újra fogok írogatni, de az elmúlt napok nagyon, nagyon fárasztóra sikeredtek. Azonban ma végtelenül vidám és jókedvű vagyok, mert a szünnap nélküli 8 munkanap alól felszabadulni nagyon jó érzés. Nem beszélve arról, mik fértek bele ebbe az időszakba. Például az az irgalmatlan hétvége, ami miatt ki kellett hagynom a VOLTot. Majd a videót felteszem...
Csak röviden egy-két ízelítő az elmúlt napokról:
- múlt héten csütörtökön teljesítettem az első olyan napomat, amikor én voltam a Bar Staff, mögöttem dolgozott valaki (PingPong), mint Kitchen Porter - nem fordítva -, s én vittem a pultot egész műszak alatt. Bartosz néha besegített, de mindent összevetve óriási élmény volt :)
- Beköltözött egy újabb lakótárs, Nadja, Görögországból. Kedves, igen "naaagy megjelenésű" diáklány. Tényleg szimpatikusnak tűnik, s rá is igaz, a szinte általánosítható, teltebb alak, vidámabb természet. Pauloval és Nadjaval gyakran töltjük a késő estéket még a konyhában dohányozva, beszélgetve - ez van Zos, bocs, marad a cigi és kapcsolatépítés kombináció. Nem most fogok (ismét) leszokni.
- Tegnap este részt vettem az első liturgián az új közösséggel. Akik ismerik a járást, jövő héten velük még kihagyom "Ádámot", de ezt a témát már Erikánál úgyis kiveséztük egyszer. Az élmény jó volt, örültem, s nagyon jól esett. A szombati eucharisztián pedig felbukkant Andrew, úgyhogy beszéltünk utána egy kicsit. :)
- Megismerkedtem a scooternek köszönhetően Gáspárral, aki Simonék keresztfia - s valahogyan Ausztráliából keveredett ide -, s a helyi közösség tagja, azt hiszem a 7-es közösségben - én itt is 6-os lettem.
- Ma egyébként kedves hű társam úgy döntött, a lejtőn hazafelé gurulva, hogy összetörik alattam. Tehát, ha minden jól megy, a bejegyzés után megpróbálom belevarázsolni Scootert is a poggyászomba, s indul a reklamáció, mert scooter nélkül már nem élet az élet, úgyhogy cserélni kell...
- S zárásként csak egy szösszenet. Egyik nap Balansban, tőlem egy asztalnyira fogyasztotta délutáni "teáját" Rob Schneider :) - egy kedves hölgy társaságában. De ez az ember, akármekkora mókamester is, már nem mai csirke. Hol van már a Tök állat (The Animal) és társai...
Rövidesen utazom. Au revoir!
Amint az élet beáll a "megszokott" kerékvágásba, újra fogok írogatni, de az elmúlt napok nagyon, nagyon fárasztóra sikeredtek. Azonban ma végtelenül vidám és jókedvű vagyok, mert a szünnap nélküli 8 munkanap alól felszabadulni nagyon jó érzés. Nem beszélve arról, mik fértek bele ebbe az időszakba. Például az az irgalmatlan hétvége, ami miatt ki kellett hagynom a VOLTot. Majd a videót felteszem...
Csak röviden egy-két ízelítő az elmúlt napokról:
- múlt héten csütörtökön teljesítettem az első olyan napomat, amikor én voltam a Bar Staff, mögöttem dolgozott valaki (PingPong), mint Kitchen Porter - nem fordítva -, s én vittem a pultot egész műszak alatt. Bartosz néha besegített, de mindent összevetve óriási élmény volt :)
- Beköltözött egy újabb lakótárs, Nadja, Görögországból. Kedves, igen "naaagy megjelenésű" diáklány. Tényleg szimpatikusnak tűnik, s rá is igaz, a szinte általánosítható, teltebb alak, vidámabb természet. Pauloval és Nadjaval gyakran töltjük a késő estéket még a konyhában dohányozva, beszélgetve - ez van Zos, bocs, marad a cigi és kapcsolatépítés kombináció. Nem most fogok (ismét) leszokni.
- Tegnap este részt vettem az első liturgián az új közösséggel. Akik ismerik a járást, jövő héten velük még kihagyom "Ádámot", de ezt a témát már Erikánál úgyis kiveséztük egyszer. Az élmény jó volt, örültem, s nagyon jól esett. A szombati eucharisztián pedig felbukkant Andrew, úgyhogy beszéltünk utána egy kicsit. :)
- Megismerkedtem a scooternek köszönhetően Gáspárral, aki Simonék keresztfia - s valahogyan Ausztráliából keveredett ide -, s a helyi közösség tagja, azt hiszem a 7-es közösségben - én itt is 6-os lettem.
- Ma egyébként kedves hű társam úgy döntött, a lejtőn hazafelé gurulva, hogy összetörik alattam. Tehát, ha minden jól megy, a bejegyzés után megpróbálom belevarázsolni Scootert is a poggyászomba, s indul a reklamáció, mert scooter nélkül már nem élet az élet, úgyhogy cserélni kell...
- S zárásként csak egy szösszenet. Egyik nap Balansban, tőlem egy asztalnyira fogyasztotta délutáni "teáját" Rob Schneider :) - egy kedves hölgy társaságában. De ez az ember, akármekkora mókamester is, már nem mai csirke. Hol van már a Tök állat (The Animal) és társai...
Rövidesen utazom. Au revoir!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)