Mit is írjak? Hogyan is mondjam el, mik a legfrissebb események? Miről is lenne érdemes említést tenni, hogyan, s mennyire? Láthatóan, s magam számára is kissé meglepően a bejegyzések gyakorisága exponenciálisan csökkent a kezdetek óta. Ez nem annyira a lelkesedés hiánya, hanem inkább a mindennapok kevésbé színes alakulása eredménye. Még mindig nem láttam hozzá igazán a város felfedezéséhez. De valahogyan mindig akad valami teendő, ami aztán elröpíti magával a szabad órákat. Vagy egyszerűen csak észrevétlenül alszom több, mint 8 órát, ami azt jelzi, hogy van mit pótolnom, kipihennem.
Tegnap Carly is szabadnapos volt, én is - egyébként itt pontosítanék, hogy az angol lakótársak Carly és Joel, nem Carlie és john :) -, s a reggeli heti bevásárlásom után összefutottunk a konyhában. Ott ragadtunk, s jó néhány csikk, Marmite-os szendvics és csoki darabos cookie morzsák, és megszámlálhatatlan bögrényi English Tea jelezte több, mint 6 óra múlva, hogy volt miről beszélgetnünk. Jól esett. Hosszú ideje nem beszélgettem ennyit, s ráadásul igen tartalmas, jókedvű és színes beszélgetésnek sikeredett.
Többek között az egyik téma az volt, hogy újabb változás van születőben. Belefáradtam a Balans lelkileg nem kevéssé őrlő mindennapjaiba. Összefoglalva talán annyi, hogy a vezető manager-rel sajnálatosan úgy tűnik, egyszerűen a személyiségeink nem akarnak összeférni. Vagy mondhatjuk úgy is, hogy nem vagyok neki szimpatikus. Szépíthetném, elüthetném az élét, de azt hiszem, röviden ilyen egyszerű. Valamint a múlt hét végén sikerült talán az első olyan épkézláb dicséretet megkapnom az egyik manager-től (ez sem a vezető manager), amitől legalább egyszer érezhettem, hogy az elmúlt három hónap tanulása és a befektetett energiák nem voltak hiábavalók. Sőt, egyáltalán érezhettem, hogy amit csinálok az jó, s milyen is az, ha ezt kinyilvánítják.
De ettől eltekintve, beismerem, nem éppen felemelő minden energiát beleadva, napi 6-8, vagy akár több órákat gürcölni keményen, egy bárpult mögött pörögve, maximum 2-3 pohár vízzel és kb. 3 cigarettaszünettel, úgy, hogy közben folyamatosan hajtanak és kritizálnak. Nem a kritikával magával van a gond, azt soha nem vettem rossz néven életemben, hanem inkább az arányokkal, s a realitással, hogy azért a munkám nem olyan rossz, hogy ezt ki kellene állnom hosszú távon. Nem beszélve arról, hogy ennyi fizetésért azért az ember találhat kevésbé stresszes állást is. Igen, a stressz. Ez az egyik legmeghatározóbb szempont a döntésemben, hogy tovább kell lépnem. A munkámat végezném, de ha ilyen szinten össze vagyok zárva a felettesemmel, aki nem értékeli a munkámat, vagy még inkább a türelmetlenségétől ingerültté válik, én pedig ettől frusztrálttá, az bizony igen rossz munkakörnyezetet teremt. Ez az, ami arra sarkall, hogy változtassak.
S attól sem tekintenék el, hogy úgy érzem, ennél többre is képes vagyok. Azokban a műszakokban, amikor már van mögöttem egy ’kitchen porter’ (tehát nem egymagunk vagyunk a bárban a két munkakörre, hanem egy forgalmasabb műszak, amikor van valaki külön a háttér munkára – mosogatás, alapanyagok átszállítása étteremből, szemét kihordás, stb) már tudom élvezni a munkát, a bárpultot. Még akkor is, ha minden műszak rejt magában takarítási feladatokat is :)
De mégis, elképzelhető, hogy a pultozásból ennyi tapasztalat elegendő volt. Azért jöttem ki Angliába, hogy tisztába kerüljek önmagammal, legalább is tisztábban lássam önmagamat, jobban megismerjem magamat, megpróbáljam önmagam. S ennek nagyon nagy része a szakmai hivatásom tisztázására vonatkozik. Tehát egyszerű: most van itt az ideje, hogy kipróbáljak olyasmiket, amik érdekelnek – sok ilyen munka van ám – vagy legalább utánanézzek ezeknek, tájékozódjak, s megkapjam a válaszokat, mivel is foglalkoznék szívesen, miben tudom a képességeimet kamatoztatni. Ehhez pedig keresgélni kell. Hát ezt teszem, nem is keveset.
Erre a hétre annyira megfogyatkozott a beosztásom szerinti munkaóráim száma is, hogy ebből hosszú távon megélni sem tudnék, tehát ez további bíztatást ad arra, hogy lépni kell.
Tehát tegnap, miután Carly-val kifogytunk az aktuális témáinkból – családjaink, vallás – pápa - Biblia, törvények és szabályok, a lakásunk élete, Paulo, Anglia, s még sorolhatnám – s hazaért Joel is, megkértem őket, s átnéztük együtt a CV-met és a kísérő levelemet. Nagyon alaposak voltak, komolyan is vették, nagyon hálás voltam nekik. Ennek eredményeként most itt hever az asztalomon a gép mellett 3 lapnyi feljegyzés, amit Carly írt, hogy mit is kezdjek, hogyan is alakítsam át az említett papírjaimat, hogy versenybe szállhassak az angliai állásajánlatokra való jelentkezésekben.
Tehát eltelt az első 100 nap. Sok az élmény, még több a tapasztalat és remélhetőleg a TUDás. Nem mindig könnyű, nem fenékig tejfel, s nem is egy kánaán, de azt hiszem, az életem kacifántos útvonalába tökéletesen beleillik. Nem panaszkodom, s nincs miért aggódnom. Mindig lesz valahogyan, s ez most is igaz. Hiszek, s ez jó, nem álmodom a jövőt, de hiszek abban, hogy mindennek meg van az oka, értelme és célja, s „ha kértek, minden megadatik”. Ha nem is tudom most esetleg mindenről, mi, miért is történik úgy, ahogyan, az élet majd igazolja minden esemény létjogosultságát és okát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése