"Abban vagyunk szabadok, amiben kontrollált formában válunk alkalmassá arra,
hogy az adottságainkat, készségeinket megéljük."

2010. június 18., péntek

Játszd újra, Sam!

Ismét megpróbálom közölni a hírt, miszerint most valóban úgy néz ki, hogy júliusban Budapesten leszek egy kicsit. Tehát: július 8-án, csütörtökön reggel leszállok Bécsben, remélhetőleg egy órán belül felpattanok egy buszra, s akkor kora délutánra már a Népligetben lehetek. Ha nem, akkor egy kicsit bonyolódik, de csak annyit, hogy vonatot kell fognom Bécsben, s akkor mindezekkel kissé később érek Pestre.
Visszautazás július 13-án, kedden délután Ferihegyről. Reméljük, most már nem kiabáltam el, s igaz egy kis tanulópénz árán, de végül csak ott leszek! Fiúk, korsókat előhűteni. Remélem, addigra akár Zosék kertje fogadó képes lesz, pl. :) Ja, egyébként Unicum nincs, de cserébe a saché-t is kiutasítottam a pult mögül :)

A héten, csak, hogy meséljek tovább, szerdán megtörtént az NI Number-ért folytatott "UK-APEH" interjú. Elég simán ment, nem is nagyon húzták az időmet, s ez a kedves hölgy sem restellte méltatni az angolomat, ami lássuk be, jól esik olykor :) Persze első döbbenetükből mindig felrázom a tisztes kérdezőket, hogy honnan egy hónap alatt ez az akcentus, hogy azért volt rá korábban lehetőségem összeszedni, ott, Cambridge környékén. :)
A remények szerint 2 héten belül megkapom a számomat, visszaigényelhetem utána az addig befizetett adó-különbözetet (többlet), amit vissza is utalnak. S onnantól már csak dolgozni kell.
Mindeközben a Home Office levonta a hitelkártyámról az amúgy nem csekély regisztrációs díjat, annak fejében, hogy regisztrált munkavállalóvá váljak. Innentől most 12 hónapig max. 28-30 nap megszakítással kell, hogy legyen állandó munkaviszonyom, s akkor utána már nem kell többet igényelnem ezt a regisztrációt, s nem mellékesen nem kell többet ezt a díjat befizetni. Ha azonban a következő 12 hónapban munkahelyet váltok, akkor még be kell fizetni ugyanezt az összeget, mindahányszor új munkahelyet létesítek... De reményeim szerint 2 héten belül ez a regisztrációs kártyám is megérkezik, a személyimmel együtt, amit el kellett postáznom nekik mindehhez. S akkor a lényeg meg van. Ha pedig másodállást vállal az ember, akkor azt teheti készpénzes formában, s nem kell foglalkozni a bejelentéssel, DE megteheti.

Szerdán, annak fejében, hogy relatíve hamar kaptam időpontot az interjúra, át kellett utaznom a várost. Ez azt jelenti, hogy egészen Dél-Londonba kellett mennem Upper Tooting-ba (én ugye Észak-Londonban). Eldöntöttem, nem metrózom, hanem megnézem a várost legalább. 2 átszállással, tehát 3 busszal már ott is voltam kb. 1 óra és 40 perc alatt. (Persze azért a scooter velem volt :) ) A double-deckerek nyújtotta élmény azért továbbra is lenyűgöző. Mindent a busz emeletéről szemlélni, nem egy rossz időtöltés. Mindeközben fülemen egy jó kis zenével... Meg kell említenem, továbbra is úgy érzem, jó környékre költöztem. Át kellett haladnom egy elég központi csomóponton útközben az Elephant & Castle állomáson / téren. Korábban itt is láttam lakás hirdetéseket... no, azért ezt nem fogom visszasírni, hogy elszalasztottam a lehetőséget.
Visszafelé a második csatlakozásról leszálltam korábban, s mivel szép idő volt, úgy határoztam, hogy a London Bridge-en átkerekezve, végig az északi "rakparton" a Temze partján elsuhanok a régen látott Trafalgar Square-re, s majd ott elkapom a szokásos 29-es buszomat - aminek egyébként ott van a végállomása, de eddig még nem jöttem el vele soha eddig.
Nagyon jól esett. Jó volt látni, szép volt az idő, a szökőkutak csobogtak, az emberek szép számban, de nem zavaróan hömpölyögtek a téren, úgyhogy jó döntés volt. Leszámítva, hogy egy idióta kisebb tömeg, feltehetően lényegében valamilyen figyelemfelhívó dugót provokált fellobogózott motorokkal-autókkal és folyamatos dudaszóval az amúgy is forgalmas tér bonyolult körforgalmában. Ennek eredménye az lett, hogy a 29-es több, mint egy óra alatt nem tudott a végállomás ponttól, az első kiinduló állomásponthoz kanyarodni, ami azért is volt sajnálatos rám nézve, mert én ott vártam... Aztán végül feladtam, összeszereltem a már utazásra összecsukott scooter-t, s elindultam azon. Egészen Camden Town-ig jutottam, ahol végül utolért engem egy busz, ami valamilyen érthetetlen okból nem is volt halálosan zsúfolt, sőt, kifejezetten kényelmesre sikeredett. (Valószínűleg visszafordították útközben, a végállomásnál lévő reménytelen dugó miatt - ugyanis addigra már a Charing Cross Road is jócskán bedugult, s itt szokás az ilyen, hogy az útvonalat módosítják, a busz korábban végállomást jelent, s megfordul. A tisztelt utas amúgy is csak ülne a buszon még órákig, hát inkább menjen, ahogy tud, s addig hadd mozogjon a vissza-irány.) Jó volt látni a várost. Újabb élmény, s Észak-London akkor is jó :)

Az étkezésre még egy szösszenetnyit visszatérve, annyit azért megemlítenék, hogy vannak, akik tudják, hogy én azért képes vagyok egészen egysíkúan étkezni, s ha valamit szívesen eszem, s az van éppen a hűtőben, vagy a polcomon "raktáron", akkor az tökéletesen megfelel a reggelik-vacsorák rendszeresített, akár szinte monoton menüjéhez :) De azért mindig igyekszem belevinni egy kis változatosságot :)
S azt pedig most nem fogom leírni, Uma Thurman mit mondott az egyik filmben az általam nagyra magasztalt fürjes-lazacos desszertre :)

Ma végezetül csak egy kis zenei kitekintés. A portugál népzene egyik melankolikus és egyben nagyon is tradicionális irányzata a fado, amit én bizony szeretek. Ma ebbe hallgathattok bele, ha kedvetek tartja. Mariza, egy fiatal portugál énekesnő, aki felvállalta ennek a népzenei iránynak a népszerűsítését mára már egész világszerte nagy sikerrel. Az egyik vidámabb, a másik amolyan igazi melankolia.

1 megjegyzés:

  1. eddig azt hittem minden fado után kedvet kap az ember hogy kárt tegyen magában, de ez tényleg egész vidám! (szerintem nem is fado:)

    A hétvégét meg beírtam találd ki melyik nap enged el a család és akkorra odaszervezek másokat is!
    bármikor szívesen látunk (nem tudsz túl korán vagy túl későn jönni) koszt, kvártély bármi!:) ha akarod még franciákat is szervezek a nappaliba csak hogy ne legyen "honvágyad" de azért jobb lenne ha ehhez nem ragaszkodnál!:)

    z

    VálaszTörlés