Nem nagyon tudom megmondani, mikor fogok legközelebb írni - jó kezdés, hiszen most éppen írok. Végig vettem az elkövetkező heteimet: mivel hirtelen kiderült, hogy felújítják a kávézót – új csempe padló, festés stb. -, ezért a mai és a holnapi napunk lett kiadva szabadnapnak. Na már most, ez azt jelenti, hogy ezen a héten nem lesz több szabadnapom. Mivel azonban a rákövetkező héten pedig csütörtökön már repülök, ott is adva van, melyik napjaim lesznek a szabadnapok. No és persze, mikor majd visszajövök, akkor kedd este lesz, tehát arra a hétre is kipipálva a szabadnapok kényes kérdése. Ami azt jelenti, hogy lesz egy-két fáradtabb napom, úgy vélem… De az is tény, hogy mindezeket figyelembe véve, a héten feltűnés nélkül már több, mint 40 munkaórám volt, ami nem rossz!
Az elmúlt napok. Amiket mindenképpen el szerettem volna mesélni, leginkább a munkahelyről szólnak. A szombati napom egészen jó volt. Egy jó darabig bároztam is, nem csak a hátsó munkálatok, úgyhogy tetszett. Ezen kívül elég mozgalmasra sikerült, de legalább (!) mindenféle okokból kifolyólag jutott nekem a kettő kedvenc desszertből egy-egy porció!! Banoffi Pie és Cheesecake… nem lehet leírni őket. Az előző egy torta szelet, amolyan kemény parfé szerű vanília jégkrém típusú finom falat, vékony, naagyon ízletes tésztaalappal, banán sorral az alján… A másik a nevéből is láthatóan amolyan túró-jégkrém szerű, megmagasított tallér alakú, ugyanazon a vékony tésztaalapon, pirított almadarabokkal a tetején, tálaláskor folyósított karamellel leöntve… na, mindenkinek jó étvágyat a következő étkezéséhez :)
Szombat este ismét feltettem Michael Anderson-nak a kérdést eucharisztia után, mikor csatlakozhatok a közösséghez. Tehát, a közösség múlt hétvégén befejezte a szakaszt, úgyhogy kedden Péter-Pál ünnepén, közös eucharisztia lesz este, ahol elvileg már bemutat a közösség felelősének, s onnantól járhatok velük. Kíváncsi vagyok, hiszen ez az ok sodort éppen Londonba.
A héten egyértelműen kiderítettem lakótársunk nevét: Carine. Egyébként az utóbbi napokban egészen jól összejött a banda, mármint egészen sok időt töltöttünk együtt a házon belül, legalább 1 órát összességében! Tehát valamennyit megtudtunk a betelepülőkről. Fiatalok, franciák, kedvesek, vidámak, az egyik nagyon lány, úgyhogy szeret vásárolni, a másik pedig fiú és elég franciás az angolja. Egyébként pedig kb. 23 évesek (együtt véve :) ). Ma estére abban maradtunk, elképzelhető, hogy kitalálunk valami közös programot is! Erről jut eszembe! Tegnap, mivel ugyebár felújítják a kávézót, ki kellett ürítenünk a helyet. Az a dolog egyik része, hogy napközben túlélésre játszottunk, így rendszeresen elfogyott valami a hűtőből – nem voltak tartalékok felhalmozva már -, s ettől az én napom is rohangálósabb lett. Egyébként Bartosz-sal voltam együtt – ő volt a manager a nap nagy részében –, aztán megérkezett Anca, mint vezető manager és később Diana váltotta Bartosz-t – csak hogy bevezessem a köztudatba ezeket a neveket. S nem is volt más a bárban, pedig vasárnap volt, de Adrian-nak valami baja kerekedett szombaton focizás közben – szerintem leginkább az, hogy kitört a csúcs meleg (32 fok), s fogták magukat a haverjaival, s leutaztak Brighton-ba. Ezért nekem 9-20-ig tartott a műszakom, s mint említettem, egyszemélyes pultos és "Kitchen Porter"-ként (ez a másik titulusom, ha nem szépen nevezve Bar Assistant). De mindezt összevonva, tényleg jó nap volt, sok munka, de sok a pultban, kellő mennyiségű feszültség, egy-két dühösebb perc… mint ahogy annak lennie kell, ha pörög az ember. Ellenben, ami a végén jött! Délután 6-kor zártunk – miután ugye az angol csapat szörnyű és igazságtalan vereséget szenvedett a vb-n –, s nekiláttunk mindent, de mindent áthordani az étterembe. Egy ideig részt vettek benne a konyhai alkalmazottak is – Nika (kínai fura fazon), Lauren (fekete, francia nyelvű, de azt hiszem, afrikai) –, és Kevin az egyik angol pincér srác, de aztán ők kiszálltak, s maradtunk hárman a „nőkkel”, no meg a közben megérkező és munkához látó villám felújító brigáddal, akik pedig mind magyarok voltak :)
Az összes szeszt, minden maradék ételt stb. át kellett hordani, hol a gurulós kocsin, hol csak amúgy kézben az étteremben lévő hűtőnkbe, raktárunkba, mélyhűtőnkbe – így volt alkalmam végre végigkóstolni az összes fehérbort, amit forgalmazunk, s tényleg nem rosszak (pl. Pinot Grigio, Trebbiano). Kb. 2 óra alatt megoldottunk viszont. Ennek örömére a végén a Anca-ék meghívtak még egy sörre a Leicester Square-en egy kis olasz étterembe. Egészen jó kis nap volt. S legalább megtudtam, hogy nem vagyok komoly, és nem tűnök 30 évesnek. No, ez nagy titkok :) Elbúcsúztam tőlük 22 óra felé és átballagtam a buszmegállóhoz. Jött a busz, s én felszálltam. Leültem, elhelyezkedtem, s amúgy általános emberi reflexként, mielőtt elővenném a könyvemet, körbepillantottam. S megláttam Orsit. Igen, a lányt, akivel a buszon kifelé ismerkedtünk meg. Azóta már egyszer összesodort minket az élet a Victoria Station-ön, amikor én még állásért koslattam. Már az is mókás történet volt. Na de ez. Kivételesen estig, ő kivételesen ismerősökkel napozni volt éppen, s erre tessék. Ismét egymásba botlunk ezen az országnyi méretű, kb. 8 milliós lélekszámú kistelepülésen. Ezek után, mivel éppen ráért, s útba is esett neki, elkísért, megnézte, hova is költöztem, s azt mondta, már megérti, miért érte meg nekem inkább többet fizetni, de egy ilyen lakásban élni. Szóval, büszke lehettem ismét a kéglire. Aztán kicsit még beszélgettünk Benjamin-ékkel, meg kicsit magunkban is, aztán visszakísértem a buszhoz, de lehet, hogy este ő is csatlakozik a társasághoz, ha nekiindulunk.
Megpróbálom magamat kipihenni a következő két napban, no meg majd jelentkezem is. S aztán rövidesen itt a július 8. (s nekem még mindig nincs a kezemben a személyim és a lakcímkártyám…) :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése