Van mit írni, s mindenkinek van mit írnia, ha jobban belegondol. Amikor belekezdtem ebbe a blog írásba, nem is gondoltam, milyen előnyei lehetnek. Azóta azonban megannyi okot és érvet találtam már rá. Az egyik legújabb, s talán kézenfekvőnek tűnő, hogy ha végig gondoljuk a napjainkat, keresve benne a történeteket, az eseményeket, s különösen az ízes, vidám, élményekkel dúsított pillanatokat, akaratlanul megtesszük azt, amit hajdani, vagy akár ma annyira kedvelt keleti bölcsek, vagy akár a világ megannyi lelki vezetője ajánl. Vagyis, hogy szánjunk rá néhány percet, hogy átgondoljuk a mindennapjainkat, s észrevesszük, mennyi mindenért lehetünk hálásak, mennyi jó dolgot ad nekünk az Élet, vagy akár csak egyetlen másik ember, egy helyzet, egy történés, akár csak egyetlen nap során. S az életünk ettől egészen más irányt tud venni. Soha nem szűkölködtem hálaadásokban, napjában megannyiszor ostromoltam a Nagyfőnököt köszönetekkel, hálával, de mióta itt vagyok, mindez megsokszorozódott (- s nem hiszem, hogy a 0 hosszúsági meridiánnál erősebb lenne az isteni beavatkozás, mint a keleti 19-es környékén, tehát a különbség valószínűleg nem ebből ered.) :)
Hogy most mik is hívták életre ezt a bevezetőt? Az első nagy váltást ugye megtettem, immár Sandwich Man –ként rovom London utcáit. Reggelenként elsőkként megyek az Easton Street-i központunkba, mert megkaptam az egyik legnagyobb kört, így ildomos időben nekiindulni. Ez azt jelenti, hogy kb. 7.30 körül általában ott vagyok – mint tudható, nem vagyok egy nagy alvó, nem szeretem alvással vesztegetni az időt, így a korai kezdés cseppet sem zavar. Leveszem a polcokról a ládáimat, a 4-es kör az enyém, tehát a 4-es kör polcairól, amikbe a konyhai brigád a reggel folyamán beleválogatta már azokat az ételeket, amik az én köröm listáján elő vannak rendelve. Ezek egy részét nekünk kell előző nap a kör után a számítógépen frissíteni, a többi dolgot pedig a management határozza meg, melyik körre, mennyit adnak. Ezek után előkészítjük magunknak az úthoz szükséges kisebb ládákat, s mindenki úgy rendezi el benne a termékeket, ahogy jónak találja. Én többnyire külön teszem a szendvicseket (kb. 60-70/nap), majd egy másikba az édességeket a crisps (chips) –ekkel, dobozos üdítőkkel, egy harmadik a maradék szendvicseknek, salátáknak, tésztáknak (penne stb.). S még egy láda, ha még több a kihordani való – no és oda kerülnek a termoszok (töltve levesekkel), amik valódi Thermos márkájú és védjegyű, gyilkolásra is alkalmas kézifegyverek, de cserébe a leves még 6 óra múlva is gőzölög, ha kieresztik belőlük. Miután mindez rendbe van szedve, létszám ellenőrzés. Hiszen a saját jövedelmünk a saját felelősségünk, így nem árt pontosan megszámolni mindent, hogy visszaérkezéskor ne lepődjünk meg, ha a reggel listán szereplő 65 szendvics helyett csak 60 lett bekészítve nekünk, s ha visszahozunk pl. 5 db-ot, akkor az elszámolásnál nem 60 eladott, hanem csak 55 lesz, s ez, mire mindenféle terméket összeszámolsz, akár 10-20 darabos különbséget is okozhat. S mivel a napi bevételed 22%-a képezi a keresetedet, nem mindegy egy-két 2-3 fontos tétel haszna. Na de félre a részletekkel. S sok egyéb apró-cseprő részlet, amiket most azért nem boncolgatok tovább. A lényeg, hogy érkezés után kb. 1 óra múlva elindulok.
Az én köröm, amit a közelgő utazásomig kaptam csak meg – utána jön vissza a régi "tulajdonosa" a hosszúra nyúlt nyaralásáról (hónapokig nem dolgozott), aki hajdanán csinálta ezt a kört – Camden Town-ban van. A listámon 11 cég irodája van, 10 különböző cím (cégek, mint pl. NHS, GettyImages, CSB, Parcel Force stb.). A túra tehát megközelítőleg 9-től 2-ig tart. Az ember megérkezik, lebontja az utánfutót – szemléltetés –, lepakol a gurulós kocsira, betolja az irodákba a ládákat egy halomban, letáboroz kb. 10 percre, körbe jár, felébreszti vidám és élces hangjával a munkájukba belemerült megfáradt dolgozókat, majd visszatér a portékáihoz – itt éhes alkalmazottak jönnek, költenek, néha "bratyiznak" is –, aztán szedi a sátorfáját és továbbáll.
Az első hét remekül sikerült. Úgy volt, hogy napokig betanulok valaki más mellett. Aztán hétfőn Ilhan-nal, az egyik rutinos törökkel is töltöttem a délelőttöt az ő körén. Majd másnap egy Evran nevű lelkes sportolóra vártunk reggel, aki pénteken adta volna át nekem a 4-es kört, amit addig ideiglenesen ő csinált. De nem jött. Így Mike (dél-afrikai szülők eddig Kínában élt angol gyermeke, kb. 35-40 közötti), az egyik állandó "készenléti beugrós" lett felkérve, hogy csinálja velem a napot. Én keresem a pénzt, de ő még tanít. A nap káosz volt, késésben voltunk, Mike ezt nagyon nem tudta feldolgozni, így kapkodott, de még így is egész nap fülig ért a szám. A srác olyan szinten csodabogár, hogy konkrétan a reggeli indulásnál elveszített. Követtem volna, erre egy kereszteződésnél elhúzott, nem láttam többet, azt sem tudtam, hova ment, nálam nem volt még térkép sem a körről, sem lista, így a gps-em nem sokat tudott elárulni, hova menjek, s ráadásul a trailer az én bringám mögött robogott, így azt is tudtam, hogy ő legfeljebb az épületet fogja előbb látni, de nélkülem sokra nem megy. Na, mindegy, Márk vissza a bázisra, később Mike is, az első irodától vissza, aztán indulás újra. Az egész napos őrült cikázása után – ugyanis az égvilágon semmilyen közlekedési szabályt nem tart be – a délutáni visszaérkezésünkkor azért közöltem vele, hogy bármit hajlandó vagyok csinálni a továbbiakban, csak őt követni nem. De azóta is remek jóban vagyunk, persze hála annak is, hogy nem kell együtt tekernünk. Így jött el a szerda, amikor már annyira ember hiányban voltak, hogy nem volt senki, akit rám osszanak, aminek végtelenül örültem. Már alig vártam. Így szerdán már csak egy térkép, egy lista, a telefonom – a gps-el –, s én vágtunk neki a 4-es körnek. A bevétel jobb volt, mint az előző napi. Aztán jött a következő nap, ami még ennél is eredményesebb lett. Majd a péntek, ami köztudottan gyenge nap. Az emberek már készülnek korábban haza, többen irodán kívül étkeznek…, de én elértem egy olyan rekordot – kicsit átalakítva addigra már az irodák sorrendjét is a napirendben –, hogy péntek délután a főnökasszony kissé zavarba ejtő körülmények között közölte a bázison, igen sok más Sandwich Man előtt, hogy én vagyok A Hét Sandwich Man-je, s a legjobb, s a… Szóval megéltük, kérem alássan! Egy munkahelyen a hét dolgozója lettem. :)
Ez a hét is jól indult, szeretem, amit csinálok. Levegőn vagyok, tekerek, kereskedek, figyelem az apróságokat, figyelem a vásárlókat, az igényeiket, mosolygok, és felszabadult vagyok. (Ja, s Anyu, az egészségem most már valóban, lényegében tökéletes!) Tegyük hozzá, ma olyan bringát kaptam átmenetileg mára, hogy az egyik fékje nem működött, az első váltó sem, a lánc kb. 15-ször esett le, a hátsó kerék egész úton szambát járt… De minden rendben, s a mindenessel folytatott kisebb szócsata után, délután, míg én a saját bringámat bütyköltem a karámban, addig Mike megjavította a másik bringát, amit múlt héten, s amit holnaptól újra használhatok. Mindezek mellett, azt is megemlíteném, hogy délután a visszahozott ételekből azt veszel meg, amit akarsz, 10 penny-ért. S délután 3-kor, amikor bezár a bazár – addig ugyanis az utcáról is jöhetnek vevők, s a maradékokat kedvezményesen megvásárolhatják –, már minden ingyen préda! Úgyhogy nagyon nem kell már költenem étkezésre, végre eszem gyümölcsöt is – saláta, remek –, az ételek nagyon jó minőségűek, finomak, s legalább néha a többieknek is tudok hozni haza ezt-azt.
Tehát említettem egy saját bringát. Igen, ugyanis vasárnap reggel elmentem Brick Lane-re, a „hírhedt” piacra, s vettem magamnak igen olcsón egy Giant gépet. Egy kicsit kell rajta még dolgozni, de lényegében van egy nagyon jó gépem, pimasz árért. Képek itt!
Szombaton láttam a pápát. Körülbelül 1 cm-es valóságában. A Hyde Park igen nagy, s mi nem tolultunk előre a közösséggel, de az óriás kivetítők tökéletesen visszaadták az eseményt. Nem mise volt, inkább csak szentségimádás, „virrasztás” (Vigil). Szép élmény volt, az oltáriszentség előtt leborult, majd ott térdelt előtte hosszú percekig a pápa is. Az ima is szép volt. Igaz, mivel a gyülekező 12-2 óra között megkezdődött már a parknál, s a Pápa csak 6 után érkezett meg végül, a délutáni esemény kicsit fesztiválos volt, fellépők, tánckarok, persze minden vallási fűszerezéssel, de többnyire modern tánckörök, egy nagyon neves angol műsorvezető nővel, fánkos és kávés, és minden egyéb ételárusító standokkal, de mindent összevetve megközelítőleg 80000 hívő ember együtt imádkozott London közepén a pápával szombaton este. (Videók, képek).
Az én legnagyobb élményem azonban az volt délután, hogy nem voltam éppen társalkodós kedvemben – meg is tömtem a gyomrom egy saját szendviccsel, no meg egy fánkkal –, hát fogtam, lefeküdtem a dzsekimre, a hangosbemondóból éppen egy egyházi kórus nagyon kellemes többszólamú éneke szólt, én néztem a kék eget a változó felhőkkel, jobbra éppen ment le a Nap, s a tömeg éppen kicsit elcsendesedett. S rádöbbentem, hogy itt fekszem Londonban, a Hyde Parkban, szinte csend van, egy egyházi dallam lengi körbe a parkot, erősen, tisztán hallhatóan, és gyönyörű; én fekszem, nézem a kék égboltot, nem szólok egy szót sem, körülöttem megannyi ember, mégis szinte csend van, senki sem zavar meg… s ilyen pillanat talán soha az életben nem lesz még egyszer. Hogy ezek mind így együtt megtörténhessenek. Egészen magával ragadó volt az a néhány perc. A természet a város közepén, teljesen elfeledtetve a város rengetegét, megmarad a kék, a zöld, a fehér, s mindehhez a gyönyörű zene.
A Játékmester tehát ismét tovább terelte medrében életem hullámait.
A lakást belaktuk, s jól megvagyunk. Igaz, Paulo nagyon kilóg, önmagát zárta ki, ki sem mozdul a szobájából, bár ma végre kijött, de azt mondja, talán rövidesen elutazik, megrekedt kissé az életével. Azonban a többiekkel jól vagyunk, a házat egyre jobban rendben, kézben tartjuk. Vasárnaponként Carly rendszeresen készít hagyományos Sunday Roast-ot vacsorára, ami amolyan tradicionális angol vasárnapi estebéd. Ilyenkor együtt eszünk, bár Paulo ezekből is kimarad. De a társaság nagyon jól működik.
Volt naaagy bulizás lakótársakkal - és Roberta, az egyik volt lakó is itt volt arra a hétvégére Milánóból - Slim Jim's-ben, elbúcsúztatandó a Balans napokat, s megünnepelendő az új nappalinkat - ami a hall, berendezve ingyen bútorokkal.
Szkámék a hétvégén átköltöztek egy utcányira tőlünk egy nagyon kedves, nagyon szép garzonba. Úgyhogy vasárnap délután el is mentünk sárkányozni a Regent’s Park-ba Dáviddal. Az ő fejlődése szemmel látható és óriási. Nekem még annyira nem sikerült ráéreznem a sárkány és a szél érdekes együttműködésére. De érzem, meg lesz! :)
Holnap liturgia, szerdán Nagia-val elmegyünk megnézni moziban az Inception-t (Eredet), pénteken búcsú buli Chiara-nak (közösségi társ, egyelőre vissza kell mennie Olaszországba), aztán elvileg szombaton eucharisztia, amire ismét készülnöm kell, s vasárnap ismét közösségi program Pimlico-ban. Minden jó, ha jó a vége, jó, ha van vége, s jó, ha végre vége van. Ez a beszámoló hosszúra nyúlt, de nem ment a szelektálás. Hát így hagytam. Ha végig olvastad, egy igazi hős vagy, s nagyon köszönöm! :)
Szép napokat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése