Minden próbálkozásom dugába dőlt az utóbbi időben, amikor a legnagyobb elszántsággal is ébredtem, hogy "ma jött el a nap, hogy írjak valamit". Ma mégis összejött. Itt ülök a konyhában, betettem az utolsó mosást a londoni, sorrendben harmadik otthonomban, ami már csak hétfőig birtokolja e megnevezést. A szerződésünk lejár, s a társaság szétszéled.
Az elmúlt időszak is sok kedves, szép, fontos, vagy tanulságos élményt hozott. Sikerült még egyszer meghallgatnom a She'koyokh együttest a Kosmos Ensemble és a Paprika együttesekkel karöltve a Purcell Room-ban, a Queen Elizabeth Hall-ban, a South Bank-en, a London Eye szomszédságában. Olyan zenei élményt adott, amit soha nem felejtek. Az eksztázis hangulat elérése - egy egész hallgatóközönségnél - egy koncertteremben számomra mindig is az volt és örökre csoda értékű marad. Kicsit olyan, mint Thomas Mann Mario-jának találkozása a varázslóval. Valami félelmetes, önfeledt, magával ragadó, ellenálhatatlan.
Volt lehetőségünk Katával is találkozni néhányszor. A Tattershall Castle nevű állóhajón Embankment-nél a Thames-én, vagy a Shooting Star-ban töltött este, ahol Ivor, Kata egyik ír ismerőse szórakoztatott minket... nos, nehezen lehetnének feledhetőek. De ki is akar feledni?!
Aztán teltek a napok, közeledett a búcsú a The Sandwich Man-től. Belefért még egy kiadós séta Hassan-nal, az ötvenes éveiben járó egyik török kollégámmal - akinek sokat köszönhetek - Hackney-ben a Springfield Park-tól a folyó partján messze el, talán egészen Stratfordig.
S ha mindenféle égi csodáknak köszönhetően is talán az én 4-es számú köröm volt az egyetlen az egész cégnél, ami egy erős átlagot termelt minden áldott nap, fittyet hányva időjárásra, iskolaszüneti napokra, és globális katasztrófákr, amíg a többiek köreinek bevétele ingadozott, mint a részeg tengerész, már nem töltött el különösebb lelkesedéssel a munka. Tudtam, hogy ez az időszak lejárt.
Amikor közeledett a búcsú Londontól még sikerült eljutnom Dávidékhoz is Holloway-be, sőt, a legutolsó londoni hétvégét Denham-ben töltöttem egy DeVere hotelben a közösséggel egy imádságba bevezető lelkigyakorlaton. S mindeközben napok óta csomagoltam, készülve arra, hogy a csomagjaim nagy része Nottingham-ben landoljon egy raktárban, ameddig én hat hónapra Caythorpe-ba költözöm, hogy ott adjusztáljam a gyerkőcöket.
Alig bírtam már kivárni az újat: a PGL cég AIGL (Activity Instructor / Group Leader) képzését Boreatton Park-ban, Shrewsbury környékén, Wales határában. Tartottam tőle, de vonzott, szakadatlan. Tudtam, hogy Anglia, hogy vidék, hogy aktív szabadidős munka oktatással egybe kötve, ahol management-et is tanulhatok, nem a pénzről szólt, hanem talán a hivatásról - minden úgy festett, hogy ez az, amire vágytam.
(...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése